Tegnap után is veled a halálba [YoonKook]

Ｈｕｓｚｏｎｈａｔｏｄｉｋ ｒéｓｚ

Jungkook:

Egyik reggel elég rosszkedvűen keltem, a rám nehezedő nyomás egyre jobban kezdte tönkre tenni az életünket.
A reggeli kávém után csak úgy ültem a konyhapultnál, mint akiből a szart is kiverték előző nap. Teljesen csend volt, nem volt kedvem bekapcsolni se a tévét se a rádiót úgy zúgott a fülem.
Egyszer csak a lépcső nyikorgását hallottam, biztos voltam benne, hogy Yoongi megy a mosdóba, de mikor abbamaradt a zaj nem hallottam a csoszogását. Felálltam és utána néztem a dolgoknak, de nem láttam senkit, lehet csak képzelődtem. Vissza ballagtam a kanapéhoz és leültem, de újra hallottam a lépcsőn a lépteket, nemsokára Yoongi jelent meg takaróba burkolózva.
Lehuppant mellém és hosszasan bámult maga elé, meg sem szólalt. Közelebb mentem hozzá, de ő a takaróba temette magát.
- Yoongi, mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben próbáltam leszedni róla a takarót.
- Semmi, csak rosszat álmodtam, azt hiszem. - motyogta.
- Azt hiszed?
- Olyan valóságos volt és ijesztő. - mondta tovább.
- Mesélj, hátha megfejtjük mi volt az. - nyugtattam meg miközben megöleltem.
- Hát csak annyi volt benne, hogy valaki bezárt egy rácsos dobozba és mondta, hogy táncoljak. - mocorgott nyugtalanul mellettem. 

Biztos voltam benne, hogy nem álmodott, ez egy emléktöredék a múltjából. Hirtelen azt se tudtam örüljek neki, vagy inkább dühös és szomorú legyek. Nagyon rossz időket élt ott meg, de hál istennek rátaláltam és elhoztam arról az ocsmány helyről. Kitudja milyen további éktelen dolgokat műveltek volna vele.
Még erősen emlékszem azokra a hetekre, mikor hozzám "költözött" és barátkozni kezdtünk. Heteken keresztül próbáltam a kedvére tenni és igyekeztem előle eltitkolni, hogy talán szerelmes vagyok belé. Még a mai napig is élénken az emlékezetemben él, hogy a magas lépcső előtt hirtelen megtorpant és végig nézett a hatalmas előtérben, megcsillantak zafírkék szemei, amiket még a mai napig imádok. Felkísértem a szobájába és minden fontos helyiséget megmutattam neki, napokig félt lejönni hozzám enni ezért én vittem fel neki a szobája elé a reggelit az ebédet és a vacsorát is. Mivel fürdőszoba van az emeleten is, azt nyugodtabban használta. Nagyon nehéz volt elnyernem a bizalmát, de mivel látta rajtam, hogy szavatartó ember vagyok, lassacskán engedte magát.
Szerelmes volt belém, de milyen nagy szerelem volt az. Amikor túlóráztam a munkahelyen, nyakamba ugrott és majd felfalt, az ágyról ne is beszéljünk, kettőt is eltörttünk egy év alatt. *nevet gondolatában*

Mikor visszarázódtam a jelenbe meglepően szemrevételeztem, hogy Yoongi elaludt a karjaimban, ezért nem mertem megmozdulni. Perceken keresztül hallgattam a szuszogását, aminél már csak hajának simogatása volt megnyugtatóbb, de ezt a nyugalmat egyszer csak telefonom csörgése zavarta meg.
Yoongi kicsit morgolódott félálomba, de nem nagyon zavartatta magát. Felálltam mellőle ő pedig majdnem ugyan úgy aludt, mint eddig. Legalább az alvókája nem változott.

Jackson hívott, de rögtön kinyomtam, mert nem voltam rá kíváncsi, sőt senkire abból a bandából. Iszonyúan haragudtam rájuk, amiért nem fékezték meg meggondolatlan cselekedeteimet. Néha nekem is lenne szükségem egy őrangyalra, nem csak azért vagyok, hogy dirigáljak és döntéseket hozzak, főleg, mikor elönti az agyamat a méreg.

Yoongi felkelt a kanapéról, hogy kávét készítsen magának én pedig eközben terveztem volna a mai napunkat, de ismét a telefonom idegesítő zörgése akadályozott meg ebben.
- Nem akarod kikapcsolni?  - szólalt meg morcosan, kócosan Yoongi.
- Inkább a szemétbe dobnám már, ha nem lenne rá szükségem máskor is. - válaszoltam mérgesen.
Megnéztem ki üzent, de szinte sejtettem, hogy megint Jackson lesz az.

Felettébb megnyugtató, hogy valószínűleg valaki irányítja Yoongit és kitudja, talán meg is akar öletni vele.

