Mini mesék

Mini mesék XVI.

A banán, társaival ott szorongott a zöldséges pulton. Egyre idegesebb lett, mert testén kezdtek megjelenni a rozsdabarna pöttyök, és attól tartott, hogy úgy jár majd, mint barátja, aki elfolyósodott és a szemetesben végezte. A sors azonban más szerepet szánt neki. Finom női kéz felemelte a fürtöt és a bevásárlókosárba helyezte. Ott már elég nagy volt a zsúfoltság. Kezek dobálták össze-vissza, utazott futószalagon, majd rázárult egy kocsi csomagtartója. Hosszas zötykölődés után megétkezett uticéljához. Díszes tálba került, más gyümölcsökkel együtt. Az első pillanatban kiszúrta őt. Élénk narancssárga színe, és tökéletes formája, magára vonta a férfiszemeket. Azonnal szerelmes lett, de aztán végignézett magán és lemondóan elbiggyesztette a héját. A tál tartalma, napról-napra fogyatkozott, de ők ketten még kitartottak. Egyik reggel azonban a banán kiválasztásra került. A kéz lerakta az asztalra majd visszatért a tálhoz, rövid habozás után kiemelte végyai tárgyát és mellé helyezte. A torkában dobogott a szíve az izgalomtól. Az elkövetkező pillanatok gyorsan zajlottak le. Mindkettőjükről lekerült ruhájuk, testüket összedarabolták, bekerültek egy tartályba és egy gyorsan forgó véglegesen széttrancsírozta őket. Egyetlen boldog pillanatra eggyé váltak, majd elindultak végzetük felé...

Durci a törpe, nem véletlen kapta ezt a nevet. Állandóan zsörtölődött, morgolódott. Mivel a Morgó a Hófehérkéből már levédett név volt, így másik rossz tulajdonsága után kapta a nevét, ugyanis nagyon sértődékeny is volt. Ezek a rossz tulajdonságok kirekesztették a törpe társadalomból. Egy ideig próbálkoztak bevonni a közösségbe, de nem sikerült, minden kísérletet elhárított. Állandóan, mogorva képpel, távolról figyelte a többieket. Egyik nap távoli rokonok érkeztek. A tiszteletükre, vidám vacsora estet szerveztek. A hangulat a tetőfokára hágott, persze Durcin kívül mindenki jól érezte magát. Illetve még sem, ugyanis a vendégek között is akadt egy félrehúzódó. Távol a tábortűztől ücsörgött egy magányos, nagyon szomorú törpelány. Próbálták bevonni a vidámságba, de nem sikerült, így hát békén hagyták, nem foglalkoztak vele. Hajnal felé ellaposodott a hangulat, csak a tűz ropogását lehetett hallani. Ekkor önfeledt kacagás harsant fel. Akik még ébren voltak, arra bambultak, ahonnan a hangok jöttek. Durci és a lány, önfeledten társalogtak az ébredező hajnali derengésben...

A konyhatündér, úgy döntött, hogy a mai ebéd palacsinta lesz. Gyorsan neki is állt kikeverni a tésztáját. Addig-addig kavargatta az összetevők arányait, amíg tekintélyes adag palacsinta volt várható. Gyorsan neki is állt a sütésnek, hogy időben elkészüljön. Sorra kerültek egymás tetejére a kisült kerek csodák. Anikor az utolsó is elkészült, a gondos készítő betakarta őket, hogy ne hűljenek ki idő előtt. A palacsinták izgatottan várakoztak, mert most dőlt el, hogy milyen töltelék kerül a közepükbe. A dolog azért volt fontos, mert ennek alapján kapták meg a rangjukat. A népszerűségi lista alapján az elithez tartozott a Gundel-palacsinta, főúri rangba emelkedett a pudingos töltelékű, a középréteget a kakaós, a cimetes, és a túrós képviselte, és a legalacsonyabba tartozó a lekváros volt. Feltárult a rejtekhelyük és megkezdődött a töltés. A más-más kaszthoz tartozók azonnal elkülönültek egymástól, szóba sem álltak az alacsonyabb rangúval. Már majdnem mindenki megkapta a maga beosztását csak egy árválkodott a helyén, neki nem jutott semmi. A már betöltöttek piszkálni kezdték:

- Nézzétek milyen szánalmas, ahogy ott fetreng, pucéran! – szólalt meg egy főrangú.

- Pont olyan, mint egy meztelen csiga! – tromfolt rá egy középosztálybeli.

- Talán oda kellene adni a kutyának. – javasolta egy lekváros.

A konyhatündér egy ideig hallgatta, majd halkan megjegyezte:

- Alig egy órája, még ti is ilyenek voltatok, nagyon gyorsan elfelejtettétek, hogy honnan is jöttetek...

A kimosott ruhák imádták a tavaszt, mert a téli összezsúfolt, szárítón való nyomorgást, felváltotta a szabadban száradás öröme. Most is ruhacsipesszel a nyakukban lengedeztek a szárítókötélen. Eleinte, csak magukba szívták a tavasz illatát, nézelődtek, napoztak. Egy idő után, csacsogni kezdtek, csupa lényegtelen dologról, majd sorra kerültek a szennyestartói pletykák, a fehérneműs fiók rejtett titkai és a nagyszekrény rejtélyes eltűnése. Amikor kifogytak a témából, mindenki átadta magát a ringatózásnak. Nem tartott sokáig a csend, mert az állandóan cserfes melltartó újabb témát dobott a közösbe. Mégpedig azt, hogy ki, mit tud a szerelemről. Mindenki belekotyogott a témába, állítva, hogy nála többet senki nem tud erről a csodálatos érzésről. Egész szenvedélyes vita alakult ki. Legfőképpen, az egymás mellett lengedező alsógatya és a bugyi keveredett parázs vitába, hogy ki a téma igazi szakértője.

A lepedő, egy ideig hallgatta őket, majd közbevágott:

- Ugyan már, két okostojás. Mit tudhattok ti az egészről, már régen lekerültök, amikorra a lényegre sor kerül. Csak én tudom az igazat, de nem kötöm az orrotokra, mert engem diszkrécióra neveltek...