Lost in the Salvatore House

Vicces

Sophia szemszöge:

Sose tudtam, hogy miért kell annyira hozzátapadni az emberekhez. Úgyis elveszítjük őket, akkor minek? Felesleges fájdalommal jár. Egyszerűen nem éri meg.
   Szokásos reggeli sétánkon Isabell-lel beszélgettünk, éppen arról, hogy hogy tetszik neki az új hely. Ma reggel érkeztünk meg a városba. Egész éjjel utaztunk idefelé, messziről jöttünk. Nagyon fáradtak voltunk, de tettünk még egy gyors felfedező sétát. Dél már jócskán elmúlt addigra, hogy elindultunk visszafelé, és egy erdőben sétálgattunk.
-Hogy tetszik Mystic Falls?- kérdeztem mosolyogva.
-Egész jó. Sokkal felszabadultabnak érzem magam, mint otthon valaha is éreztem- vonta meg a vállát
-Ennek örülök. Mondtam én, hogy jó választás lesz!- közöltem vele diadalittasan. Tudtam, hogy ez nekünk a tökéletes hely.
-És igazad volt, mint mindig!
-Fényezd csak az egómat, de mindig azzal szívatsz, hogy mennyivel jobb vagy.- mondtam tettetett sértődöttséggel.
-Én nem is...- kezdte most ő.- Nem tehetek én róla hogy így van! Azért szeretlek.- röhögött fel hangosan a nyomoromon.
-Ajánlom is, hamár együtt költöztünk ide.
-Ez egy jogos érvelés...és legalább most egy olyan lakótársam lesz aki nem csak    cseszegetni képes.- gondolkozott el hangosan
-De azért arra is képes vagyok.- védtem az egóm, de ez már rég menthetetlen volt.
-De neked visszaszólhatok.- bökött vállba..- Hallottad ezt?
-Jézusom, mi ez?- ijedtem meg én is. Egy hangos sikoly a közelből.
-Most komolyan. Gondolom egy mókus..csak nem megijedtél?
Annyiban hagytuk a dolgot egy időre, mert úgy voltunk vele, valószínűleg tényleg egy apró rágcsáló zavarhatta meg az idilli beszélgetésünket.
-Ő meg mit akar?- bökött Isabell oldalba ismét. -Nem tudom, de elég parán néz ki.- súgtam felé.
-Most hogy így mondod azért külsőleg nem mondanám parának, az egyetlen bökkenő hogy most ölt meg valakit...
-Abban még nem lehetünk biztosak. Habár véres a szája széle.-próbáltam menteni a menthetetlen idegent.
-Na jó...ez nagyon furcsa...szerintem a legjobb lenne ha futnánk, nem terveztem hogy meghalok.
-Én sem! Menjünk!
-Szépségeim...Nem kell félni, nem bántok senkit. Mára már jól laktam. Csak elfelejtetem veletek ezt az egészet. Tudjatok Damon bácsinak még baja lehet ha elmondjátok valakinek hogy mit láttatok.- hallottuk meg a hangját. Már abból feltűnt, hogy mekkora arrogáns barom lehet.
-M-Mi? Nem is láttunk semmit. Csak hallottunk egy mókust!- mutattam oldalra
-Aha tényleg...az csak egy véres mókus volt, biztos megharapta egy...viziló. A tetem pedig hát...nyakon szúrta magát?- kössz Isabell, kössz. Miattad fogunk meghalni, de kössz.
-Vicces lányok, nagyon vicces...Mostmár elég lesz...A végén még ti is úgy végzitek mit ő.- bökött hüvelykujjával a hulla felé.- Azt gondolom nem akarjátok. Szóval most szépen idejöttök
-Te meghibbantál?- kezdtem futni előle, kézen fogva a mellettem ácsorgó lányt is.
-Hova, hova? Tudjátok sokkal jobban ismerem ezt a helyet mint ti. Úgyhogy egyszerűbb lenne követni az utasításaimat mint felbosszantani egy vámpírt.- vigyorgott a képembe. Mikor jött elém? Miért hiszi, hogy vámpír? Ez hülye?
-Szerintem ennek elmentek otthonról.- méregette Isa furcsán a férfit, aki továbbra is előttünk állt. Furcsán nézett ránk. Mintha valami tudatmódosító valamit akarna bevetni rajtunk.
-Ez mit akar csinálni? Csak szerintem van beállva mint a gerely?- kérdeztem félve Isabell-től.
- Szerintem most jött ki az őrültek házáról...Hát nem sikerült vele mit kezdeniük. Biztos bolond.- nevetett fel visszafogottan.
-Mi a rákért nem tudlak titeket szugerálni? Hol voltatok mielőtt idejöttetek?- mit csinálni?
-Közöd?- kérdeztem megsértődve.
-Nem akarsz meghalni nem?- ragadta meg a karunkat, majd húzni kezdett minket a fák között.
-Most meg hova rángatsz?- kérdezte hisztérikus hangon Isa.
-Bezárlak titeket amíg el nem tűnik a verbéna a szervezetetekből.- nézett rá hátra, majd ismét előre. Észre sem vettem, milyen eszeveszett gyors tempóval haladtunk.
-Úristen maradjatok már csendben.- nyögött fel idegesen.
-Nekem te rohadtul nem mondod meg hogy mit csináljak!- próbálta kiszabadítani a kezét, de nem ment neki.-Azért jöttem ide hogy új életet kezdjek erre te konkretan elrabolsz!- üvölti idegesen Isa, mire a férfi hangosan felnevet.
-Nem vicces! Most mit akarsz kezdeni velünk? Hmm?
-Azt csinálok amit akarok! Nem fogtátok fel? Már megint két hülye liba...- oktatott ki minket.
-Mit mondtál?- akadtam meg egy pillanatra.
-Dögölj meg!- mondta Isabell. A férfi megállt.
-Sajnos kicsi lány a halhatatlanoknak az nehezebb mint mondjuk neked.- emelte fel Isa állánál fogva a fejét
-Hagyj minket békén!- kiabáltam rá.
-Tuti egy pszichopata.-suttogta a fülembe.