Az éjfél vére

3. rész

- Szóval eljöttél? - lett boldog az idegen.
- El. Most pedig te válaszolj nekem! Ki vagy te? - kérdezte gyanakvóan Akutagawa.
Az idegen csak mosolygott tovább, de tudta jól hogy mi lesz a másik reakciója amint rájön ki is ő valójában. Gondolkodott kicsit mit is mondjon, majd úgy döntött később elmondja neki, de most meg akarja ismerni jobban a fekete hajú fiút.
- Majd elmondom.
- Most! - követelte a nyomozótanonc.
A csukjás fiú nem hagyta magát, és inkább befutott a labirintusba, ezzel egy próbára invitálva a magasabbat. Akutagawa vette a célzást, és követte. A kis cserjék bokrokká nőtték ki magukat az ültetés óta, ezért egy átlagos felnőtt magasságát már túlnőtte, így nincs könnyű dolga annak aki belép ide. Ráadásul az idegen alacsony fiúcska nagyon is gyors, és mozgékony. Aku is alig tudja tartani vele a tempót, és egy kis elágazásnál már le is hagyta szép előnnyel, így a fiúnak meg kell fontolni merre is mehetett.
- Jobbra, vagy balra? - gondolkodott miközben az idő sürgette nagyon is.
Az üldözött tudta, hogy a nyomozócska nem tudja felvenni vele a ritmust, ezért hagyott neki egy kis jelet mindenhol ahol irányt váltott. Az egész labirintust úgy ismerte mint a saját tenyerét, és célja is volt most. A labirintusnak több kijárata is van, és az egyik olyan szinten titkos amiről csak ő tud. Egy csodás, és békés helyre vezet ahol nyugodtan leleplezheti neki valós személyét, és még ő is megtudhat sok mindent a másikról.
Eközben Akutagawa rájött, hogy vannak kis segítségei. Nem is akármilyenek! Kis kártyalapok vannak elrejtve itt ott ezzel jelezve merre haladjon. Aku nem is késlekedett, összeszedte a kártyákat, követte a megadott irányt, és egy érdekes még általa sose látott kis lyukhoz ért ami a bokrok közt keletkezett. Vette a lapot, és bemászott a kis lyukon amin simán átfért, és mintha egy elrejtett varázserdőben lenne, pedig még mindig a labirintuson belül van. A fák akkorára nőttek hogy eltakarják az eget, így egy kicsit sötét van, de mégis tágas az egész.
- Ez eddig is itt volt? - kérdezte magától csodálkozva.
- Az emberek sok mindent nem vesznek észre, és így sok jóról lemaradnak. A kezdetektől itt volt, mégis senki se törődött vele, így a feledésbe merült. Mint a színház. - jött elő az idegen.
- A színház... - suttogta Aku miközben hangosan gondolkodott - A szellem!
- Pontosan! - vette le a csukjáját.
Aku kicsit hátrált a fehér hajú fiútól.
- Ne! Nem kell félned! Nem bántalak. - próbált javítani a helyzeten a kisebb.
- Miért vezettél ide? Miért akartál találkozni? Mit akarsz? - lett mérges, de igazából csak ideges Aku.
- Emlékszel arra az estére? Amikor te, és a vöröshajú bementetek a színházba?
- Hogyne emlékeznék.
- Mikor szétváltatok, és te hátrajöttél, akkor megnézted a régi díszleteket...
- Igen és?
- De nem akárhogy! - kiabált már majdnem a szellem - Megtapintottad, és az a kifejezés ami az arcodon volt. Láttam hogy hogyan éreztél akkor! Hogy a látvány téged is elborzasztott.
- Honnan tudhatnád!
- Én még senkit nem láttam úgy tekinteni a színházra mint te akkor. Pont mint én.
- Na jó te őrült vagy.
- Nem! De ha az vagyok akkor elmondom neked, és csakis neked hogy ki vagyok!
- Figyelj nem kell...
- Nakajima Atsushi! Egy egykori színész, és árva...
- De miért mondtad el ezt nekem?
- Mert megbízom benned Akutagawa Ryunosuke! Mindent tudok rólad.
Akunak ez az egész elég volt, és inkább fogta magát, és elindult ki innen, és leginkább távol lenni Atsushitól.
- Figyelj! Te őrült vagy, és én pedig az ellenséged. Nem állunk egy oldalon, de most nem tartóztatlak le csak azért, mert az nem lenne fer, és bűntudatom lenne miatta.
- De te nem érted!
- De igen értem, és nem akarok bűntárs lenni, szóval minél előbb szétválunk oké?
- Nem! - tiltakozott a kis fehér.
A nyomozó mintha már meg se hallotta volna kimászott, és megpróbálta megkeresni a kijáratot.
Az otthagyott fiú egyszerre lett szomorú, és ideges, majd elindult ő is kifele. Csukjáját újra felkapta, majd hazament társához, és barátjához Dazaihoz. A Magas férfi látta, hogy a kisebb szomorú, és ez elszomorította őt is.
- Mi a baj Atsushi?
- Őrültnek tart.
- Beszéltél neki hogyan is érzel iránta?
- Nem sikerült. Meg sem akart hallgatni! Azt hitte valami rossz dolgot akarok, vagy mi és lerázott!
- Jaj Atsushi... Akkor nem is mondtad ki?
- Nem! Nem tudtam kimondani hogy szeretem...
- Ez már csak ilyen. Majd legközelebb elmondod neki. Amúgy is hamarosan itt az idő.
A két nyomozó még nem tudta mekkora veszélyben is vannak, de a két tolvaj igen. Az egész város feje nem olyan mint aminek mutatja magát. Nem! Ő mindent úgy irányít ahogy neki tetszik, és jelen esetben a legnagyobb tüske neki az maguk a tolvajok, és a két nyomozó. Ha nem működnek vele együtt akkor bebörtönzi őket, vagy rosszabb, és annál rosszabb csak az eltávolításuk szépen csendben.
- Dazai! - szólalt fel Atsu.
- Mi az?
- Ugye nem lesz semmi bajuk?
- Ha gyorsan lépünk akkor nem. Azonban félek, hogy már így is késésben vagyunk.
- Nagyon remélem hogy nem.

Eközben Akutagawa végre kijutott az útvesztőből, mivel eltévedt. A többszörös zsákutcába tévedés után végre a szabadság uta nyílt meg előtte. Ő nagyon kevésszer járt erre, ezért nem ismerte az útvesztő titkait, és egyebeit. Azonban azt nem tudta, hogy figyelik. Figyelte őt a rendőrség irigy nyomozói akik semmit sem haladtak az ügyben, de ők ketten már szinte megoldották, csak nem árulják el nekik. Mindig is utálták a csoda párost és hogy minden ügyet szinte csak ők oldottak meg, nekik meg csak a szidás, és a fenyegetés járt. Bosszút akartak ami hamarosan el is jön.
A fiú csak haza akart menni, de egy furcsa idegent látott a parkban lévő padon ülni. Gyanús volt neki, és most inkább el akarta kerülni ezt, de valaki megfogta a vállát, és előre kezdte tolni.
- Ne menekülj nyomozócska. - mondta a fogvatartója.
Az furcsa idegen aki pedig a padon ült most felállt, és Aku felé fordult.
- Nem kell félned Akutagawa. Azonban szeretném ha most velünk jönnél! - mosolygott rá a magas, és ijesztő férfi.

-----

Sorry a lassúságért!