Wait for me

Heartbeat

Ezernyi emlék került felszínre miközben reméltem, hogy a halálba sírhatom magam. Sajnos nem történt meg, ahogy az sem, hogy az emlékek, a rossz emlékek sem tűntek el.
- Látom felébredtél. - egy hang ijesztett meg. Észre sem vettem, hogy volt ott valaki rajtam kívül - Hogy érzed magad? - vagy csak most jött? Mindegy, akkor se vettem észre. Menekültem, de nem tudtam és igazán nem is volt hova. - Ne félj én nem bántalak. - ahogy közelebb jött csak akkor tűnt fel, hogy a haja kicsit rózsaszínű. Fura volt kissé. - Tudod - egy üveg vizet és néhány tablettát tett az ágy melletti éjjeliszekrényre mielőtt ment volna az ablakhoz, hogy kinyissa azokat - a testvérem néha eléggé, hogy is mondjam, el tudja veszíteni az irányítást. - felém fordult kicsit, így lebuktam, hogy a bogyókat lestem amit hozott - Vedd be nyugodtan, fájdalomcsillapítók. - túl kedves. Lehet nem kellene bíznom benne. De megtettem. Így aztán bevettem azokat a gyógyszereket s ittam is rájuk vizet. - Szóval... - odajött hozzám és le is ült mellém - tud ő rendes is lenni. Na de, mondd csak, nem vagy éhes? - közben megnézte van e lázam, kezét homlokomhoz tette. Na persze nem volt könnyű dolga, hisz elsőre elütöttem kezét.
- A testvére egy.. egy szörnyeteg. - fáj a fenekem elég rendesen. Nem fogom elfeledni egyhamar a dolgot.
- Nos igen, sokan így vélik. De mondd csak, ha nem tette volna amit tett és ami számodra bizonyára megbocsáthatatlan, akkor mit gondolnak róla? - elgondolkodtatott és egyben zavarba is hozott. De nem is ő, inkább csak én saját magam.
- Én.. azt hiszem akkor is félnék tőle. - nem akartam hazudni, pedig talán jobb lett volna.
- Érthető. - felkelt eztán mellőlem - Küldetek neked enni, meg majd néhány fájdalomcsillapítót. - elindult az ajtóhoz. Isten tudja miért, de utána szóltam.
- Félnék tőle, de vonzana is. - a hibám mindig az őszinteség volt. Mindig ezért kerültem bajba. De talán most van egy cseppnyi esélyem az ellenkezőjére.
A férfi nem szólt semmit, csak elhagyta a szobát.
Azt hiszem máris becsavarodtam. Hogy mondhattam azt?! Ah, nekem végem. Mindenféle eszembe jutott, s nem éppen jó dolgok, hogy majd miket tesznek velem szavaim nyomán.
De nem lett semmi. Vagyis de. Amit az a fura hajú férfi mondott minden bekövetkezett. Hoztak enni, gyógyszert is és ő is megjelent nem sokkal ezek után. Sokkal másabb volt. Sokkal kedvesebb volt mint előtte. Kínos csak az volt mikor alfelem ellátta. Ekkor tudtam meg, hogy ő tulajdonképpen orvos, vagyis valamikor az volt. Valamiért egész sokat mesélt nekem. Ezért eshetett meg, hogy én is mondtam neki dolgokat. Meséltem az adósságokról, meséltem a szüleimről, meséltem miket tettem és végül könnyek közt meséltem a bátyámról akit egész pici koromban elszakítottak tőlem, akiről azt mondták meghalt. Furcsa egy helyzet alakult ki így köztem és a fura hajú, Jin, közt. Kicsit olyan érzésem volt mintha a bátyám lett volna aki igazán sosem volt.
Ez a dolog így maradt napokig. Sőt mi több, hetekig, hisz sokáig ott maradtam vele, illetve velük. Mikor aztán a fenekem sem fájt már meg mertem kérdezni, hogy mikor engednek el. A válasz egy baszott nagy pofon volt elrablómtól, nevén nevezve Namjoon-tól, ami miatt a földön kötöttem ki akkor. Ám magyarázatot nem ő adott hanem Jin aki bevédett engem. Ő mondta, hogy a testvére kifizette a rám maradt adósságokat és hogy ezzel tartozom valamilyen szinten a testvérének. Ennek a napnak éjjelén hallgattam ki véletlenül egy beszélgetést.

