Minden a 17. születésnapomon lévő héten kezdődött...
Meglepően furcsa érzés kerített hatalmába azon a bizonyos keddi napon amit fizikálisan is éreztem. Kirázott a hideg és mondhatni mintha megnyílt volna bennem valami amit nem tudtam szavakba önteni.
Bár magam nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehetett de éreztem, hogy megváltoztam.
A gyanúm be is igazolódott még a következő napokban.
Este mikor már mindenki aludt, már én is éppen ahhoz készültem csak gondoltam még álmosítás gyanánt nézek egy-két videót. El is helyezkedtem az ágyamba a telefonnal amin már kiválasztottam a videót amit szeretnék.
Már egy ideje néztem mire egyszer csak lépteket hallottam a padlásról.
Kicsit megszeppenve kaptam fel a fejem hogy mi vagy ki lehet ott fent mikor rajtam kívül mindenki aludt és igencsak késő volt már (olyan hajnali 1 körül járt az idő).
Éppen, hogy csak megnyugodtam és folytattam volna a videót mire ismét hallom, hogy valaki oda fent mászkál. Ekkor már nagyon meg voltam rémülve mivel soha ilyen nem történt velem ezelőtt, sem ehhez hasonló dolog. Akkor volt bennem az, hogy lefekszem és megpróbálok aludni.
El is helyezkedtem enyhén feszült állapotba, majd kicsit rémülten mégis kíváncsian vártam, hogy újra megismétlődik, de semmi nem történt.Másnap este ismét lefekvéshez készülődtem mikor ismét hallottam ezeket a lépteket.
Ezúttal még a nevelőapám is fent volt így szóltam neki, miként megbizonyosodjak arról, hogy nem csak én hallom ezeket, bejött majd mondtam neki, hogy maradjon csöndbe és figyeljen.
Pár perccel később ismét megtörtént majd kérdeztem, hogy hallotta-e. Mondta, hogy hallotta ő is, de nem nagyon mutatott semmiféle reakciót majd ki is ment.
Engem nem nagyon hagyott nyugodni ez az egész, ezért úgy is voltam vele, hogy utána járok.Pár nappal később mivel rendszeressé váltak ezek minden este felnéztem a padlásra gondolván ha már valaki vagy valami ennyit mászkál és így hallani akkor biztos hagyott valami nyomot, de meglepve tapasztaltam, hogy semmi sem változott fent.
Néhány nappal később éppen pihentem amikor fura érzésem lett.
Mintha figyelnének, majd egyszer csak éreztem, hogy az egyik oldalamon elhidegül a levegő míg a másikon ugyanúgy meleg volt (április vége fele járunk). Ismét nem tudtam hova rakni ez az érzést de nem sokkal később megszűnt és ismét meleg volt mindkét oldalamon.Eltelt pár nap és ezek a dolgok kezdtek rendszeressé válni ezért úgy döntöttem, hogy ennek is utána járok minek végeredményeként arra jutottam, hogy kipróbálom a meditációt.
Mindennap csináltam, eleinte semmi nem történt majd ezután....
Ha tetszett eddig a történetem akkor dobj egy csillagot illetve kommentbe írd meg ha szeretnél folytatást ill. ha szeretnél kövess be, hogy biztosan le ne maradj róla. ;) Sok érdekesség vár még a történetemben hiszen ez csak a kezdet volt! :) ;)
#200330

KAMU SEDANG MEMBACA
Egy pillanat alatt minden megváltozott...
ParanormalSziaa! :) Ezekben a történetekben a saját paranormális élményeimet mesélem majd el neked. Tudom, hogy megoszlóak a vélemények ezzel kapcsolatban ezért arra kérnélek , hogy ne legyél előítéletes. Előre is köszönöm! :) Ha viszont szereted az ilyenek...