1.rész - Kezdet

53 4 0
                                    

*Alessia szemszöge*

Másnap reggel volt. A nap sugarai égették arcomat, azt akarva, hogy keljek fel. Eleget téve kérésének álmoskásan felkeltem. Gondoltam, olyan sokat még sem maradhatok, mert itt csak is járkálnak. Így hát fogtam a bőröndömet és újból elkezdtem járni az utcákat. Most sokkal nyugodtabbak mint este. Nagyban sétálok, és mikor át akarnék menni az út másik oldalára, amikor egy fekete Mercedes fékezett le. Egy igen idegesnek tűnő fiatal fiú szállt ki. Jobban megnéztem. Körülbelül olyan idős mint én, haja fekete mint az éjszaka, elől szőke tincsekkel. Barna szeme idegesen csillogott.

- Normális vagy? El is üthettelek volna! Figyelj már oda! - kiabálta idegesen, nekem pedig azonnal könny szökött a szemembe. Igen, elég érzékeny vagyok azóta a bizonyos nap óta. A fiú ezt látta, így az arca sokkal nyugodtabb lett. - Ne haragudj, nem akartalak lekiabálni.

- Semmi baj, már megszoktam. - mondtam letört hangon.

- Had mutatkozzam be. Calum Hood vagyok. És gyűlölöm, ha Thomas-nak becéznek. - mutatkozott be mosolyogva. Én csak lehajtott fejjel álltam, és bámultam a földet, hátha találok rajta valami érdekeset. - Miért sétálsz szomorúan és bőrönddel az utcán?

- Elköltöztem. Nincs lakásom, se pénzem. Ahhoz, hogy pénzt szerezzek, el kell mennem dolgozni, de amiket néztem munkákat, oda már vettek fel mást. - Calum megértően biccentett, és a kocsija felé mutatott. Kérdőn néztem rá, ő meg elkezdett kuncogni. Édes, ahogy kuncog. Mi?

Alessia.. ne ezen törd a fejed, hanem azon, hogy hogyan keress állást, majd pénzt és utána lakást! Már csak annyira eszmélek fel, hogy Calum már a kocsiban ül és már vagy háromszor dudált. Jobb lesz ha beszállok. Fura érzésem van. Mintha azt akarná, hogy bízzak benne. Ezzel a gondolattal ültem be mellé, majd miután a szeme láttára bekötöttem magam, utána elindultunk. Talán az új életem felé.

Na babák. Itt az első rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket, mert tényleg sokat dolgoztam vele. Ha tetszett, nyomj egy csillagot, vagy kommentelj valamit, hogy megéri-e folytatni. A második rész hamarosan felkerül.

By <3

Minden rossz után van valami jó //5sos fanfiction//Où les histoires vivent. Découvrez maintenant