1.rész

40 2 0
                                    

Seo:
Ma is az ébresztőm hangjára keltem amit azon nyomban ki is nyomtam,épp hogy pislogtam kettőt azonnal hasra fordultam majd a fejemet a párnába nyomtam,a nap már egészen fent volt úgy hogy pont az ablakomon teljesen át jött a fény amivel szinte megvakított. 5perc elteltével úgy gondoltam hogy most már ideje lenne felkelni így hát lassan felkeltem a pihe-puha ágyamból, majd a szekrényem felé vettem az irányt, gyorsan ki kaptam egy fekete polot egy sima farmer nadrágot és egy szürke pulcsit, majd elindultam a fürdőbe hogy megcsináljam a hajamat,ahogy megláttam magamat a tükörbe elszörnyedve néztem végig magamon, a hajam tiszta kóc, a pulcsi ugyan rajtam volt de én még is láttam magam előtt a karomat tiszta csont és bőr vagyok,de hát nem tudok mit tenni ez jutott nekem. Elfogatható emberi kinézetet varázsoltam magamra majd elindultam a konyhába ahol kiskutyám Yoyo várt rám, drága kiskutyám farkát csoválgatva várta hogy megkapja a szokásos reggelijét, gyorsan oda tipegtem a hűtő felé majd kivettem a kutya kaját és egy kis adagot raktam yoyo tálkájába majd én is néztem magamnak valami reggelit. Miután megreggeliztem rá néztem a falón lévő órára ami 7:56-ot mutatott-basszus megint elkések-morogtam magamba majd gyorsan elszaladtam a táskámhoz felkaptam a vállamra majd egy puszit nyomtam yoyo fejére és indultam is a munkahelyemre.Egy könyvtárba dolgozom,tudom nem a legjobb munkahely de épp elég fizetést ad, hogy tudjam fizetni a lakbért illetve hogy el tartsam magamat és yoyot.Éppen vártam hogy a lápma zöldet mutasson hogy gyorsan át tudjak menni a zebrán amikor hirtelen mint ha dézsából öntötték volna elkezdett esni az eső-Miért pont most kell esnie?-néztem fel az égre mint ha kapnék is választ a kérdésemre,amíg beletörődtem a helyzetbe hogy elázok és csurom vizesen fogok munkába állni pont akkor válltott a lámpa zöld utat adva nekem így gyorsan át is szaladtam a zebrán hogy minél hamarabb ott legyek a könyvtárba.

Jimin pov:
Amíg a kocsimba halk zene szólt addig én a gondolataimba merülve néztem ki az ablakon,pont pirosat kaptam amikor késésben vagyok,remek. Az eső egyre jobban kezdett esni,a zebrán pont egy lány szaladt át elég vékony volt, felső testét csak egy pulcsi takarta és szegény eléggé el volt ázva de nem tudtam segíteni neki hiszen így is késésben voltam, talán jóba is lettünk volna de hát már ugyse fogom látni hiszen mennyi az esélye annak hogy találkozzunk?Elárulom nulla. Az iskolába érve gyorsan kiszáltam az autóból majd sietős léptekkel elindultam az igazgatói felé, szerencsére Hoseok barátom talált nekem munkát így hát irodalom tanár lettem egy elég nagy és híres iskolába, ide csak a gazdagabb gyerekek járnak úgy mond ez ilyen elit iskola, mondjuk én sosem értettem miben mások a gazdagok a szegényebb embereknék igaz én is gazdag családban nőttem fel de engem nem nagyon fogott meg ez a "mindenem meg van de semmit nem teszek érte" dolog, ezért is döntöttem úgy hogy elköltözök és mostmár én irányítom az életemet és elindulhatok a saját utamon.  Az irodába be érve egyből az igazgató fogadott-Jó napot maga Park Jimin?-mosolygott kedvesen az igazgató majd kezet ráztunk-Igen én volnèk-válaszoltam majd leültem egy székre és egyből megbeszéltük a dolgokat, a 9. és a 10. osztályt fogom tanítani szerencsére nem végzős osztályt kaptam így talán könnyebb lesz a gyerekeket fegyelmezni. Miután alá írtam a szerződést egyből legjobb barátom keresésére indultam, azt hiszem most tánc órája van így gyorsan felmentem a második szintre majd nagy nehezen megtaláltam a tánc termet, pont jókor érkeztem ugyan is szünetet tartottak ha jól láttam így be is kopogtam, majd egy "szabad" után be is léptem a terembe, a lányok egytől-egyig végig mértek valamelyik pedig egészen sokáig bámészkodott a mellkasomon illetve délebb területeken de mitsem törődve velük el indultam Hoseok felé, lepacsiztunk majd be is mutatott a gyerekeknek-Srácok ő az én legjobb barátom Park Jimin aki majd irodalmat fog tanítani a..melyik osztálynak is?-nézett rám kérdőn-9. és a 10.osztálynak-adtam a választ majd egy két "ne márt" meg "miért nem minket" hallottam egy két lánytól amin muszáj volt mosolyognom,kicsengettek így hát megvártuk míg mindenki kimegy a teremből majd mi is elindultunk kifele.

A könyvtáros lány//PJM//Onde histórias criam vida. Descubra agora