Zűrös szerelem II.- Minden elveszett / BEFEJEZETT /

10.FEJEZET

              Mia és Vanda azon voltak,hogy valahogy elállítsák a vérzést,ahogy hallgattam őket a káromkodásokkal tűzdelt eszmecserét, nem haladhattak vele annyira jól,mint gondolták volna. A fejemet a háttámlának nyomtam és kezemmel két oldalt belé kapaszkodtam. Olyan erővel markoltam,hogy ujjaim belefehéredtek. A fájdalom jeges függönyként hatalmasodott el rajtam. Térdeimre pillantottam,amik ritmus nélkül remegtek és ütköztek össze egymással. Az agyam tudta,hogy valami fontosat még el kéne intéznem, viszont akárhogy erőltettem az agyamat egyszerűen nem akartam emlékezni rá. Olyan érzés volt,mint mikor az ember elindul a házban,majd megáll és azon gondolkozik miért is indult el valójában. Szemeimet összeszorítottam, erőlködve kutattam lefagyott agyamban. Egy villámcsapásként ért el a tudatomig, mit is szeretnék olyan nagyon. Hátra hajoltam, éreztem az ülés nyomát a homlokomon,mintha még mindig neki nyomnám a fejemet.

-Ne mozogj már!-szólt rám mérgesen Vanda.- Így lehetetlenség dolgozni.- kezét a lapockámra helyezte és megpróbált előre taszítani,hogy felvegyem előző testhelyzetemet, de egy ingerült legyintéssel leráztam magamról a kezét.

Tudtam,hogy csak segíteni akar és kis túlzással állíthattam,hogy épp az életemet próbálták megmenteni. De ez az egész nem ér az égvilágon semmit sem, ha nem telefonálhatok. Vanda szájából hitetlenkedő sóhaj tört elő,ahogy előre hajoltam a két kezemmel megtámaszkodva a két oldali ülésekben. 

-Kéne egy teló.-mondtam nagyon rekedt hangon, majd megpróbáltam nyelni viszont a szám annyira kiszáradt,hogy egy csepp nyál sem maradt a számban. 

A torkom kaparni kezdett, mikor Tiffany egy telefont nyújtott hátra és biztosított róla,hogy biztonságos a vonal. Megvontam a vállamat, nem érdekelt mit hablatyol, csak minél hamarabb telefonálni akartam,még mielőtt teljesen kimerülök, mint egy ceruzaelem. Megnyomtam a billentyűzárat és a névjegyzékre nyomtam erősen remegő mutatóujjamat. A billentyűzet előkerült. Homlokomat összeráncolva próbáltam meg felidézni a számokat. Elég jó volt a memóriám,amire büszke is voltam. Jól jött,ha az embernek egy komplett szöveget kell bemagolnia rövid időn belül,hogy aztán több ezer ember előtt előadja a legújabb szerzeményét. Viszont most csak bámultam a billentyűzetet,majd bepötyögtem egy számot és magamban imádkozni kezdtem,hogy jó sorrendbe üssem a számokat. Átellenőriztem a számot,majd vállamat megvonva elindítottam a hívást. A vonal kicsöngött,amit elkönyveltem félsikerként. 

-Igen tessék.-szólt bele egy ismerős hang.

-George.-döntöttem ismét a fejemet a támlának, a megkönnyebbüléstől egy halk sóhaj hagyta el a számat.- De jó hallani a hangodat.

-Ki a fene beszél?-kérdezte ingerülten, majd rájöttem,hogy a hangom eléggé eltorzult a fájdalomtól és attól, hogy olyan száraz mint egy sivatag.

-Én vagyok az Avril.

-Av. Miért nem ezzel kezdted? És mi a fasz van a hangoddal?-kérdezte megenyhült hangon.

-Hosszú történet és nem is biztos,hogy akarsz tudni mindent. A segítséged kéne.- Mia megrökönyödve hajolt előre,kezemmel intettem,hogy minden rendben, viszont nem hitt nekem és a nyaka előtt elhúzva az ujját jelezte,hogy bontsam a vonalat.- Ha lehet most rögtön.- ráztam Mia felé a fejemet.

-Persze, neked bármit bármikor.-motoszkálás hallatszott a vonal másik végéről, mintha egy takarót rúgott volna le magáról.

- Kellene pár váltásruha vagy tíz garnitúra és Keith-nek is hozz a villából váltás ruhát. Plusz fel kéne hívnod a magán repteret,hogy készítsék fel a gépemet.- ujjamat a számba vettem idegességemben.

- Öööhh. Készülsz valahova?- hangja arról árulkodott,hogy nem igen érti a helyzetet.

- Majd elmesélem. Hozd a cuccokat a reptérre.- George habozott egy kicsit.- Kérlek.- suttogtam.