Angyalian Ördögi [ Ashton Irwin ] HU

Prológus

Ashton.

Nyugodt vagyok. Úgy érzem mintha körülöttem le lenne lassulva a világ, semmit nem látok élesen. Zúg a fülem de mellette tompa hangokat hallok beszűrődni. Nem is értem a reakcióim. Pedig azt hittem sokkal jobban maga alá fog temetni az ítélet napom. Összeszorítottam a szemem és megráztam a fejem. Majd tekintetem az előttem elhelyezkedő emelvényre emeltem. Minden fehér, vakítóan fehér. Fehér falak, fehér csillárok, fehér függönyök, fehér pódium. Minden olyan tisztának, ártatlannak és sérthetetlennek tűnt. Mondjuk az elmúlt 24 évben hozzászokhattam volna.
Szinte tudtam mi vár rám, talán ezért se gyötört annak a gondolata mi lesz velem. Száműznek a mennyből a földre. Ez néha megesik az angyaloknál.
Persze nem oktalanul történt ez az eset. Nálunk a mennyben is vannak szabályok. De én hibáztam. Bryana Holly volt az én hibám. Őrzőangyalként azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak rá és óvjam meg a bajtól. Miközben az egyetlen baj ami történt vele, az én voltam. Persze az, hogy az őrangyala voltam, nem azt jelenti, hogy számára láthatatlan alakként, fehér ködben glóriával a fejemen repkedek utána. Nem. Szárnyaim ugyan vannak, de egyáltalán nem úgy nézünk ki mint az gondolnák. Úgy vagyunk felépítve akár az emberek és így járunk köztük. Többen vagyunk mint azt a földiek gondolnák és különböző feladatokat látunk el. Az egyetlen különbség a hatalmas behúzható szárnyunk. Szóval szinte biztos, hogy elsétáltál már valamelyikünk mellett. Viszont felmerül a kérdés, hogy hogyan kerülhettem mégis akkora bajba, hogy a Szentek Tanácsa előtt kell feleljek. Egyszerű, angyalként az egyik legnagyobb baj ami érhet, ha beleszeretsz egy földi halandóba. Mi nem csak, hogy egymásba szerettünk Bryanával, hanem elkövettem a legnagyobb hibát, amit csak lehet. Felfedtem előtte túlvilági mivoltom. Szinte abban a pillanatban rontottak ránk és ráncigáltak vissza ide a mennybe. Fura belegondolni, hogy meg 24 óra se telt az incidens óta, én pedig bilincsbe verve egy cellában töltöttem az éjszakát. A bilincs gondolatára felkuncogtam, mivel szinte fél másodperc alatt könnyedén tudnám letépni magamról. Bryana miatt viszont nem aggódtam, tudtam mi történik ilyenkor. Kapott egy "agymosást" ahol teljesen kitöröltek az emlékeiből engem. Gyerekként mikor iskolába jártam, megtanultuk már mi a folyamat ilyen esetekben. Viszont akkor még csak legendaként tekintettünk erre, hiszen ilyen a mennyben talán évezredenként történik. Vagyis én eddig egy esetről tudok, de azt is homály fedi. Az illető volt az aki először összeszűrte a levet egy emberrel. Mindenki tudja, hogy megtörtént, viszont részleteket senki. Hàt most èn lettem a màsodik. Felmerül a kèrdès, hogy megbàntam-e? Nem, semmit. Az a làny olyan tiszta volt, mint senki màs emberi lèny akit eddig ismertem. Olyan könnyen bolondított magàba, hogy èszre se vettem. Egy kàvèzóban dolgozott, nekem pedig az volt a feladatom, hogy a helyet gyakran látogatva közel kerüljek hozzá és vigyázzak rá. Már az első beszélgetésünk után furán éreztem magam, de akkor még nem tudtam mi történik velem.
