Lost in the Salvatore House

Kötelek

Isabell szemszögéből:
Miután az egész erdőn átvágva egy óriási házhoz értünk az elrablónk beráncigált minket.
- Megjöttem - kiabált fel az emeletre majd egy székhez kötözött minket.
- Te megőrültél nem kötözhetsz ki egy rohadt székhez - kiabáltam rá idegesen - Ez emberrablás. - rángattam a kötelet hátha sikerül kiszabadulnom.
- Mi a franc ez? Nem megbeszéltük, hogy nem hozol ide senkit? - jött le egy újabb idegen az emeletről...Itt mindenki jól néz ki? -Mégegy van? Mi a franc? - kérdezte Soph.
- Nyugi van! Muszáj volt idehoznom ezt a két kis okostojást, láttak ahogy megöltem valakit. Viszont verbénát ittak így nem tudom megszugerálni őket. - válaszolt az elrablónk.
- Most komolyan. Hol vagyunk?
- kérdeztem kissé hisztérikus hangon - Kezdem úgy érezni magam mint ha az őrültekházában lennénk. - néztem megvetően a két férfira.
- Még mindig nem szoktál le az emberi vérről? Annyiszor elmondtam már...- nézett megvetően a fiatalabb az elrablónkra.
- Ti most komolyan vámpírok vagytok? - kérdezte Sophie kissé idegesen.
- Igen elmondtad vagy ezerszer! De nem érdekel! Azt csinálok amit akarok! És nem fogok nyuszit enni! - kiabált idegesen bőrdzsekiso a másikra.
- Vámpírok nem léteznek! Nem létezhetnek ez hülyeség! Ez csak két elmebeteg. - kezdtem bele hisztérikus hangon.
- Két baromi jól kinéző elmebeteg
- suttogta a fülembe Soph.
- Jó igazad van rohadt jól néznek ki...De akkor is elraboltak - méregettem a fekete hajú magas férfit.
- Ugye tudjátok, hogy halljuk azt is, mikor suttogtok? - nézett ránk kérdőn a mókus evő.
- Gondolom nem először közli veletek ezt valaki. Úgyhogy nem mindegy? - vontam vállat lazán mint akit nem érdekel.
- Te sem nézel ki rosszul cica! - nézett rám perverzen a kék szemű.
- Valóban, az elmúlt százötven évben sokszor hallottuk már ezt. - kezdte a másik bolond. Milyen százötven év? Ez hülye? És komolyan ez is ilyen egoista?
- Csodás mégegy egoista barom - sóhajtottam fáradtan. Nem hiszem el. Elraboltak. És mind két elrablónk egy önimádó gyökér.
-M-Mi? Százötven év? Mi van? - kérdezte Sophie kissé félve.
- Nem akartok elengedni? - kérdeztem érdeklődve - Tudjátok nem nagyon szeretek úgy beszélgetni hogy egy székhez vagyok kötve. - forgattam meg a szemem gúnyosan.
- Igen kedves százötven év...Vagy még mindig nem hiszel nekünk? - válaszolt a barátnőm kérdésére.
- Már elhiszem, csak nem akarom...- suttogta elhaló hangon a mellettem ülő lány. - Amúgy hogy a francba hívnak titeket? Azt még nem sikerült megtudnunk - nézett a kék szeműre unottan Soph.
- Szerintem az idióta egy és idióta kettő tökéletes lesz - feleltem neki.
- Vagy egoista és rágcsálógyilkos - gondolkodott mellettem Sophie.
- Hmmm...nem is rossz - feleltem neki vigyorogva, miközben gúnyosan vigyorogtam a két fiúra.
- Vagy lehetne ő vérszityolázó - mutatott az elrablónkra.
- Maradhatnánk az istenkirály sexi vámpírnál - kacsintott ránk az előbb említett.
- Tudod mikor! - felelte Soph felháborodottan, majd a másik férfit kezdte méregetni...
- Még a sexivel nem is lenne gond...de istenkiraly? Te? - néztem fel a kék szeműre gúnyosan.
- Haladunk - suttogta a fülembe mire én elrántottam a fejemet.
- Afelé hogy meghalj? - kérdeztem - Annak örülnék - vigyorogtam rá.
- Tulajdonképpen a földön élő lények közül az örökélettel rendelkező vámpírok állnak legközelebb az istenkirályhoz. Viszont egyáltalán nem szexi. - oltotta be a bátyját a barna szemű.
- Na végre valaki, aki egyetért velem! - kiáltott fel Sophie diadalittasan.
- Most ne már...Stefan. Te is tudod hogy rohadt jól nézek ki. - felelte egy egoista vigyorral.
- Úgy tűnik egyedül maradtál - vigyorogtam rá gúnyosan.
- Az előbb még azt mondtad sexi vagyok - felelte felháborodottan.
- Azt mondta, igen, de soha senki nem gondolta komolyan! - válaszolt Sophie az előző felháborodására majd az arcába röhögött.- És megtudtuk rágcsálógyilkos nevét! Végre! - kiáltott fel diadalittasan majd örömtáncot járt a kézfejével ugyanis csak azt tudta mozgatni.
- Tudom hogy az enyém jobban érdekel titeket csajok... nem mindig találkozhattok egy ilyen sexi Istennel mint én. - nézett ránk perverzen a magas férfi.
