Lost in the Salvatore House

Kicsit

Sophia szemszögéből:
Rettegtünk. Ahogy a két férfi, Stefan és Damon elhagyták a helyiséget, próbáltuk eltépni valahogy a köteleket, de nem volt sok esélyünk.
Hihetetlen volt számomra, hogy léteztek. Vámpírok. Egyáltalán nem normális, de ha elég ideig szoktatja magát hozzá az ember, akkor sikerülni fog elmenni amellett, hogy nem létező lényekkel beszélget.
Meg a francokat, ezt lehetetlen megszokni.
Annyira kivoltunk mindketten Isabell-lel, hogy nem tudtunk normálisan kommunikálni egymással. Úgy éreztem, hogy ha most valaki hozzám szól, ha kiszabadultam innen, jó hosszas kínzás után meggyilkolom.
Elegem volt mindenből. Kezdett esteledni, mivel minden elcsendesedett, és csak Isabell szuszogását hallottam magam mellől. Békésen aludt a bazi kényelmetlen széken, ami már nagyon törte a fenekem.
-Hát te? Miért nem alszol?- hallottam egy ismerős hangot.
-Kényelmetlen a szék, és még idegbeteg vagyok.
-Ha akarod, áthozlak a fotelbe. Tulajdonképpen Damon nem mondta, hogy azt nem lehet.
-Azt mondta, szerinte kényelmes ez a szék. Már tudjuk, hogy nem normális. Sőt. Legszívesebben addig ütném a nyomorultat, amíg mozog.
-Én is voltam vele így. De mégiscsak a testvérem. Nem nyírhatom ki. Mondjuk másnak se engedhetem.- gondolkozott el halkan nevetve, nehogy felkeltse Isabell-t.
-Pedig milyen jó lenne látni...
-Nem tagadom, én is élvezném. De nem lehet.
-Na akkor átraksz a nyomorult fotelbe? Mindjárt felkötöm magam ezekkel a kötelekkel, ha tovább kell ezen a szarságon ülnöm.- nyöszörögtem.
-Persze-persze. Egy pillanat.- lépett mögém, majd a kezeimet kezdte eloldozni, majd a lábaimat. Remegve felálltam a székről, és próbáltam lépkedni a fotel felé.- Várj, segítek!- emelt fel és menyasszony pózban vitt a fotelig.- Sajnos meg kell kötözzelek, mert Damon kicsinál. Viszont szerintem elég lesz, ha a két kezedet kötöm a karfához.- mondta egy apró mosoly kíséretében majd kikötötte a kezeimet. Nagyjából fél perc múlva valaki köhögött. Hát persze hogy Damon állt az ajtóban. Mindig a legjobbkor van a legjobb helyén.
- Nagyon édesek vagytok de Stefan...a csajod fent vár és ha jól tudom már teljesen nedves - nézett gonosz mosollyal rám. A szemét... viszont ezt nem néztem volna ki Stefanból.
-Öhm... mi van?- nézett testvérére értetlenül.
- Tudod tesó a szexi lány a sztriptíz bárból ahol tegnap voltunk.
- Már megint mi van?- kelt fel Isabell. Szegény... ezekre az őrültekre kelni...
-Ott egyedül voltál. Mégis mennyit ittál?- kérdezősködött a fiatalabb.
- Semmi, semmi, csak ezek barmok. Nem normálisak.- mondtam Isa-nak.
- Így már minden világos...Vagyis nem...Még mindig itt ülök ezen a szar széken és álmos vagyok...És milyen sztriptíz bár?- kérdezősködött felváltva a fiúkra nézve. Lehet egyáltalán annak nevezni őket? Végülis százhatvan évesek elmúltak.
- Csak egy icike picikét.- jelezte a mértéket Damon.- Aztán emlékszem hogy hazahoztad azt a kiscsajt mert nem akartad ott megdugni.
- Ugye azért senki nem halt meg? Már így is nagyon gyanakodnak, hogy valami nem stimmel. És nem is voltam ott!
- Nem. Viszont sok lány olvadozott mikor megláttak. És ne tagadd, ott voltál!- erősködött tovább.
- Tegnap este nem is voltam a városban.- közölte unottan Stefan
- Engedd el Isa, ezt sose tudjuk meg.- mondtam neki lemondóan.
- Damon kuss már senki nem kivancsi hogy kivel mikor és hogy fekszel le köszi.- emelte fel a hangját - Szeretnéd te hogy megmutassam mit tudok Isabell.- vigyorgott Damon az említettre.-Stefan, ne hazudj! Ott voltál!
- Az kéne még...- forgatta a lány a szemeit.
- Bármit csinálsz vele, esküszöm, kiheréllek!- közöltem Damonnel, még mielőtt nagyon beleélte volna magát.