Egy ártatlan angyalka voltam. Aztán ahogy egyre sűrűbben találkoztunk, velejéig romlott lettem. Persze az égiek miatt roppant nehéz volt titokban tartani ezeket a légyottokat, mégis csak akkor avatkoztak bele, amikor azon a bizonyos estén Bri a karjaimba feküdt és én felfedtem előtte a hátamon levő hegek okát, amik történetesen a szárnyaimat rejtik. Utána szinte másodpercek törtrésze alatt történt minden. Az a legfurcsább az egészben, hogy mindig hű és kötelességtudó angyalnak tartottam magam, ebben a szituációban viszont nem éreztem tettemet helytelennek. Boldog voltam. Önfeledten boldog és gondtalan. Most viszont, hogy nyakig ülök a bajban, nem voltam olyan elkeseredett mint kellett volna lennem. Azon kellett volna agyaljak mi lehet Bryanával, mi lesz velem, de tudtam jobb neki nélkülem. Egyáltalán nem aggódtam miatta, emiatt viszont kicsit bűntudatom volt. Magammal kapcsolatban pedig elfogadtam, hogy sose leszek már olyan boldog. Vagy egyáltalán boldog.
- Ashton? - rántott vissza egy öblös férfihang a valóságba. Felemeltem a tekintetem az előttem ülő három vezérre. A menny ès a Föld vezetése. Bal oldalon ült a Lelkek Őrzője, vagy ahogy itt hívjuk, Roy. Talpig fehérben, ami még sápadtabbá tette szinte falfehér bőrét. Szőke raszta tincsei hátra voltak fogva, tekintete tiszta volt, de szigorú mint mindig. Ő maga a lélek, minden és mindenki lelkét magában hordozza, látja és érzi. A jót a rosszat egyaránt. Hatalmas feladat az övé, aminek elviselésére nem lenne képes akárki. Ő az egyik, ha tálán nem a legfontosabb személy koztünk. Ezért is van, hogy az ő pozíciója nem tanulható erre a szerepre születni kell. Roynál a legendák szerint már kisbaba korában kiderült elhívása, ugyanis születésekor szembesültek azzal, hogy egyik szeme kék a másik pedig fehér volt. A fehér szem a Lélek Őrök ismertető jegye, így mikor az elődje a jó öreg John elment Roy mindössze 20 évesen vette át a helyét.  Szegény Johnra a Mások támadtak rá és vágták le mindkét szárnyát, ami nálunk felér a meggyilkolással. Sokáig kezelték, imádkoztak érte és próbáltak rajta segíteni, de sebei túl súlyosak voltak így Johnt se tudták sajnos már megmenteni. Roy azóta is lelkiismeretesen próbál előde méltó nyomdokaiba lépni. Jobb oldalt az Ifjú Michael foglalt helyet, aki a kezét tördelve szája szélét rágva fészkelődött. Persze, hiszen fiatal volt még ehhez, ráadásként még ő volt az egyik legjobb barátom. Fiatalabb volt nálam egy évvel, de a tanodába is együtt lógtunk kiskorunk óta. Rossz volt ránézni, hogy a szőke tincsei az arcàba hullanak, ahogy fejét vállai közé ejti. Tudni kell, hogy a mennyben mindenki haja valami szőkés árnyalatú, viszont Michaelé volt az egyik legragyogóbb arany, nem véletlenül. De ez nem számít, hiszem hatalmas terhet tettem Michaelre, ugyanis ő tudta, falazott nekem végig. Pedig hatalmas volt a lebukásának esélye, ráadásul örökösként és a Vezér fiaként rá biztos sokkal komolyabb büntetést szabtak volna ki, amit nem érdemelt volna meg, hiszen én voltam a ludas. De valami szerencsének köszönhetően Roy sem érezte meg egyikünk lelkiismeretét sem. Így minden cinkostársam megmenekült.
- Ashton! - ismétlődött meg az előbbi hang. Odapillantottam és próbáltam fókuszálni, hiszen ott ült ő. A Vezér. A mennynek és a földnek az ura és irányítója, sorsunk eldöntője. - Hallotta a kérdést?
- Elnézést Uram, megismételné a kérdést? - fújtam ki a levegőt és próbáltam visszatérni a jelenbe.