Próbáltam mindezektől függetlenül kedveskedni neki, együtt meg reggeliztünk, elmentünk a plázába új cipőket venni, meg a szokásos élelmiszerbolti körutat is megtettük, legalább 3 boltot végig jártunk, mire találtunk banános tejet. Kaptam az alkalmon és még most vásároltam belőle 3 kartonnal, mielőtt megint elfogyna a boltokból.

Este, miután hazaértünk, fáradtan ledobtuk a cipőnket és a kanapéra dőlve néztük egymást. Yoongi fáradtnak tűnt, elment zuhanyozni és utána lefeküdt aludni. Én még órákon keresztül Jack szavain gondolkoztam. Éjfél fele határoztam el magamat, hogy végre én is álomra hajtom a fejem, de hiába feküdtem a sötét szobába, nem jött álom a szememre.

Korán reggel Jack kopogtatott az ajtón, sürgetett és türelmetlenkedett, de én akkor se tudtam gyorsabban öltözni. Yoonginak próbáltam elmagyarázni, hogy most itthon kéne maradnia, viszont ő mindenképpen velem akart ma jönni. Fogalmam se volt, hogy magyarázzam el neki a dolgok sötét oldalát, mert félek attól, hogy rosszul reagál rá. Azt se tudom, hogy a múltkori incidens után mit gondol rólam, egyáltalán arra emlékszik-e, hogy egyszer fegyvert fogtam rá. Annyit tudok, miszerint minden kiesett neki velem kapcsolatban, de az álma szerint konkrétan úgy néz ki, hogy mindent elfelejtett.
- Jungkooook, kérlek hadd menjek veletek, annyira unalmas itthon. Nem akarok még egy napot egyedül lenni. - szólalt fel szomorúan, kutyaszemekkel.
- Öltözz fel és gyere. - mondtam neki.
- De Jungkook ez nem túl jó öt... - szakítottam félbe Jacksont.
- Tudom mit csinálok, bízd rám. - nyugtattam le barátomat.
Mikor végre elkészült, beültünk a kocsiba és elmentünk a rejtekünkre, ahol Yoongit átvitettem a bárba, a többiekkel beszélgetni. Én Jacksonnal elvonultam az épület másik felébe, ahol közölte velem a tényeket, hogy egy magán orvosi rendelő földszintjéről sugároztatják a jeleket. Jackson szerint, csak az agy emlékező funkcióját korlátozza a chipp és, ha sikerül megszüntetnünk a sugárzást, mindenre emlékezni fog.

Nem volt időm tervet kiagyalni, így hát eszetlenül mentem ismét a fejem után, kikaptam a gyógyszeres fiókból az injekciós tűt és Yoongihoz rohantam.
- Jungkook ezt nem kéne. - futott utánam Jack.
- Van jobb ötleted, hogy hogyan vigyük oda őt is?! - kiabáltam felé.
- Talán jönne magától is. - mondta zavarodottan.
- Ja és, ha meglátnak azok a valakik, hirtelen akció üzemmódba kapcsolják, aztán ki ütnek minket a faszba! - mormogtam.
- Nem robotot csináltak belőle, ami az utasításokat követi Jungkook! Csak nem tud emlékezni!. - próbált meggyőzni Jack, de én továbbra is kételkedtem mindenben.
Mikor beértem a bárba, a karjába szúrtam az altatót, amitől nemsokára a kezeimbe hullt és mély álomba szenderült.

Kissé se kedvesen törtem be az állítólagos orvos ajtaját, fegyverrel körbe vettük, én pedig lényegre törően megráncigáltam a pasast aki szerencsére nem volt olyan makacs, mint az a hülye Namhyoun. Oda adta a szerkezetet én pedig azzal az erővel földhöz is vágtam és megtapostam.
Megfenyegettem, hogyha mégegyszer hallok felőle annak nem lesz szép vége, aztán hazamentünk.
Yoongit a karjaimban felvittem a szobánkba és vártam, hogy végre felébredjen, simogattam a kezeit, az arcát, amire nemsokára magához tért.
- Hogy érzed magad?  - mosolyogtam rá.
- Fáj a fejem, mi történt? - fogta meg halántékát.
- Elaludtál hazafele. - kuncogtam magamba.
- Jungkook. - szólalt fel halkan.
- Milyen nap van ma? - tette hozzá.
- Csütörtök. - mosolyogtam rá.
- Jungkook, baj van. - ült fel lassan, rémült tekintettel.
Fogalmam se volt mit akar ezzel de kezdett nagyon meg rémíteni.
- Azthiszem....
- Yoongi, mond már, kezdek ideges lenni. - siettettem.
- Emlékszem a nászutunkra, és arra mikor ide költöztünk. Emlékszem a régi házadra, a lépcsőkre. Jungkook, emlékszem mindenre! - pattant fel az ágyról.
Öröm könnyek szöktek a szemembe, sírva ugrott a karjaimba, miután hozzám szaladt. Erősen szorított magához, mint régen én pedig most boldogabbak éreztem magam, mint valaha.

...De vajon meddig tart ez az öröm?