eyes shut ~ bokacsek

I.

Nemecsek Csónakos rozzant tragacsának csomagtartójában kuporogva szipogott. Baljának apró, csontos ujjaival Boka vastag, kék-fehér pulóverét szorongatta, amit a fiú védelmezőn terített rá, másik kézfejével pedig az arcát törölgette. Szégyenkezve, illetve kissé aggódva nyugtázta, hogy orrából még mindig apró patakban szivárog a vér. Egészen biztos volt benne, hogy szörnyen fest, nem is érezte magát másként; alul maradt egy verekedésben - nem volt mit szépíteni a dolgon, könnyűszerrel elbántak vele. Önmagában ez nem is volt meglepő a fizikumát és a gyér tapasztalatait tekintve, azonban a tény, hogy a fél baráti társasága kellett, hogy valahogy összekaparják, mindent elsöprő szégyennek bizonyult. Ugyanakkor élvezte a törődést, a segítséget, fogalma sem volt róla mit is kezdene most a barátai nélkül, egyedül, a nyirkos fűben kuporogva.

Feltűnés nélkül próbált a mellette ülő fiúra pillantani, leolvasni valamit az arckifejezéséből, azonban Boka csak az eget kémlelte. Nemecsek nem merte megkérdezni mit gondol, félt az őszinte választól; minden bizonnyal a meggondolatlanságával csalódást okozott. A mély, néha-néha tücsökciripeléssel tarkított csend is elég árulkodó volt számára és túl hosszúra nyúlt ahhoz, hogy legyen bátorsága megtörni.

Érezte, ahogy az arcáról pár csepp vér a fekete farmerjára hullik, de nem mozdult, a tekintete megpihent a térdein. A nadrág vékony anyaga kiszakadt, bőrét pedig sötét véraláfutások és apróbb horzsolások tarkították. Alig mert belegondolni, hogy a ruhái alatt még mennyi sérülés rejlik és ami a még fontosabb: hogyan fogja megmagyarázni őket otthon. Egy reszketeg, kétségbeesett sóhaj szökött ki az ajkai közül. A szülei úgy tudják, az egész estét Lesziknél tölti, segít összeszerelni a fiúnak azt a méregdrága távcsövet, amit a szülinapjára kapott. Mégsem mondhatja, hogy csillagvizsgálat közben zúzta össze-vissza magát, az igazság pedig borzasztóan hangzik. Fogalma sem volt róla, hogyan fog kibújni a számonkérés alól vagy hogyan áll elő egy hihető magyarázattal - minden bizonnyal sehogy.

Reményvesztetten temette két tenyerébe a fejét, ahogy a forró könnyek kibuggyantak a szeme sarkából és végigszánkáztak az arcán. Nem akarta a jelenleginél is nagyobb teher lenni, bajba keverni magát, vagy ami még rosszabb, a barátait. Igyekezett összeszedni a gondolatait, abba a ténybe kapaszkodni, hogy ebben a percben minden rendben van - már amennyire lehet -, nincs egyedül és nem szükséges magyarázkodnia. Pár hosszú pillanatig még mozdulatlan maradt, majd felemelte a fejét és könnyes arccal kezdte kémlelni az eget. A kézfejére húzta a saját nyirkos, a vérétől fémes szagú pulóverét és annak állapotával mit sem törődve igyekezett letörölni orcáit. Érezte magán Boka tekintetét, menthetetlenül elvörösödött, szívből remélve, hogy a gyér fények és az ütések nyomai miatt ez a másik figyelmét elkerüli.

- Így csak elkened - jegyezte meg az idősebb finoman megrázva a fejét, majd közelebb húzódott Nemecsekhez. A halvány mosoly, ami az arcán ült, ahogy egy gyűrött zsebkendővel elkezdte felitatni a könnyeit, nemes egyszerűségével elbűvölte a fiatalabbat. Képtelen volt levenni róla a tekintetét, azonban újra eluralkodott rajta a halvány kétségbeesés. A másik tökéletes volt és még most is, a ballépése után is ilyen töretlen gyengédséggel illette meg. A hosszú, vékony ujjak lassan siklottak végig a bőrén, elsimították a homlokára tapadó szőke tincseket.

Nemecsek némán csatákat vívott magában, a késztetéssel, hogy Boka mellkasára borulva zokogjon és ezredjére is bocsánatért esedezzen a fiútól, mint ahogy alig egy órája számtalanszor tette. Beharapta alsó ajkát, beleborzongva a hirtelen, éles fájdalomba, ahogy nyála az apró sebeket érte. Az idősebbet figyelte, igyekezett megfejteni az érzéseit, tetteit, azonban az arca pusztán nyugalomról árulkodott. Nem volt benne egészen biztos, talán csak a szeretetéhség és a remény vakította el, de mintha egészen szeretetteljesen tekintett volna rá. Mindez a gondoskodó mozdulatokkal túl soknak bizonyult, hogy elfogadhassa; nem érdemelte meg. Szerette volna eltolni magától Boka kezét, de fizikailag képtelen volt megfosztani magát valamitől, ami ennyire jól esett a szívének. Csak gubbasztott szégyenkezve, ujjaival a szakadt nadrágjának kilógó szálait macerálta és a földet kémlelte.