Angyalian Ördögi [ Ashton Irwin ] HU

6.

Ashton.

- Lelkekre vadászunk? - kérdeztem. - Mit jelent ez pontosan?
- Téged egyáltalán nem is világosítottak fel? - nézett Missy döbbenten.
- Nem .. - motyogtam és éreztem, hogy a szorongás kezd végigkúszni a gerincemen.
- Hát akkor fognak érni meglepetések.
Missy elhúzta a száját, majd elhelyezkedett, mintha tudná, hogy ez egy hosszú folyamat lesz.
- Mit kell csinálnunk Missy? - hangom kicsit feldúltabban hangzott, mint ahogy azt terveztem.
- Hát tudod, minden élőlénynek a világon, vannak különböző szükségletei az életbemaradáshoz. Valakik esznek, isznak és alszanak. Nekünk is vannak ilyenek, csak mi nem ételt fogyasztunk, hanem lelkekkel táplálkozunk. Mások lelkével. Ha ezt megvonják tőlünk, akkor szép lassan elfogy az erőnk és meghalunk. Ezért hetente járunk "vacsorázni" a Földre. Ilyenkor emberek lelkéből táplálkozunk, vagyis igazából elveszünk belőle. - magyarázta, én pedig döbbenten hallgattam.
- Eladják nektek a lelküket? - kérdeztem zavartan, mert hallottam már ilyesmi pletykákat, de sose mertem mélyebbre ásni magam a témában, nem voltam elég bátor hozzá.
- Tulajdonképpen, igen. - helyeselt a lány.
- Ők tudnak róla?
- Ez egy összetettebb dolog ennél, Ashton. Nekünk, Lélekvadászoknak kell biztosítani a pokol alattvalóit. Mi látjuk el az ittenieket a lelkekkel, ha ez megszűnik, akkor az itteniek is megszűnnek létezni. Nem csak magunkért vagyunk felelősek. Ezért is a mi munkánk a legfontosabb. Az, hogy tudnak-e róla, már egy másik kérdés. Alapvetően az az elvünk, hogy be kell hálózni az áldozatainkat, hogy belevigyük őket a rosszba. De nyilván vannak olyanok, akik nem hagyják magukat és vannak olyanok, akik fogékonyak a gonoszságra és a bűnökre és rögtön belemennek. Szóval ez a része a saját döntésük, ezért soha ne hibáztasd magadat, sokáig én is azt tettem.
- Hú, értem.. - bólógattam és próbáltam felfogni a rám zúduló információáradatot.
- De nem kell izgulnod, azok az emberek, akiket általában sikerül megfűznünk. már előtte se rendelkeztek tiszta előélettel. Szóval a vacsoráink során, a saját életbe maradásunkhoz szükséges adagokat gyűjtjük be, az ilyen személyektől. Általában, ugyanazt a halandót használjuk, míg el nem fogy a lelke. - vont vállat Missy.
Csak meredtem magam elé, próbáltam az elhangzottakat rendbe tenni a fejemben, de nem tudtam felfogni, hogy mibe is cseppentem. Sose akartam ártani senkinek, soha nem is tudtam volna. Eddigi életem során védelmeztem az embereket. Pont az ilyenektől, mint ez az egész. Nem tudtam képes leszek-e ilyet tenni. A gondolattól is felfordult a gyomrom.
- Miért kellett közétek kerülnöm? - tettem fel a kérdést, igazából magamnak, de tudtam úgyse fogok választ kapni.
- Én azt hiszem tudom. - suttogta Miss, aki addig csendben ült, mert látta kell pár perc csend, amíg magamban feldolgozom a dolgokat. - Szerintem ez a bűntetésed. Mármint szerelmes lettél. Amikor szerelmes leszel és van valaki akivel szeretitek egymást, akkor nem csak a szívetek, hanem a lelketek is egy lesz. Belopoztál a lelkébe, elérted, hogy egy darabját neked adja magából. Levadásztad a lelkét Ashton. - nézett rám sokat sejtetően.
- Igazad van. - motyogtam. Minden szavával egyetértettem.
