A város rejtélyes ködbe burkolózva szunnyadt, gyárai monstrumokként ölelték körbe a lakóövezetet. A több emeletes háztömbök oldalain festékszóróval készített feliratok díszelegtek. Az egyik épület erkélyén egy férfi álldogált, két kézzel támaszkodott a korlátra. Merev tekintettel bámult az éjszakába. Szemei alatt húzódó sötét karikák több napnyi álmatlanságról árulkodtak. Tekintete üres volt, elveszett. Nem tudja mióta, vagy miért, de egy ideje máshol járt. valahol egészen máshol... Talán ha az Éjszaka egy hely lenne...
Igen, ott tűnt el, az Éjszakában. Egy hely, amelyet a gondolatok uralnak. Itt, teljesen mindegy ki vagy, el fogsz veszni. Mert mindenki gondolt már arra jó lenne itt hagyni mindent...
Mi lenne ha...? Mindegy. Ha kiesne senkit sem érdekelne. Reggel megtalálnák a járdán feküdve, kitört kezekkel és fennakadt szemmel, és nem izgatna senkit a kiömlött vér, amely az egyetlen színezője ennek a szürke, unalmas városnak.
Talán címlapra kerülhetne...de miután lecsüngött a hír, mindenki elfelejtené, ki is volt. Nem mintha ismerték vagy szerették volna. Most nem állt volna ott.
Elveszett. Végleg. Már nem érdekli csak el akar jutni oda, ahol nem kínozzák gondolatai szüntelen. Ó, éjszaka váltsd meg!
Nem tudja mikor rugaszkodott el az erkélytől vagy hogy mi vitte rá. Zuhanás közben nem gondolt semmire, csak arra mikor érkezik el a megváltás, amely végleg megfosztja szenvedéseitől.
