1 Fejezet

373 18 0
                                    

*Rose szemszöge*
Reggel az ébresztő hangjára ébredtem, majd álmosan kinyitottam a szemem. A szobámban félhomály volt. Majd hirtelen valaki kinyitotta az ajtót. Természetesen testvérem volt az.
- Jó reggelt Chaeyounggg! Ideje felkelni nehogy később érjünk be.
- Na de Lisaa, én még álmos vagyok aludni szeretnék. Mondtam duzzogva majd át fordultam a másik oldalra így háttal voltam neki.
Hirtelen éreztem hogy ráz a hideg hiszen Lisa lehúzta rólam a takarót majd elkezdett húzni ki az ágyból.
-Lisa hagyd abba Lisaaaa.
-Addig nem míg nem kelsz fel.
- Jó jó kelek csak fejezd be. Befejezte majd felálltam és szembe néztem vele.
-Ezt még egyszer ne csináld. Mondtam kissé fenyegető hangon, mire ő csak mosolygott egyet. Ezután elindultam készülődni megcsináltam a hajam, fogat mostam és a reggeli dolgok, kiválasztottam a ruhám és elindultam le a lépcsőn. Lisa már várt rám.
-Na végre! Sóhajtott egyet.
A házból kiérve sétáltunk az iskola felé. Annyira nincs messze kb 10 perc. Nem értem Lisát, hogy akkor miért siessünk, biztos Jisooval akar óra előtt beszélgetni. Be értünk az iskola kapuján majd már mentünk is az osztályba, ő is én is más osztályba járunk el köszöntünk majd el is váltunk. A terembe érve megláttam Jenniet majd oda siettem hozzá.
-Szia! mondtam mosolyogva
-Szia Rosie! Mi a helyzet?
- Áhh semmi Lisa megint kirángatott az ágyból.
Öm.. Lisa? Aha értem hát az nem boldog érzés. Mondta dadogva
Kissé furán néztem rá.
-Jennie jól vagy?
- Öm persze. Felvett egy mosolyt de tudtam hogy ez nem igazi. Az óra elkezdődött majd unottan figyeltem amit a tanár magyaráz.
Jenniere vezettem tekintetemet. Valamin gondolkozott úgy érzem valami nincs rendben.
-Hé baj van? súgtam oda neki.
-Mi? Öm nem miért?
-Mi a baj veled?
- Semmi csak fáradt vagyok ennyi. Húzta mosolyra a száját. Majd bólintottam egyet és a csengő hangját hallottam meg. Majd indultunk a szünetre.

Kinek segítsek?/Jenlisa ff./ BEFEJEZETTOù les histoires vivent. Découvrez maintenant