- Szóval, csak még egyszer meg akartunk bizonyosodni arról, hogy nem voltak segédeid és ezt az egész kavalkádot egyedül vitted végbe?
- Igen Vezér, egyedül. - vágtam rá rögtön és szinte hallottam a levegőt, amit a terem szélében ülő legjobb barátom engedett ki. Calum. Talán őt sajnáltam a legjobban, mert nélkülem egyedül marad. Nem lesz teljesen egyedül, hiszen itt lesz Michael, de neki rengeteg a teendője és Calum eléggé magának való figura, aki nem enged könnyen közel senkit magához. De a legjobb lélek akit valaha ismertem. Most ott ült magába roskadva, szőke tincsei eltakarták az arcát és csak csendben mantráztam, hogy ne dobja fel magát, és hogy a Lélek Őrző előtt se bukjunk meg.
- Rendben. Akkor gondolom tisztában vagy a büntetéseddel is? - nézett rám az öreg szigorúan.
Száműzve leszek a Földre, tudtam. Mégis mikor a könnyes szemű Michaelre néztem és hallottam magam mellől Calum halk szipogását, én is nyeltem egy nagyot.
- Igen, azt hiszem...- húztam ki magam, hangom viszont erőtlen volt.
- Rendben... - bólintott, majd felállt, én is és a mellette ülők is követtük a példáját. - El kell mondanom Ashton, hogy sose gondoltam volna, hogy pont te egy ilyen perpatvarba fogsz keveredni. Ismerlek születésed óta, együtt nőttél fel a fiammal. Szinte fiamként tekintettem rád, ezért is fáj roppantul ezt a döntést meghozni. De nem szabad személyeskednem és nem tehetek kivételt az ügyedben, mert nem nézhetem a te vagy a fiam szempontját. Felelőséggel tartozom mindenkiért, az igazságosság útját kell követnem. Úgyhogy azt teszem, amit tennem kell...- kifújta a levegőt, pillanatra fiára nézett, majd vissza rám és felvett egy komoly arcot és folytatta. - Ezennel én Daryl Vezér a Földnek és Mennyeknek Istene, a Szent Kódexben vagyis a menny törvénykönyvében foglaltak alapján , a jelenlévő Ashton őrangyalt több pontban bűnösnek találtam. Megszegte a szabályt, miszerint angyalként, nem létesíthet semmiféle romantikus kapcsolatot egy földi halandóval. Emellett elárulta és veszélybe sodorta magát és egész népünket azzal, hogy felfedte mivoltát ezelőtt az ember előtt. El se tudom képzelni, mi történne ha a földiek rájönnének létezünk és miknek vetnének alá minket és az otthonunkat.
Lesütöttem a szemem, mert minden szava igaz volt. Bele se gondoltam, mekkora árat fizetett volna miattam mindenki. De mióta elkaptak, barátkozom a büntetés gondolatával és szép lassan elkezdtem megbékélni sorsommal. Hogy nem élhetek többé a mennyben és a Földön kell ezentúl megálljam a helyem.
- Úgyhogy a mai naptól fogva, Ashton angyalt felfüggesztem őrangyali szolgálata alól. Büntetése pedig a angyalszárnyának megcsorbítása és száműzetés a .... pokolba.
Megállt körülöttem az idő, Calum felsírt, Michael szipogott én pedig idegesen kapkodtam a fejem miközben két hatalmas angyal két oldalról megragadott. A pokolba??? Erről nem volt szó? Meg a szárnyaim? Mi lesz a szárnyaimmal? Mi lesz velem? A pokolba?

Sziasztok!
Eltelt vagy 1000 év, de újra itt.
Ez a sztori már egy éve kavarog a fejemben, viszont most a karantén ideje alatt döntött úgy kikívánkozik onnan! :D
Ha tetszett a felvezető, légyszi szavazzatok és hagyjatok kommentet.
Ez az irány más mint az eddigi sztorik amikbe belekezdtem, remélem tetszeni fog nektek!
D. xx