Bryana. Ő az oka, hogy most itt vagyok. A hibás én vagyok, mert én csináltam helytelent, de az oka ő volt. Nekem tényleg fontos volt. Nem tudom, most mi lehet vele. Valószínűleg arra sem emlékszik, hogy valaha a világon voltam. " Nem érte meg." ismertem be magamnak, talán először az eset óta. Ha nem gyengülök meg, sose kerülök ide. A szerelem gyengévé tett. Rizikós egy dolog annyi szent, egyszerre vagy a legboldogabb és legsebezhetőbb. Veszélyes kombináció.
- Ashton? Figyelsz? - hadonászott Missy a karjaival az orrom előtt.
- Itt vagyok, bocsi. Elkalandoztak a gondolataim. - küldtem felé egy apró mosolyt.
- A szerelmedre?
Nem számítottam rá, hogy ennyire nyíltan és bevállalósan rákérdez, de bólintottam.
- Igen, de már nem a szerelmem.
- Szakítottatok?
- Nem, vagyis nem tudom. Felfedtem előtte túlvilági kilétem, akkor ránktörtek a mennyeiek. Még a válaszát se hallottam. Azóta egyszer egy álmomban láttam őt, de ott csúnya dolgokat vágott a fejemhez. Minnél többet agyalok, beszélek róla annál inkább megkérdőjeleződik az egész kapcsolatunk a fejemben. Sose tudom meg, hogy szeretett-e igazán. Éreztél már iyet?
- Pontosan tudom miről beszélsz. - nézett rám Missy, tekintetében pedig olyan őszinte szomorúság lakozott, hogy összetörte az én szívem is.
- Mi történt veletek? - suttogtam, miközben szidtam is magam, hogy pofátlanul rákérdezek. Viszont ezt egy igazi pillanatnak tartottam kettőnk között.
- Meghalt egy balesetben. De többet tényleg nem szeretnék mesélni. - szemei könnyesek voltak, én pedig azonnal felálltam és odamentem hozzá. Átöleltem és szorosan tartottam, amíg hallottam, hogy sírdogál.
- Sajnálom Miss. Rendben lesz minden. - simogattam a hátát.
- Köszönöm Ash. Sokat jelent, hogy itt vagy. Tényleg.
Csenden álldogáltunk még egy ideig, csak élveztük, hogy nem vagyunk egyedül. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor Missy elhúzodott.
- Téged sem irigyellek.
- Miért? - ráztam a fejem értetlenül.
- Amikor megkapjuk a prédáinkat a hétvégén.
Elég hülyén nézhettem rá pár másodpercig, mire felfoghattam miről beszél. Utána Luke szavai is rögtön feléledtek a fejemben, hogy említett valamit.
- Milyen prédák Missy?
- A vacsoráinkkal a saját létezésünk biztosítjuk, a prédákéval az Úrnőjét. Meg mindenkiét.
- Mit csinálunk velük?
- Ez egy másik folyamat, itt az áldozatokat kapjuk, nem mi válasszuk. Megvizsgálják és eldöntik kinél járhatunk sikerrel, kinek lehetünk a gyengéi. Egy tiszta léleknek, akinek tényleg semmi bűne. Ezt az ártatlan lelket kell nekünk behálózni és bemocskosítani. Ez nem csak egy esti program, ez eltarthat hetekig akár hónapokig, amíg a bizalmába ferkőzöl az illetőnek.
Sokkoltak a szavai. Úgy éreztem elkezd velem forogni a szoba, le kellett ülnöm. Ha volt valami, amit mindig is elitéltem az az, ha valaki mások gúnyt űzött mások érzéseiből. Mert nincsen csunyább annál, mint mások érzéseivel, bizalmával játszani. Soha semmilyen körülmény vagy múltbéli sérelem nem indok arra, hogy valaki ilyet tegyen másokkal. Semmilyen magyarázat nem elfogadható erre a tettre. Fogalmam sem volt, hogyan fogom ezt végigcsinálni. Olyanná kell váljak, mint akiket mindig is elitéltem.
- Ez nekem kicsit sok. - néztem rá Missyre.
