Szent Johanna Gimi: Után (6)

521 7 0
                                    

2039 augusztus 25. Szerda

Laura szemszöge.

Sziasztok, a nevem Laura, de csak simán Lara. Van egy ikertesóm, Ádám.
Igazából olyanok vagyunk mint két tojás, csak ő fiú. Kiskorunkban elég szőke hajunk volt de 2 éves korunk után besötétült, most inkább sötét szőke. A szüleink Reni és Cortez. Anyu kicsit habókás de egy értelmes határozott nő. Apu meg apu, anyu szerint olyan mint gimis korukban, egy pár kivétellel. Mi a kinézetünket inkább aputól örököltük. Főleg a szemeit. Ádám kiköpött apu, én belsőleg inkább olyan vagyok mint anyu, majdnem teljesen. De szerencsére apu rajztudását és anyu eszét is örököltük. Sok nyelvet tudunk. Szeretünk deszkázni, zenélni és leginkább együtt lenni. Idén kezdjük gimis éveinket a (szüleink nagy örömére) a Szent Johanna Gimi 9b osztályában. Úgy tudjuk hogy a szüleink volt osztálytársaknak a gyerekeivel leszünk együtt. Aminek nagyon örülünk mivel barátainkkal leszünk együtt. A szüleink sokszor rendezték ilyen fajta találkozót ahol mi is összenőttünk. Holnap lesz a gólyatábor. Ahogy a szüleim esetében is 3 lány lesz. Penny (olvasd: Peni) , Kinga és Dave lánya, Lili, Virág és Ricsi lánya, és az a furcsa, hogy nekik is van egy-egy ikerbáttyja. Lilinek Peti, Penny-nek Patrik. Szép nem. Egy dolgot nem értek. A szüleink furcsa módon fejükbe vették, hogy páran egymásba fogunk szeretni, leghatározottabban anyu, Kinga és Virág. Mikor ezt mondják mi gyilkolunk a tekintetünkel.
Mi igazából benne vagyunk minden hülyeségben. Sokszor mi találjuk ki.
Barátom még nem volt, Ádámnak se barátnője.  Anyu és apu még a széltől is óvnak. Anyu mondása szerint azért "mert apátok külsejét örököltétek", apu meg azért "mert anyátok azt mondja, és igaza van". Bővebben nem mennek bele. Amúgy nagyon szeretnek minket.
Itt egy kis eligazítő a tesómról meg a legjobb barátaimról és testvérükről:

Név: Antai-Kelemen Laura (Én)
Kor:14
Szülők:Reni és Cortez
Beszélt nyelv:magyar, francia, angol, spanyol, portugál, német.
Magamról: nem publikus adat :)
Érdeklődési kör: deszka, görkori, gitár, zongora, éneklés, olvasás, utazás, barátaim, szjg, 9b

Név: Antai-Kelemen Ádám
Kor: 14
Szülők : Reni és Cortez
Beszélt nyelv: lásd huginál
Magamról: Ha rá mersz nézni a hugira megöllek!
Érdeklődési kör:az olvasási kívül lásd a huginál.

Név:Pósa Lili
Kor:14
Szülők:Virág és Ricsi
Beszélt nyelv: magyar, francia, angol
Magamról: víííí, egy kiscica!!! De ariiii!
Érdeklődési kör: cuki állatok, festés, raizolá, görkorizás

Név: Pósa Peti
Kor:14
Beszélt nyelv: magyar, francia, angol
Szülők: Virág és Ricsi
Magamról: Ezt benézzed. (??? )
Érdeklődési kör: gitár, deszka, haverság.

Név: Felmayer Penny (Peni)
Kor:14
Szülők: Kinga és Dave
Beszélt nyelv:magyar, francia, angol
Magamról: ne kötözködni velem :)!
Érdeklődési kör: lovak, és röviden minden ami olyan mint ami anyué volt.

Név: Felmayer Patrik
Szülők: Kinga és Dave
Beszélt nyelv: magyar, francia, angol
Magamról: I am an Iboy
Érdeklődési kör: IPhone, I...

Ezek volnánk mi, és az Ifjabb balhés négyes 3 tagja. Velük van még Zsolti. Igen
Zsolti fia, Zsolti.
A többit majd később.

A Szent Johanna Gimi: UtánWhere stories live. Discover now