Elérhetetlen ~Pansmione~

II.

Mielőtt elolvashatták volna Harryvel Lavender üzenetét, Ron elkapta orruk elől, és zsebre vágta.

- Srácok, legjobb barátok vagyunk, de szerintem a lányügyeim nem tartoznak rátok - mosolyodott el szégyenlősen egy kis büszkeséggel a hangjában. Büszke volt arra, hogy van olyan, akinek tetszik, és aki szerelmes leveleket ad neki. Hermione keserű szájízzel vette tudomásul, hogy Ron nem tudja észre venni őt és az érzéseit. A sírás kerülgette, de összeszedve magát, kihúzta beesett vállait, és mosolyogva a fiúkra pillantott.

- Menjünk órára, a tanárnő nem fog örülni, ha késünk - talán a kelleténél vidámabban hívta őket a kör alakú terembe, mert Harry rosszallóan a fejét csóválta, és amikor Ron előre ment, a lányhoz hajolt.

- Hermione, ne játszd meg az érzéseid, inkább mutasd ki őket - suttogta bátorítóan, majd a létrán előre engedve a lányt, bementek. Hermione nem tudott mit reagálni. Ron nem is foglalkozott az illemmel, előttük sietett fel. Mrs. Weasley hiába próbálkozott, Ronba nem tudott több udvariasságot nevelni, mint például Percy fiába, aki a család fekete báránya, mégis sokkal illemtudóbb mint egyes fiú. Hermione sokszor elgondolkodott azon, hogy igazából miért is táplál gyengéd érzéseket Ron iránt, hisz a fiú nem olyan, akire egy hozzá hasonló, álmodozó lány vágyna. Ilyenkor mindig a barátja őszinteségére, humorára és kíváncsi természetére gondol, amit valójában nagyon is kedvel. Vörös hajára, amelyen mindig megcsillan a nap fénye, és csintalanul csillanó kék szemére.

Hermione hirtelen feleszmélt, mivel feltartotta a sort Ronról való álmodozása miatt, ezért a hátában már pár diák zsörtölődését hallva elindult a létrán. A csapóajtón bemászva körülnézett a nagy, varázslatos kör alakú szobában, amit már megtöltött a diáksereg, s duruzsolásuk hallatszott mindenhonnan. Nem szerette a jóslástan órákat, de be kellett ismernie, hogy ez a tanterem is olyannyira varázslatos és elragadó, mint a Roxfort bármelyik szobája, helyisége. Nagyon meleg volt bent, erős fűszerillat terjengett, és a falakra teáscsészék, kártyapaklik és minden jósláshoz szükséges (vagy éppen nem) dolog volt felaggatva. Bár sok dolog furcsán nézett ki, megvolt a teremnek a maga titokzatos hangulata.

Hermione leült a földre lerakott kör alakú puffra, majd a szintén kör alakú asztalra pillantott, amelyen már ott helyezkedett egy kristálygömb. Száját elhúzva nézte saját tükörképét, és nem volt megelégedve a látvánnyal. Lehet, hogy csak ő látja így magát, de úgy érezte, hogy olyan, mint egy szürke kisegér. Barna haja és szeme éppolyan átlagos, mint bármelyik más testrésze, szinte már unalmasnak látta magát. Sóhajtva pillantott fel, amikor a fiúk leültek, és ezzel egy időben megjelent a tanárnő. Érdekes jelenség volt, színes karperecei egymáshoz érésekor csilingelő hang csendült fel, a magára aggatott sálak és színes köpenyek érdekes stílusú ruhatárát alkották. Szemeit egy nagy, kerek szemüveg fedte, amellyel hatalmasnak tűntek, hasonlított egy rovarra. Hermionet megcsapta erős illata, cherry keveredett rengeteg parfüm illatával. A lány fintorogva próbált apróbb levegővételeket venni.

A tanárnő energikusan a szoba közepébe állt, és titokzatos, homályos mosollyal nézett végig a diákokon.

- Szervusztok, gyerekek! A mai napon kristálygömbben meg fogjuk nézni a jövőnket - izgatotta köszöntötte, és ismertette a tanulókat megnyugtató hangján. - Örülök, hogy mind itt vagytok - pillantott jelentőségteljesen Hermionera. A lány igazából ebben az évben sem szeretett volna részt venni a jóslástan órákon, de Ron és Harry addig biztatta őt, mondván, hogy jó móka lesz, hogy mégis feliratkozott. Igaz, így október derekán már nehezen tudta még felíratni az órát, de valahogy sikerült. Hogy is tudott volna ellenállni Ron kérésének?

- Minden asztalnál hárman ültök. Egyszerre egyvalaki tudja megtekinteni titokzatos és váratlan jövőjét - ragadtatta el magát a tanárnő. - Megkérném, hogy döntsétek el, hogy ki legyen az első, majd engedjétek őt a gömbhöz.