Halloweeni álarcosbál

Halloweeni álarcosbál 01. fejezet

Hatalmas erejű robbanás rázta meg az épületet, ami egy mély szurdok kellős közepén állt. A madarak ijedten röppentek fel, majd sűrű, zöld füst száll fel az építmény egyik kéményéből. A mágikus lökéshullám letarolt mindent a környéken. A megtépázott növényzeten látszott, hogy nem ez volt az első ilyen szerencsétlenség, amit az utóbbi időben elszenvedett. Szerencsére ez a hely elég messze volt a muglik kíváncsi szemeitől, de nem elég távol ahhoz, hogy a nagyerejű robbanást be ne mondják a tv-ben. A vastag, ódon falak is beleremegtek a robbanásba, a vakolat egy része leomlott a plafonról, és hamarosan egyértelművé vált, hogy a sűrű zöld füst – amely még mindig ott gomolygott a hatalmas ónüst felett – bizony a negyedik emeleti kísérleti laborból származik.

A helyiségben semmit sem lehetett látni. A fáklyák, amik eddig a fényt biztosították kialudtak és összekeveredett a fanyar illatuk a zöld füstével. Aztán egy pár perc múlva minden elcsendesedett, először egy dühös hang hallatszott a padlóról. Semmit sem látott, köhögött néhányat, aztán leporolta a munkatalárját, s felállt. Felszisszenve masszírozta meg a fejét, amit sikerült elég rendesen bevernie, amikor a robbanás leterítette a lábáról. Elővette a pálcáját.

– Alohomora – hallatszott a női hang, majd az ajtó és az ablakok kivágódtak, aztán friss levegő áramlott be a helyiségbe. A zöld füst lassan oszlani kezdett. – Merlin ereje, de nagy kupi lett itt.

A szemét még mindig csípte a füst, alig látott, köhögött még néhányat, aztán hunyorogva az ablakhoz sétált, aztán kihajolt rajta, hogy kapjon rendesen levegőt.

– Granger! – rontott be a Mr Diggby a helyiségbe. Alacsony köpcös, kopasz varázsló csípőre tett kézzel figyelte a romba dőlt laboratóriumot, amit szerencsére alig látott a zöld fergetegtől, de tudta, hogy minden romokban hever. Megpróbálta elhessegetni a füstöt, de nem járt sok sikerrel. A boszorkány sziluettjét látta csak a ködön keresztül, viszont ez sem akadályozta meg abban, hogy ordítson. – Megint mi a fészkes viharmaradat csinált itt?

– Valaki összecserélte a két címkét az üvegeken – magyarázta a boszorkány fojtott, dühös hangon, aztán megpróbálta az ezerfelé álló hajából kirázni a port, meg a vakolatdarabokat. – Beszélnem kell Katievel, most azonnal.

– Nem megy sehova, Granger! – mennydörögte a varázsló, majd az ajtó elé állt, hogy még véletlenül se szökhessen meg a makacs boszorkány a laborból. Hermione fojtott hangon motyogott valamit, de szerencsére ezt a főnöke nem hallotta. – Ez a hónapban már a harmadik robbantás. A muglik...

– A muglik ebből semmit sem éreztek meg – válaszolt nyugodtan. Ő maga is tudta, hogy a környék tele van varázslatokkal, amik tompították a robbanás erejét és elterelték erről a helyről a figyelmüket. Persze akkor még nem tudta, hogy az esti hírek már a smaragdzöld füstről és az újabb földrengésről fognak szólni.

– Ez egy hetes erősségű földrengés volt – üvöltött a kis emberke paprikavörös fejjel, és még toporzékolt is hozzá. – Mégis mit képzel magáról, hogy nem figyel oda munkájára.

– Jó, ha egyes megvolt – morogta a boszorkány, miközben igyekezett felmérni a kárt, de ez egyáltalán nem volt egyszerű. A feje még mindig zsongott, a füle csengett és semmi kedve nem volt egy sipítozó vénember hangját hallgatni. – Maga mondta, hogy nem kell emiatt aggódnunk.

– Akkor még eszembe sem jutott, hogy ilyen gyakran csinál földrengést – folytatta fröcsögve a kioktatást. – Egyáltalán mégis mit mondjak a Minisztériumnak? Elárulná?

– Amit eddig is.

– A muglik a környéken vizsgálódnak, ha nem tudná. A rengés epicentrumát kutatják, és nagyon erőszakosak. – Hermione megvetően felhorkantott. – Most pedig ezzel a zöld rettenettel ide hívja azokat a zöldvédőket is.