- Már megint előbb cselekedtél mintsem gondolkoztam volna. - felismertem Jin hangját.
- És? Nem vágod, hogy még mindig retteg, fél tőlem?
- Mégis mit vársz tőle? Ugorjon a nyakadba miután ordítozol vele és megütöd? Nam, neked komoly kezelés kell ha azt hiszed ez mindenkinél beválik.
- Mit tudsz te mi? Elcseszett a te nemlétező szerelmi életed is.
- Az lehet, de én inkább maradok így mintsem üssem azt akire vágyom. Figyelj Nam, fogadj el egy tanácsot tőlem. Ne akarj mindenhol hibát keresni, ne is generálj, hogy igazold magad. Csak egy kicsit próbálj meg bízni benne. Valami azt súgja, hogy a srác nem fog elárulni. De ehhez az kell, hogy....

Nem hallgatóztam tovább. Elég volt az is amit hallottam. Azt sem értettem igazán. Szerettem volna tudni hogy valós volt e mi den amit mondtak, vagy csak színjáték volt nekem mert észrevették hallgatózásom. De nem kérdeztem őket, nem követelőztem. Csak.. azt hiszem próbáltam beletörődni sorsomba. Az a morcos Namjoon kifizetett mindent, ezzel úgyszólván megvásárolt engem. De nem értettem miért tette. Mert mi haszna belőle? Megmondom én, semmi. Nekem nincs semmim, csak a testem. Azt tudnám neki adni, de nem akarom. Ami azt illeti nem is akarja a testem, nem akar engem. Azt hittem majd egy nap jön és elveszi. De nem jött.
Pedig lassan már két hete nála vagyok. Ez idő alatt alig lattam, ha mégis akkor úgy tett mintha a házához tartozó bútordarab lennék. Nagyon nem értettem. Nem úgy volt, hogy akar engem? Biztos talált érdekesebbet, izgalmasabbat magának.
Ma van a napja, hogy úgy döntöttem tenni fogok valamit azért, hogy kiderítsem hogyan is állnak a dolgok valójában. Jin-t kerestem, hogy segítsen nekem. Csak sajnos nem találtam sehol a házban. Pedig aztán benéztem mindenhová. Még Namjoon dolgozószobájába is ahová még sosem mertem menni.
Talán jobb lett volna ha nem teszem meg. S miért? Csupán csak azért mert asztalán egy halom papír hevert. Ez nem volt érdekes. Az inkább amit azokon láttam. Tudom mocsok dolog mások cuccába nézni, de egy pillanatig hajtott a kíváncsiság. A papírokon az volt, hogy a bátyám akit én halottnak hittem él. Életben van és nem lakik túl messze, hogy sosem lakott túl messze tőlem.
- Te mégis mi a jó kurva életet keresel itt? - a hang tulajdonosa... tudtam Namjoon az, rá is néztem, de nem ijedtem meg. Egyszerűen csak rá néztem kezemben néhány papírral melyeket felé nyújtottam. Nem tudtam szólni, nem tudtam semmit tenni. Aztán egyik pillanatról a másikra estem össze, dobtam el a papírokat és sírtam el magam. Egy pillanat alatt omlott össze minden, s az is egy pillanat volt, hogy erős karok fonódjanak körém, s hogy én ezekbe a karokba kapaszkodva próbáljak megnyugvást lelni.
- Már megint mit műveltél vele? - ismerős volt a hang, de nem láttam tulajdonosukat könnyeimtől.
- Semmit. Kutakodott, rajtakaptam aztán ilyen lett.
- Jah, persze. - Jin.. ő is morcos volt kissé - Na gyere Kook. - ha nem ő ölel akkor... s ekkor jöttem rá. Nem akartam ereszteni azokat az erős karokat melyek már tudom nem csak bántani tudnak.
- Hagyd. Majd én elintézem.