- Egyenként ő miért ülhet a fotelben? Én meg ebben a szarban szenvedek.- nyafogott a másik kötözött.
- Akkor nem lehet sok kis Damon és Isabella...
- Mindjárt téged is áthozlak, csak egy pillanat!- indult meg Stefan, Isabell segítségére.
- Isabell-lel még régen megbeszéltük, hogy én leszek a gyerekei keresztanyja. De a tieidé biztos nem leszek.- méregettem furán Damont.
- Hát akkor az ő gyerekei keresztanyja sem leszel.- vigyorgott rám.
- Nem lesznek gyerekeink! Amúgy is halott vagy! Nem is lehetséges. Ugye? Mielőtt megerőszakol és terhes leszek...
- Teherbeesel valaki mástól, aztán lefekszel vele, és a magáévá teszi a gyereket.- röhögtem fel.
- Jogos...van olyan elmebeteg.- értett egyet velem, majd kényelembe helyezte magát a kanapén.
- Hé! Ez most szíven ütött! Akkor is lesznek gyerekeink!- erősködött.
- Jézusom, kiket hoztál ide, Damon... Olyan furák, mint te!
- Köszi szépen rágcsálógyilkos igazán kedves.- mosolygott rá Isa.
- Pont ezért lesznek tökéletes gyerekeink!
- Miért akarsz te tőle annyira gyereket?- értetlenkedtem.
- Stefan könyörgöm mond hogy csak teszi az agyát és amúgy nem ilyen hülye. Vagy legalább hogy nem fog megerőszakolni egy elborult pillanatában aminek következtében terhes leszek.
- Mert kell gyerek és ő kéznél van. Most képzeljétek el...lenne saját vámpír falkám.- álmodozott.
- Azt hittem vagy olyan gyökér, hogy azért kell, hogy ha lány lesz, terrorizálhasd körülötte a fiúkat.- nevettem ki.
- Nem rossz ötlet...- gondolkozott el.
- Stefan esküszöm leütlek ha nem valaszolsz az előző kérdésemre! Nem akarok egy agybeteg vámpírtól gyerekeket. Nem nem és nem!- akadékoskodott.
- Az a baj, hogy mindig ilyen. Nem tetteti, százhatvan éve ilyen.- szomorodott el.
- Kaphatok egy kötelet?- renénykedett Isabell. De hiába. Nem voltak normálisak az elrablóink.
- Azzal vagy kikötve.- világosította fel Damon.
- Isa, nem hagyhatsz velük itt!
- Jó valaki kössön fel...nem akarok gyerekeket ettől az idiotatol. Meg amúgy is kikészít!
- Pedid Stefannal ellennétek.- villantottak mindketten felém perverz mosolyt. Csodás.
- Ha őt, akkor engem is.- mondtam végül.
- Stefan ne hagyd a gyerekeim anyjának hogy meghaljon!
- De utóbbi miatt előbb őt, és látni akarom ahogy szenved.- mosolyogtam ártatlanul, miközben befejeztem a mondanivalómat.
- Ha ő ezt akarja...
- Te hülye vagy? Távolítsd el Damont hogy ne erőszakoljon meg! Ne minket ölj meg!- kiabált rá Isabell.
- Az nem megerőszakolás ha te is akarod....
- Oldd meg.- vigyorgott a képébe Stefan.- Viszont én megyek. Kicsit éhes vagyok már.
- Soph szólj a palidnak hogy csináljon valamit a kanos testvérével!
- Éjjel mész enni? Ez kajak vámpír...- eszméltem fel.
- Ha itt hagysz nem adom áldásom rátok!
- Mondtam, hogy azok vagyunk!
- Nem is kell áldás, ha nem lesz semmi köztünk. Én családot akarok, ő meg a huszonegyet se fogja soha betölteni. Tulajdonképpen nem is ihatna alkoholt. Viszont van olyan ország, ahol én már igen!-gondolkoztam el a dolgokon.
- De ha Damon tud velem gyereket csinalni ő is veled nem?- nézett kérdőn Damon-re.
-Ha tudna is, akkor is milyen lenne szegény gyereknek.- húztam el a számat.- Ha ő már ihat alkoholt, de az apja nem...
- Nem próbáltam még hogy tudok-e gyereket csinálni, de elméletileg nem. Csak ha beveszem az ellenszert és ember leszek...-mondta a magáét Damon.
- Fogyatékos.
- Az biztos. Viszont én álmos vagyok.- nyöszörögtem a fotelban.
- Én is úgyhogy Damon nem akarsz kimenni? Kicsit para vagy, nem akarom, hogy figyelj minket...- óriási mosolyt villantott rá mire Damon szem forgatva kiment. Lekapcsolta a villanyt, és miután már a lépteit sem hallottuk, halkan beszélgetni kezdtünk, mert ha jobban kifárasztjuk magunkat, jobban megy az alvás.