eyes shut ~ bokacsek

X.

- Nem tervezünk lassan elindulni? - kérdezte végül Boka, mielőtt Barabás még megszólalhatott volna, ezzel ismét elmerülve a végeláthatatlan történeteibe. Mondjuk inkább volt ez utasítás, valójában az idősebb nem várt a válaszokra, már nyúlt a táskájáért. Nemecsek hasonlóan tett, rácsavarta a kupakot a rozé üvegére, majd a sárga hátizsákjába süllyesztette. Cseppet sem bánta az ötletet, unta már a mértéktartást, hogy minden egyes korty után mérlegelnie kellett magában, hogy el tud-e majd vergődni Csónakos lakásához. Hiába övezte feltétlen szeretete a Grundot, kivételesen szívesebben lelt volna menedéket egy szélvédett kis zug borfoltos kanapéján.

- Támogatom, úgyis elfogyott a vodka - sóhajtott a legidősebb, majd finom csókok kíséretében igyekezett kitessékelni az öléből Cselét, aki látszólag hasonlóképpen vélekedett az ötletről, mert bizonytalanul ugyan, de gyorsan talpra állt. Fél kézzel az erőd peremének támaszkodott, a másikban pedig a fehérbort szorongatta, amíg Csónakos két kudarcba fulladt próbálkozás után feltápászkodott. Esetlenül karolt az idősebbe és Nemecsek egy ideig nem tudott dűlőre jutni melyiküknek volt szüksége több segítségre, mindketten alig álltak a lábukon. Azonban amíg ez Csele esetében alig tartott pár pillanatig és utána talpraesetten indult meg arra, amerről felkapaszkodtak, Csónakosnak jóval hosszabb időre volt szüksége, a párjába kapaszkodva bizonytalanul lépdelt.

Nemecsekben ekkor támadt fel a baljós sejtés, hogy talán mégsem lesz olyan egyszerű a lejutás, mint amire számított. Ha nem is tudatosan, de megvárta, hogy először Boka könnyűszerrel felkeljen, majd segítő kezet nyújtson neki. Bizonytalanul fogadta el, ahogy minden erejével arra összpontosított, hogy uralkodjon a mozdulatai felett, minél kevésbé támaszkodjon a másikra. Valahol mélyen büszkeséggel töltötte el, amikor megkönnyebbülten realizálta mennyivel egyszerűbb két lábon állni, mint gondolta. Mindennek ellenére igyekezett közel maradni Bokához, ha esetleg elbizonytalanodna magában.

Egyedül Barabás nem volt elragadtatva az ötlettől, látszólag ismételten úgy érezte mindenki ellene fordult, sértett ábrázattal vetette a hátát a falnak.

- Hát te itt maradsz? - kérdezte nevetve Csónakos, ahogy Csele támogatásával átvetette az egyik lábát a peremen, majd hamarosan eltűnt a mélyben. Nemecsek mosolygott a jelenségen ugyan, ahogy nehézkesen igyekezett lefelé, de félt, hogy esetleg lezuhan. Ezerszer csináltak már hasonlót és Csónakos szinte bármit képes volt megoldani, ami az útjába került, mégis dolgozott benne az aggodalom. Tisztában volt vele ugyan, hogy sokszor ok nélkül tart dolgoktól, többnyire olyan egyszerű apróságoktól, amiket a múltban már könnyűszerrel leküzdött. Mégis, ha túl sokat gondolkozott, akár hosszú órákra megragadtak a fejében a problémái és minduntalan aggasztották.

- Ne reménykedj - sóhajtott Barabás, ahogy felkapta a lámpást, amiről látszólag mindenki más megfeledkezett. Nemecseket meglepte az a könnyedség, ahogy a száját húzva emelkedett fel és sietve követte a legidősebb példáját. Azonban még mielőtt ténylegesen elindult volna lefele, megtorpant, a korlátba kapaszkodva megvárta, amíg Csónakos egy tompa puffanás és heves szitkozódás kíséretében földet ért. Éppen csak beállt a pillanatnyi csend, amikor Barabás egyetlen szó nélkül elengedte a lámpást annak reményében. hogy a másik elkapja.

Nemecsek ugyan nem láthatta a jelenetet - jóformán már semmit nem tudott kivenni maga körül -, de a hangzavar és csörömpölés alapján a lámpás nem érte el a kívánt célt, ellenben Csónakosra érkezett.

- Te barom állat, legalább egy fél percet várhattál volna! - a legidősebb tajtékzott, összeakadó nyelvvel szidta Barabást és a felmenőit egyaránt. Csele csak nevetett, majd útban lefelé hátba veregette az erőd oldalán csimpaszkodó fiút, aki a saját testi épsége érdekében még várakozott egy ideig.