- Tudom. El se akartam először mondani, de úgy érzem, jobb ha tőlem tudod meg először és nem Luke-tól vagy mástól. Így legalább előtted az egész este feldolgozni ezt. - simogatta meg a karom.
- Missy, te jónak tűnsz. Annak ellenére, hogy itt vagy. Te hogy bírkóztál meg az első ilyen prédás kihívásoddal? - kétségbeesett voltam.
- Én elbuktam Ashton, nagyon csúnyán. De egy pillanatig se bánom. Fájdalmas, de a pokol soha nem a boldogságról szólt.
Éreztem, hogy ez megint egy olyan téma, amit nem szabad ezúttal firtatnom.
- Nem tudom, hogy leszek erre képes, őszinte leszek.
- Tudom Ashton, nagyon nehéz. De azt is el kell fogadnod, hogy mostantól idetartozol. Nincs több angyal, jótett és boldogság. Az övéké vagy, bele kell törődnöd. A saját értékeid, látásmódod nem létezik többé. Megszoksz vagy megszöksz. De mivel innen menekülni nem lehet, akármennyire nehéz is, kezdj el azonosulni az új életeddel. Az idők végezetéig itt leszel, jobb ha minnél hamarabb hozzászoksz.
Bármennyire is nem akartam elfogadni, be kellett látnom, hogy igaza van. Megint.
- Tudom Missy és köszönöm. Úgy érzem veled ez sokkal könnyebben fog menni.
- Ennek örülök Angyalka. - borzolta meg a hajam. - Holnap megyünk együtt a Fészerbe?
- Ha nem ajánlod fel, megkértelek volna. - nevettem fel. - Nem igazán mernék egyedül mászkálni még közöttük. Ráadásul a holnai küldetéstől is félek.
- Ott leszek, segítek amiben tudok. Bár lesznek dolgok, amiben nem segíthetek, de majd úgyis rájössz mindenre.
Vele mosolyogtam aztán a vigyorom hirtelen átcsapott egy hatalmas ásításba.
- Ne haragudj Missy, elnézést. - takartam el a szám. - Nem akarlak kirakni, de elég hosszú napom volt és mostmár úgy érzem bármelyik pillanatban elnyom az álom.
- Elnyom az álom? Ez tetszik, nekem még hosszú estém lesz. - mosolygott rám.
- Menj inkább te is haza pihenni. - indultunk el az ajtóhoz.
- Nem hiszem, hogy menne. - nógatta a fejét. - Köszönöm az estét Ashton. Tudom te nem annyira, de én örülök, hogy köztünk vagy.
Ismét átölelt, így álltunk a nyitott ajtónál, félig a folyosón. Ahol hatalmasabb volt a hangzavar, meg a forgalom, mint eddig bármikor.
- Köszönök mindent. - motyogtam halkan.
- Jó éjszakát Ash! - mosolygott rám utoljára Missy, majd elindult kifelé.
Becsuktam utána az ajtót és kótyagósan sétáltam el az ágyig. Levetettem magam és csak néztem a plafont. Tudtam, hogy a rám váró feladatokat hatalmas belső harcokkal kell megvívjam. De nincs más választásom. Eszembe jutott Calum és a gyűrűje, amit emlékbe kaptam tőle. Kapkodva kezdtem el keresgélni a cuccaim közt, majd mikor a kezembe került, szorosan a markomba zártam.
- Nagyon hiányzol barátom. - motyogtam, miközben ujjaim közt forgattam az aranykarikát.Hüvelykujjammal finoman simítottam végig a "CTH" feliraton. - Bárcsak beszélhetnék veled és segíteni tudnál.
Lehunytam a szemem és nagyon erősen koncentráltam, hátha akkor eljutnak a gondolataim hozzá, de tudtam ez lehetetlen és semmi esély rá.

Sziasztok!
Megérkeztem az új résszel!
Remélem mindenki jól és rendben van.
Ha tetszik a történet és az új rész, légyszíves szavazzatok és kommenteljetek! ❤️ Nagyon hálás lennék!
Szép napot mindenkinek! 😘
D. xxx