[✔] FANGRAM 〽 kim taehyung

⌠twenty-three⌡

⊰ SI HARIN ⊱

17:23 volt, ami pontosan huszonhárom perccel több, mint amit a találkozó időpontjának megbeszéltünk, mégis egyedül ültem a kávézó egyik asztalánál, körülöttem rengeteg bolyhos cicával, akik mind simogatásra, vagy az asztalról leeső falatokra vártak. A hely egyébként teljesen kihalt volt, csupán én tartózkodtam bent, illetve néhány pincérlány, akik macskafülekben, meglepően izgatottan nyüzsögtek a presszóban. Percenként jelentek meg mellettem egy-egy jegyzettömbbel a kezükben, és kérdezgették, hogy sikerült-e választanom az itallapról, hiába mondtam, hogy várok valakit és nélküle nem szándékozok rendelni semmit, mert a végén még megsértődik.

Percekkel később nyílt ki a helyiség üvegajtaja, amit a kis csengő jelzett is, én pedig kíváncsi ábrázattal fordultam a hang irányába, remélve, hogy Jinnie szándékozott idetolni a seggét egy félórás késés után, ami rá egyébként egyáltalán nem jellemző. De a már megszokott női alak helyett egy kapucnis férfi állt az ajtóban, míg a kávézóban teljesen megállt az élet, mintha megfagyott volna az idő, s egyetlen pisszenést sem lehetett hallani. Amit teljesen meg is értettem, miután a férfi leszedte magáról a kapucnit - az én lélegzetem is teljesen elállt.

Sötétbarna haja kócosan hullott a szokásosnál jóval sápadtabb arcára, hosszabbra hagyott tincsei teljesen a szemeibe lógtak, így eltakarták a fekete foltokat, amik a szemgödrét keretezték. De még így is piszkosul helyes volt. Kissé bizonytalan léptekkel indult meg az asztalom felé, kezeit folyamatosan tördelve, én pedig előre fordulva vártam, hogy oda is érjen.

─ Rin? ─ hallottam meg kissé rekedtes, mély hangját magam mellől, így anélkül bólintottam, hogy egy pillantást is vetettem volna rá ─ Akkor ezért volt Suga hyung annyira erőszakos...

De én továbbra sem szólaltam meg, s tekintetemmel is szorosan az ölemben doromboló munchkin macskára fókuszáltam. Féltem, ha megpróbálnék megszólalni, akkor biztosan elsírnám magam itt előtte.

─ Gondolom te sem tudtál erről a találkozóról semmit ─ ismét csak egy fejrázással válaszoltam, ami kicsalt belőle egy lemondó sóhajt ─ Nem kell beszélned velem, vagy hozzám szólnod, csak kérlek nézz rám! ─ igazából ez volt az a pillanat, amikor már nem bírtam tovább; eltört az a bizonyos mécses és a könnyeim nagy irambam zúgtak végig arcomon.

─ Sajnálom! ─ nyögtem ki nehezen két levegővétel között, miközben testemet folyamatosan rázta a zokogás. Taehyung a székével mellém csúszva vont karjaiba, egyik kezét a tarkómra, míg másikat a hátamra simítva próbált nyugtatni, ami nem ment túl egyszerűen.

Végül hosszú percekig ültünk úgy, egymás karjaiban, egészen addig, amíg mindketten abba nem hagytuk a sírást, azután lassan eltoltam magamtól és elmeséltem neki mindent.

Kezdve a zaklatóval, a fenyegetéseken át, egészen addig az üzenetig, amelyben az életem megkeserítője elég részletesen leírta, hogy hogyan fog végezni a hozzám közelállókkal - beleértve Taehyungot is -, ha nem szüntetem meg a fanoldalamat és nem szakítom meg a kapcsolatot a BTS-sel. Ez így mind leírva tűnhet üres szövegelésnek, de olyan képeket kaptam minden egyes nap emlékeztetőnek, amik enyhén szólva halálra rémisztettek és nem akartam, hogy bárkinek bántódása essen, így azt az utat választottam, ami egyszerűbbnek tűnt - bár később kiderült, hogy egyáltalán nem az.

Megbeszéltünk mindent.. Hogy mihez kezdjünk a zaklatóval, az egymás iránt érzett érzéseinket, és az is felmerült, hogy ezután pontosan milyen kapcsolatban is vagyunk, amire Taehyung csak kijelentette, hogy őt az sem érdekli, ha oroszlánokkal kell megküzdenie azért, hogy velem lehessen.

Azt hiszem, ennyi szenvedés után, végre minden rendben volt...

________________
nincs átolvasva