A túllépni Dazaion hadművelet

1

Fél év után először láttad a nővéred. Meglátogattad Yokohamában, az egyetem előtti utolsó tavasszal.

Pizsamában ültél a nappali szőnyegén, háttal a testvérednek. Mint régen, a hajadat fonogatta, és hallgatta, mit mesélsz a szüleitekről. Kettesben voltatok Chuuya lakásán, hiába hitted, hogy vele is találkozol majd. Délután érkeztél, de ő még nem volt otthon, és a nővéred fokozódó hallgatásából ítélve ő se sokat tudott róla.

– Aggódsz? – kérdezted, amikor hosszabb időre abbahagyta a fonást. Próbáltál megfordulni, hogy ránézz, de azonnal megállított.

– Nem – mondta könnyedén –, és ne mozogj! – Újrakezdte, erősebben szorítva a kezében tartott tincset. – Tudod, hogy milyen. Örülök, ha nem esik baja, az már nem érdekel, ha késik a vacsoráról.

Elnevetted magad, hogy az idegességedet leplezd.

– Hihetetlen vagy! Chuuya-san igazán... Hát, én falra másznék tőle! Nem félsz?

– Ó, ő tényleg szokott. – A testvéred elvigyorodott. Megkerült, hogy megszemlélje a frizurádat. – Egyébként nem. Tudtam, hogy maffiás, és te is túlléphetnél rajta végre! Rengeteg időd volt megszokni.

Igaza volt, mert az eljegyzésük után Chuuya felkereste a családodat. A nővéred sokat mesélt már róla, de az nem ért fel a személyes ismeretséggel. A szüleiddel tisztelettudóan, veled pedig lenyűgözően viselkedett. A háttere ellenére is megígérte, hogy vigyáz a testvéredre, és a családod, mert nem tehetett mást, megbékélt a gondolattal.

Kedvelted őt, a véleményed mégsem változott. Ha egy férfi napokra eltűnt volna mellőled mindenféle fegyveres összeütközés miatt, tényleg megőrültél volna. Nem fért össze a romantikus ábrándjaiddal, hogy ilyesmibe keveredj, de a nővéred révén már neked is közöd volt hozzá.

Jobban aggódtál Chuuya miatt, mint ő, vagy a nővéred ügyesebben titkolta. Megváltozott, amióta nem láttad, így a köztetek lévő különbség még feltűnőbb lett. Te gyakorlatias, kedves, de zárkózott voltál, szemben a vakmerő, élénk, kiszámíthatatlan testvéreddel. Valami mégis más volt rajta. Keménység és fegyelem rejlett a mosolyában és a tekintetében. Ehhez hasonlót csak Chuuyán láttál, amikor megismerkedtetek.

*

Gyereknek érezted magad, sokat nevettél, mint amikor még együtt éltetek, de azt est előrehaladtával a nővéred egyre feszültebbé vált.

Felhúzott lábbal teát ittál a kanapén, elutasítva a bort, amit ő kortyolgatott vacsora után.

– Mondd, Chuuya-san hazajön ma? – Rásandítottál. A nővéred letette a poharát, összekulcsolva az ujjait az ölében.

– Remélem – sóhajtott. Nem tetszett az a kis ránc a két szeme közt. – Tudja, hogy itt vagy. – A mosolya hamis volt. Nem tudtad, hogy nyugtasd meg, így csak a kezéhez értél, szavak nélkül.

Egyszerűen nem értetted, hogy bírja ki. Te maffiafeleségként tényleg megbolondultál volna.

– Nem vagy fáradt? – kérdezte. Megsimogatta a kezed, majd kinyújtózott a kanapén. – Ezt megiszom – intett a bora felé –, aztán megágyazok neked.

Még mondott volna valamit, de a bejárat felől jövő zajok elhallgattatták. Megkönnyebbültél, a testvéred azonban megfeszült melletted, és mielőtt felfoghattad volna, mi történt, már talpon volt.

Chuuya és egy fekete ruhás fiú támolygott be a lakásba. Chuuya átvetette a vállán a társa karját, szabad kezével a derekánál támogatta. Tátva maradt a szád. A testvéred eléjük ment, segített megtartani a fiút, és Chuuyával együtt bevitték a nappaliba.