- Hát... láttam már nálad jobbat - mérte végig Soph.
- Szivesen eltöröm a nyakad. - nézett rá fenyegetően.
- Csak rajta, szabad - vont vállat Sophie.
- Hát jó - indult el felé.
- Ha bántod megöllek - néztem fenyegetően az elrablónkra. Nem volt szimpi. Nagyon nem. Egy arrogáns egoista gyökér volt...
- Ne már, Damon, hagyd őket békén! - szólt rá Stefan.
- De végre nem unatkozunk! Itt van két csaj. Tök király! Ne mond már Stefan hogy nem fordult meg a fejedben hogy megdugod valamelyiket. - veregette vállon testvérét miközben ránk mutatott.
- Hát... őt illetően maradok a vérszityolázónál, az jobb mint ez - utalt a legjobb barátnőm az elrablónk nevére.
- Pedig egész normális neve van...Nekem tetszik. Csak egy kevésbé pszihopata ember kéne hozzá. - gondolkodtam hangosan.
- Damon, ők ártatlan emberek. Nem szabad kihasználnunk őket - szállt vitába a fiatalabbik testvér.
- Pontosan. Ezért megrontotta a nevet. Marad vérszityolázó - folytattuk az eszmecserét.
- Akkor mit vársz mit csináljak? Fessem ki a körmüket és csináljak nekik wellness szállót amíg eltűnik belőlük a verbéna? - veszekedett tovább a testvérpár.
- Nekem nyolc...úgysem fogok velük beszélgetni. - makacsoltam meg magam.
- Abból kiindulva, hogy meg vagyunk kötözve a házukban, lehet, hogy sok ideig leszünk itt. Szerintem muszáj lesz beszélnünk velük - válaszolt nekem Sophie tök jogosan. De én akkor sem akarok beszélgetni két elmebeteggel.
- Nem! Akkor néma leszek. Nem fogok két elmebeteggel társalogni egy székhez kötve - kezdtem hisztérikus hangulatba kerülni. Ez csak egy rossz vicc. Nem hiszem el hogy mikor végre új életet kezdhetnék elrabol két agybeteg. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
- És ha nincs más választásod? Észrevehetted már, hogy Damon nem túl normális. Az elmúlt százötven évben rengetegszer csinálta ezt - szállt be a beszélgetésbe a barna szemű. - Mindig mindenkit szóra bír valahogy. - rázta a fejét lemondóan.
- Hát engem nem fog...Nem hallgatok erre az idiótára...rám nem hat a képzeletbeli sármja - puffogtam.
- Jó, ebből elég volt! Beszéljünk komolyan velük, mert ez így semmire sem jó! - kiáltott fel hangosan Stefan mire mindenki befogta.
- Na nézd már...mókus evő ilyet is tud - feleltem gyúnyosan.
- Jó ez egy valamire való beszólás volt. Ezt kaptad Stefan. - nézett diadalittasan az öccsére Damon.
- Inkább egyen mókust mint minket, nem? - nézett rám Sophie felhúzott szemöldökkel.
- Jogos...Da ha ő nem öl meg akkor majd a másik. - biccentettem a férfi felé aki épp alkoholt töltött magának.
- Nem vagyok én olyan gonosz kicsi lányok...- nézett ránk a kék szemű egy széles vigyor kíséretében.
- Áh, igaz, végülis csak elraboltál minket, és fogvatartasz. Igazad van, hétköznapi, hogy ezt teszik velünk...- bólogatott úgy mint aki komolyan gondolja.
- Na ugye! Én is így gondoltam. - kiáltott fel egy széles mosoly kíséretében.
- Te nem vagy normális. - ráztam a fejem hitetlenkedve.
- Szeretnéd te ha egy ilyen nem normálisal kéne élned.- nézett rám.
- Ismered azt a szinte semmit mondó kis szót - kezdte Sophie suttogni -HOGY SZARKAZMUS? - kiabált az éppen alkoholt vedlő férfira. Úgy tűnik már nem csak én vagyok ideges.
- Persze! De ne kötöszködj. A végén még elveszítheted a fejedet...- kezdett fenyegetőzni mosolyogva Damon.
- Fejezzük már be! Vagy bánom is én, mit csinálsz, csak engem hagyj ki belőle! - sétált ki idegesen a szobából Stefan.
- Az egyetlen normális ember most sétált ki...Oké halottak vagyunk. - kezdtem el tervezni a temetésünket. Ennyit arról hogy normális életet élhetek a legjobb barátnőmmel. Viszlát világ. Szerettelek.
- EMBER? - kiáltott fel Sophie felháborodottan.
- Fogalmam sincs !!! - kiáltottam fel én is.
- Most miért? Ő miért jobb mint én? Én sem ölök mindig...- kérdezte a kék szemű...nem MINDIG. Ez megnyugtató. Akkor lehet a mai napot még túléljük.
- Jó oké feladom...Mentem! Élvezzétek hogy...kényelmes a szék.- sétált ki ő is a szobából.
- Nem hagyhatsz te is itt - kiabáltam utána.
- Ó dehogynem - intett egyet majd ránkcsapta az ajtót.

Ezután próbáltunk kiszabadulni de semmi esélye így egy egyátalán nem kényelmes székben aludtunk el.