Underrated és kevésbé ismert shippek könyve

A kezdetek (Fukuzawa x Mori)

Sziasztok! (＾• ω •＾)

Itt is lennék a következő résszel. Eredetileg nem ezt terveztem megírni következőnek, de a Levcsu - val összehozott csodálatos rp-nek (szerepjáték) és kérésének köszönhetően megszállt az ichlet és muszáj volt megírnom ezt a részt. Ez egy amolyan előzmény sztori lenne a könyv legelső részéhez.
Jó olvasást! ^^

~Mori-sensei szemszöge~

Az irodámban voltam és éppen az egyik emberemtől kértem jelentést; csak a szokásos: elkaptak néhány illetéktelen behatolót meg kiiktattak pár kémet akik a kormánynak dolgoztak. Utoljára egy levelet adott át amin az én nevem volt és egy csomó szívecske. Várjunk csak. SZÍVECSKÉK?! Na jó, ez viszont fura. Elmondása szerint az ADA környékén találta és mivel látta, hogy az én nevem van rajta, gondolta még fontos lehet. Ahogy kezembe vettem, rögtön feltűnt, hogy feladó ismeretlen. Hát így azért elég nehéz lesz kinyomozni, hogy kitől van. - gondoltam -
-Rendben van, elmehetsz. - mondtam a felderítőnek -
Amint kiment a helyiségből, azonnal felbontottam a levelet. Gyorsan átfutottam a szememme majd a szívem kihagyott egy ütemet...

A levél tartalma:
Drága Rintarou,
Nem tudom, hogy kezdjek bele, mert igazából már ötödjére írom újra a levelet szóval lehet az lesz a legjobb ha minél egyenesebben, nyíltabban fogalmazok. Valójában már akkor éreztem irnátad valamit, amikor még Natsume-sensei tanítványai voltunk. Csak akkor még magamnak sem tudtam bevallani. De most! Most már őszintén ki tudom mondani, hogy szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban.
Tudom, nem a legromantikusabb, de ezúton is szeretnélek elhívni egy randira. Legyél ott jan. 21-én este 20:00-kor a kikötő bejáratánál. Ha nem jössz el, úgy veszem, mint visszautasítást és soha többé nem zavarlak.
Üdvözlettel, Fukuzawa Yukichi

Talán harmadjára olvastam el a levelet, mire végre felfogtam a tartalmát. Yukichi szeret! Pedig világ életemben azt hittem hogy ennek az ellenkezője az igaz. De mint kiderült már akkor kölcsönösek voltak az érzéseim csak nem vettem észre. Én hülye. De kár ezen siránkozni. Holnap találkozni akar velem!

~Fukuzawa-dono szemszöge~

Hol lehet? Hol lehet az az átkozott levél? Az nem lehet, hogy ellopták! Idegesen vezetem körbe tekintetem a szobában amikor észre veszem. Nyitva hagytam az ablakot! Ilyen nincs. Amekkora szerencsétlen vagyok biztos, hogy elfújta a szél...
A biztonság kedvéért kipillantottam és kémlelni kezdtem a forgalmas utcát. Nem is tudom mit képzeltem, már biztos messze jár. Hiába írnám újra, nem tudnám eljuttatni a címzettnek. Igazából az első példány is csak azért jött létre, hogy magamat bátorítsam némileg, hogy talán egyszer be tudjam vallani az illetőnek, hogy szeretem.

~Mori-sensei szemszöge~
*másnap este*

Itt vagyok a kikötőnél. Már 20:30 van. Felnőtt férfi létemre szégyen, nem szégyen, de elkeztek potyogni a könnyeim. Miközben az egereket itattam az alábbi gondolatok jártak a fejemben:
BECSAPOTT! AZ AZ ÁTKOZOTT YUKICHI ÁTVERT! TUDHATTAM VOLNA, HOGY HAZUGSÁG AZ EGÉSZ! CSAK EGY TRÉFA, HOGY A BOLONDJÁT JÁRASSA VELEM!
Egyre több dühös érzelem készült a felszínre törni, de tudtam, hogy semmi haszna, így hát, mint minden hasonló helyzetben mikor mérges voltam, lementem a partra.
Valamelyest kezdtem lenyugodni amikor egyszer csak pont azzal a személlyel találkoztam aki miatt ide jöttem: Yukichi

