Egy jobb élet?

2. Fejezet Valamiféle képesség?

Hirtelen valaki megragadta a kezemet, sajnos nem láttam, hogy ki az, de megmentette az életem, amiért hálás vagyok. Mikor a felszínre húzott ki se tudtam nyitni a szememet inkább arra próbáltam koncentrálni, hogy kiadjam magamból az összes vizet, ami felgyülemlett a tüdőmben. A megmentőm megragadta a derekamat felemelt, amit először nem értettem, hogy miért tesz, de amint feldobott a levegőbe rögtön leesett. Nem tudtam, hogy hova érkezek, ezért nem a legjobb lelki állapotomba voltam, de amit egy erős kéz tartott meg, megnyugodtam. Nem sokkal később pedig a hajó padlójára kerültem ahol tovább köhögtem. Mikor már jól éreztem magamat kinyitottam a szememet és felültem. Nem sok mindenki volt itt, de aki itt is volt az aggódóan nézett rám. Law egész végig mellettem guggolt és ő volt az egyedüli ember, akiről nem az aggódást olvastam le az arckifejezéséből, hanem mérget.

-Szólhattál volna kölyök! Segítettem volna! - kelt mi magából.

Megszeppenten hátrébb csúsztam a deszkákon. Nem igazán szeretem, ha kiabálnak velem, semmilyen jó emlékem sincs azzal kapcsolatban, ha valaki felemeli a hangját velem szemben. Valami rossz mindig történt.

-Law fejezd, be nem látod, hogy megijeszted?! - kiabált rá egy nő majd fejbe vágta.

Újfent morgott valamit a bajsza alatt és inkább amellett döntött, hogy elmegy.

-Bocsáss meg ennek az idióta kapitánynak - nyújtotta felém a kezét, amit szívesen el is fogadtam -Csak aggódott érted, nem igazán tudja jól átadni az érzelmeit. Sokszor félre is értik.

Bólintottam egyet azzal pedig jeleztem neki, hogy megértettem, amit mondott nekem.

-Ikkakunak hívnak, örülök a találkozásnak - vigyorgott rám, amikor a szemeibe néztem.

-Akira - ejtettem el felé én is aprócska görbületet.

-De azért tényleg szólhattál volna előre, hogy nem tudsz úszni.

-De tudok! - emeltem fel egy kicsit a hangomat, de a mondat végére teljesen elhalkultam.

-Akkor miért nem úsztál fel a felszínre? - nézett rám felhúzott szemöldökökkel, mert nem értette az összefüggéseket.

-Mert nem tudtam - szégyelltem el magamat.

-Ezt hogy érted? - furcsálkodott tovább a válaszaimon.

-Elnehezült minden végtagom és egyszerűen képtelen voltam megmozdítani őket.

Látszott Ikkin hogy elgondolkozik.

-Véletlenül nem ettél démongyümölcsöt?

-Hogy micsodát? - néztem rá bambán, soha az életembe nem hallottam ezt a szót. Egyáltalán létezik?

-Áh, várj! - emelte fel a mutató ujját -Gyorsabb lesz, ha elmagyarázom egyszerűen, hogy te is megértsd. Szóval nem ettél véletlenül egy fura kinézetű gyümölcsöt, aminek borzalmas íze volt?

-De! - kiáltottam fel mikor rájöttem, hogy körülbelül 4 éve történt egy étkezésnél, hogy elém dobták azt a borzalmas ízű gyümölcsöt, én meg azt hittem, hogy csak megromlott.

-Akkor azért nem tudtál úszni. Aki valaha megevett egy démongyümölcsöt az soha többé nem tud a tengerben úszni.

-Óh - szontyolodtam el, mert elég haszontalannak éreztem magamat emiatt.

-Semmi baj rajtad kívül még sok mindenki evett ilyet. Az a gyümölcs hatalom és átok is egyben - mosolygott rám bátorítóan, ami jól is esett ebben a pillanatban.