[✔] FANGRAM 〽 kim taehyung

⌠thirty⌡

⊰ SI HARIN ⊱

taehyunq
Késik a gépünk! 😭
Nem biztos, hogy ma
hazaérünk 😥

Sóhajtva csúsztattam vissza a telefonomat a farzsebembe, miután elolvastam a Taehyungtól kapott üzenetet és kevésbé boldogan folytattam az utamat Jinnie lakása felé. Az fiúk amerikai turnéjának köszönhetően lassan két hónapja nem láttam őket, maximum képernyőn keresztül és szörnyen hiányoztak már. Ha egy évvel ezelőtt bárki azt mondja nekem, hogy boldog párkapcsolatban leszek egy idollal, aki ráadásul Kim Taehyung, egészen biztosan kiröhögtem volna, ám most mégis itt vagyunk!

Kapkodva szedtem a lépcső fokait egyenesen a negyedik emeletig és szidtam Jint, amiért egy lift nélküli társasházba költözött be. Azelőtt vágódott ki a bejárati ajtó, mielőtt kopogásra emelhettem volna a kezemet, s máris legjobb barátnőm karjaiban találtam magam.

─ Késtél! ─ mondta teljesen bepörögve, majd becsapta maga mögött az ajtót és csuklómra fogva kezdett lefelé rángatni a lépcsősoron.

─ Jin, állj már meg! ─ próbáltam kiszabadítani magam a szorításából, hogy normálisan tudjak vele kommunikálni, de akármennyire is tűnik egy törékeny kislánynak, annyi erő van benne, mint egy felbőszült bivalynak ─ Mi az, hogy elkéstem? Nem is beszéltünk meg időpontot!

─ Attól még elkéstél! ─ nézett rám csúnyán egy pillanatra, majd folytatta is az útját és egészen egy óráig nem is volt megállás - gyakorlatilag keresztül robogtunk a városon míg el nem értünk egy ösvényt, ami az erdőbe vezetett. 

─ Miért jöttünk ide? ─ kérdezem barátnőmre nézve, miután pár percig némán maga elé bámult.

─ Meglepetés... ─ mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt ─ Innen egyedül kell menned!

Megakartam kérdezni, hogy miért, vagy mi a fene folyik itt, de csak némán biccentettem, tudván, hogy úgy sem kapnék megfelelő választ a kérdéseimre, hiába könyörögnék itt egész álló nap. Szóval inkább csak egy mély levegőt vettem és elindultam a kitaposott, sötét úton. Minden lépésem alatt megreccsent egy kósza ág, ami az ösvényre tévedt, a szívbajt hozva rám. A sűrű lombok teljesen kizárták a fényt, így a kora délutáni órák ellenére rettentő sötét uralkodott az erdőben, mely csak erősödött ahogyan egyre beljebb haladtam. Kezdtem szörnyen rosszul érezni magam, hiszen alig láttam az orromig, kitudja milyen vadállat leselkedett rám a növényzet közül - az, hogy féltem, elég gyenge kifejezés ahhoz képest, amit akkor éreztem.

Évek hosszúságának tűnt míg elértem az ösvény végét, ami egy szinte kristálytiszta vizű patakhoz vezetett. Szájtátva vizslattam körbe az egész helyet, mesébe illően gyönyörű volt. Egészen addig folytattam a nézelődést, amíg egy kuncogás mögülem meg nem szakította a gondolataimat.

─ Teszik a hely, HaRin? ─ az ismerős hangra szinte azonnal megpördültem tengelyem körül és a férfi mosolygós arcára néztem meglepetten.

─ Taehyung? ─ suttogtam könnyekkel küszködve, majd futásnak eredve tettem meg azt a néhány méter távolságot, ami elválasztott a barátomtól és a karjaiba vetettem magam ─ Azt hittem, hogy később jössz.

─ Meg szerettelek volna lepni! ─ csókolt homlokomra, mielőtt kieresztett volna ölelő karjaiból.

─ Sikerült! ─ mosolyogtam fel rá, s mellkasába fúrva fejem bújtam hozzá egy újabb ölelés reményében - amit természetesen meg is kaptam.

─ Gyere velem, szeretnék mutatni neked valamit! ─ kulcsolta össze ujjainak egy szempillantás alatt, hogy vezetni tudjon. Nem sokáig sétálunk így kéz a kézben, csupán addig, amíg el nem érünk egy pokrócot, ami a fűben volt leterítve, amire le is telepedtünk ─ Figyelj rám, Rin, oké? Szeretnék mondani valamit, de kérlek ne szakíts félbe, jó?

─ Taehyung.. kezdesz megijeszteni... Mi folyik itt?

─ Csak hallgass végig, kérlek! ─ vett egy mély levegőt, majd kezeimre kicsit rászorítva nézett szemeimbe ─ Rin... Ez az egy év, amit együtt töltöttünk, a legszebb időszak volt az életemben, és kérni sem kérhetnék jobbat, bár nem is akarok. Te egy csodálatos lány vagy, a legszebb, a legokosabb és a legvarázslatosabb lány, akivel valaha találkoztam és szörnyen büszke vagyok, hogy a barátnőmnek mondhatlak! Viszont nem lehetek tovább a barátod, Rin... nem lehetek csak a barátod. Ezért szeretnék kérdezni valamit... Si HaRin! ─ Taehyung feltérdelt a pokrócon, majd kivett a pulóvere zsebéből egy bársony dobozkát, aminek felnyitotta a tetejét, így elém tárult a tartalma is ─ Megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm helyett a menyasszonyomnak, később pedig a feleségemnek hívhatlak? Hozzám jössz feleségül?

A könnyeim némán folytak végig arcomon, s a sokktól ami ért, képtelen voltam bármit is tenni, s ezzel a tettemmel látszólag teljesen megrémisztettem a mellettem térdelő alakot.

─ Taehyung... Persze, hogy hozzád megyek! ─ a legboldogabb ember voltam, nem is... a legboldogabb emberek voltunk az egész világon, s immár nem csak az én szememből hullottak örömkönnyek, hanem a vőlegényeméből is.

Megvárta, amíg felhúzza az ujjamra a gyűrűt, majd azonnal az arcomra fogott, hogy ajkaimat egy percekig tartó csókcsatába hívja, s legszívesebben soha nem váltam volna el mézédes ajkaitól. A pokrócon elfektetve ostromolta tovább számat rendületlenül, egyik kezével oldalamat simogatta, míg másikkal továbbra is az arcomat fogta. Nem, nem feküdtünk le egymással, mert azzal csak elveszett volna a pillanat varázsa, csupán egymást bámultuk egy hatalmas mosollyal az arcunkon élveztük ezt a bámulatos pillanatot, egészen addig, amíg le nem ment a nap.

Nincs értelme elsietni semmit sem, hiszen egy egész életünk lesz arra, hogy egymás társaságát élvezzük, akár a hálószobában, akár máshol, de remélhetőleg nem lesz szükség egy újabb leánykérésre ebben az életemben, mivel megtaláltam a legcsodálatosabb férfit, akivel leélhetem az életem.

S az nem más, mint Kim Taehyung, a vőlegényem...

______
vége

Köszönöm szépen, hogy végigkísérted HaRin és Taehyung - klisés - szerelmi történetét. Köszönöm a biztató szavakat, amiket kaptam tőletek és a sok csillagot, amivel megajándékoztatok! Szeretlek titeket és vigyázzatok magatokra, illetve a körülöttetek élőkre!