Yato x Bishamon (Noragami) 2/2

70 3 4
                                    

Ééés végre ezt a sztorit is sikerült folytatnom. Mondtam én, a karantén alatt tökre produktív leszek. 😁
És ezúton is szeretném megköszöni, hogy már több mint 100-an olvassátok a könyvem. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyi embernek tetszeni fog. 🥺

-Tudod az igazság az, hogy én is így érzek irántad.
Most Ő lepődött meg, de ezt az érzést hamar felváltotta arcán a levakarhatatlan boldogság.
-Már az idők kezdete óta, amikor legelőször megláttalak.
Ezután nem tudtam mit mondani, mert hirtelen odalépett elém és megcsókolt. Azt hittem, hogy a szívem is megáll, annyira gyorsan vert. Persze nem a félelemtől, hanem az örömtől, hogy akit szeretek, végre viszonozza az érzéseim.
A csókot nem megszakítva kezdett el az ágy felé tolni, de megállítottam: -hé hé, nem haladunk kicsit túl gyorsan? Nekem nem lenne ellenemre, de azt sem szeretném, hogy olyat tegyél amit később megbánsz.
-Ugyan már. Évszázadok óta várok erre a pillanatra, szóval biztos, hogy nem.
-Ahogy gondolod... - mondtam, majd elkezdtem kigombolni fehér ingét.
Amint végeztem, félre dobtam a ruhadarabot, amit egy fekete melltartó követett.
Ezután ő szabadított meg kék sálamtól és melegítő felsőmtől...

*eközben Kofuku házában*
~Hiyori és Yukine szemszöge~

H: Yukine félek. Már órák óta próbálom utól érni Yato-t, de egyszerűen nem válaszol. Lehet, hogy valami baja eset. És ha igen az az én hibám. Én bántottam meg.
Y: Ugyan, kiismertem már őt. Szerintem elment kiszellőztetni a fejét  és reggelre vissza fog jönni.
H: Nem hinném, nagyon mérges volt amikor elment.
Y: Ha attól megnyugszol, elmehetünk körbe kérdezősködni a városba.
H: Mire vársz még? Hozd a kabátodat és induljunk.
Y: Jó, jó, megyek már!

*később*
~Hiyori szemszöge~

A kérdezősködésnek hála, végül egy bárban kötöttünk ki ahol azt mondta a pultos, hogy egy magas, szőke nővel látta és, hogy elég ittasan és jókedvűen távoztak. Valamint ha jól hallotta a beszélgetésükből, a nő házához mentek.
HOGY MIVAN? - lepődtem meg.
Lehet, hogy eddig nem látszott , de nem igazán kedvelem Bishamont. Alapból sem volt túl szimpatikus, meg egy idő után Yato ellenszenvéből is ragadt rám. De úgy néz ki, mégsem utaláta annyira, mint állította, ha még az éjszakát is nála tölti és ki tudja mit csinálnak. Mondjuk Yato régen nálam is bepróbálkozott, csak én akkor hirtelen féltem és visszautasítottam. De lehet, hogy akkor is csak pótlék lettem volna, mert ő igazából azt a szőke ribancot szereti. Ahh, a francba is! B@zdmeg Yaboku!
Tovább mérgelődtem volna, ha Yukine nem ragadja meg a karom és húz ki maga után a friss levegőre. Amint kiértünk, egyből utat törtek maguknak a könnyeim, majd egyszer csak odahajolt és félve, de adott ajkaimra egy puszit. Nem lepődtem meg, inkább egy csókkal viszonoztam előbbi tettét. Ő viszont megijedt kissé, de a szoros ölelésemből nem tudott szabadulni. Pár másodperc múlva elváltunk egymástól és végül úgy döntöttünk, hogy haza megyünk. Nincs értelme egy olyan személyt keresni, aki nem akar haza jönni. Tudom, az én hibám hogy elment, de talán pont ezzel segítettem neki...

*újra a Takamagahara-n, Bishamon házában*
~Yato és Bisha szemszöge~

Y: Ne fogd vissza magad te őrült, szőke tyúk! - mondta kissé spicces állapotban Bisha-nak aki időközben szájával vette kezelésbe legbecsesebb testrészét.
B: Nem terveztem. - szólalt meg, egy kis szünetet tartva, majd folytatta amit elkezdett. Mikor már érezte, hogy Yato lassan átlépi a gyönyör kapuját, egy gonosz mosoly kíséretében felemelte a fejét és adott az istennek egy csókot.
Y: B@zdmeeeg. Fejezd is be, amit elkezdtél.
B: Ne aggódj, mindent a maga idejében.
Y: Szóval most azonnal, vagy én fejezem be, de az fájni fog.
B: Oh, kérlek apuci. Szeretem ha fáj. - mondta egy pimasz mosoly kíséretében.
Y: Ahogy akarod, de én szóltam...

[Maradjunk annyiban, hogy reggel mind a ketten tele kék, zöld foltokkal, de kielégülten és boldogan ébredtek. 😂 Hiyori és Yukine pedig majd egy következő történet lesz. 🥰]



Underrated és kevésbé ismert shippek könyveWhere stories live. Discover now