Már éppen elkezdtem volna a fejéhez vágni minden sérelmem, amikor meglepődve megszólalt:
- T-te mit k-keresel itt?
-Ezt akár én is kérdezhetném tőled. - vágtam hozzá durcásan -De ha annyira szeretnéd tudni, azért, mert te cserben hagytál. És most nagyon mérges vagyok.
-E-ezt meg, hogy érted Mori?
-Te küldted azt az isten verte levelet, nem? Amiben bevallottál mindent és arra kértél, találkozzunk.
Erre a kijelentésemre, mintha arca elkezdett volna fehéredni.
-J-jól vagy Yukichi? - kérdeztem rémülten, mikor láttam, hogy egy kicsit megszédült.
-Igen. Csak ez most sokkolt. Tudod, azt a levelet magamnak írtam egyfajta bátorításként, hátha egy nap képes leszek a szemedbe mondani mit érzek, de pechemre a szél kifújta az ablakon. Viszont azt legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont hozzád.
-H-hát erről van szó. Most már mindent értek. - mondtam gondolkodóba esve majd az alábbi kijelentés hagyta el a számat: - Ha már itt vagyunk, és úgy is mindenre fény derült, mi lenne ha együtt folytatnánk a sétát?

*kicsivel később*

-Te tényleg azt hitted, hogy Elise-chan a kislányom? - kérdeztem nevetve s közben a hasamat fogtam, mert már kezdett fájni.
-És akkor mi van. - morogta - Állandóan úgy viselkedsz és beszélsz vele szóval nem volt nehéz.
-Jó jó, tényleg, de ezen most jót derültem. - Amúgy nagyon aranyos vagy amikor ilyen kis morcos képet vágsz.
Erre a kijelentésemre azonnal elpirult, ezután komoly arccal rám nézett majd egyre közelebb hajolt. Már csak pár milliméter távolság volt ajkaink között, minek hatására izgulni kezdtem és szaporábban vettem a levegőt.
-A te képed viszont rohadtul izgató amikor ilyen kis ijedt vagy. - mondta a lehető legerotikusabb hangon majd combomra csúsztatta tenyerét.
Azt hittem ennél jobban már nem állhatok az ájulás határán. Hatalmasat tévedtem. Ugyanis pár másodperc múlva ajkai már az enyémeken voltak. Meglepődöttségem miatt szám enyhén kinyílt amit ő egyből kihasznált.
Nem hazudok ha azt mondod, hogy ebben a csókban szó szerint minden benne volt. Az elmúlt évek eltitkolt érzései, a vágy, a mérhetetlen boldogság, a szerelem és még sorolhatnám.
Levegő hiány miatt kellett félbeszakítani csókunkat, de amint kifújfuk magunkat, folytattuk egymás ajkainak ostromlását.
Közben erős kezei elkezdték felfedezni testem. Amint éreztem, hogy kezd komolyra fordulni a dolog, leállítottam.
-Neh itth, kérlek. - mondtam vágytól elfúló hangon.
-Igaz, itt más is megláthat pedig te csak az enyém vagy. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

*Fukuzawa lakásán*
~Fukuzawa-dono szemszöge~

Amint kinyitottam az ajtót, egyből a nappaliban lévő kanapéra löktem Rintarou-t. Azonnal az ajkainak estem majd ruháitól kezdtem el megszabadítani. Először egy kicsit ellenkezett, mondván "túl gyorsan haladunk", de ahogy végig simítottam férfiasságán, a még rajta lévő nadrágon keresztül, mondanom sem kell egyből meggondolta magát.

*pár órával később*

Éppen az ágyamban feküdtünk éltem egyik legjobb szeretkezése után. Mori éppen a hajammal játszott majd megszólalt: - Annyira szeretlek Yukichi, örülök, hogy végül összefutottunk.
- Én is örülök... Csak félek; mi van ha kiderül, hogy együtt vagyunk?
- Kár most ezen aggódni Yukichi, majd később kitalálunk valamit.
-Igazad lehet.
Még egy kicsit beszélgettünk végül egymás karjában aludtunk el.