Baleset

♡ első: Találkozás ♡

|| Lea szemszöge ||

Szerintem mindenki másra gondol amikor azt mondom, hogy "baleset", de az én balesetem egy szokványos autós ütközés. A gyermekotthonban nem nagyon ismerkedtem, beszéltem senkivel sem inkább csak ültem az ágyamon és tanultam. Az utóbbi dolgot nagyon szerettem csinálni, mivel legalább akkor nem gondoltam anyáékra. Nem is szoktam róla sokat beszélni...

— Szia! - hátra néztem és egy szellemmel találtam magam szemben, ez már olyan mindennapos.
— Tünj innen! - meredtem rá suttogva, nem akartam hogy bárki itt az utcán elkönyveljen nem normálisnak.
— És mi van akkor ha nem megyek sehová, sem... csak veled? - folytatta — Te vagy az egyetlen aki lát engem, akivel beszélhetek.
— Ooo.. de arany.. tünj elinnen. - sziszegtem fogam köszött és tovább mentem, vissza se néztem.

Azért kicsit sajnálom szegény lányt. De mi vagyok én? Szeretet szolgállat? Most fogadjak be minden jött ment szellemet, ahoz előbb lakást kellene cserélnem.

— Jó napot kisasszony! - köszönt a cukrászdás néni, aki nemmellesleg a kollégám.
— Önnek is! - viszonoztam kedves pillantását.

Biztos azon gondolkodtok, hogy vajon miért dolgozok egy cukrászdában amikor minden adottságom meglenne egy jobb munka lehetőséghez. A válasz nagyon egyszerű, még egyetemre járok, és ügyvédnek tanulok. Megélhetőséget jelent nekem ez a kis cukrázda, valamint annyi csoki és sütit ehetek amennyit csak akarok.

Munkámból hazaérkezve a cuccaimat ledobtam a kanapémra, majd leültem s bekapcsoltam a TVt.

— Hali, te hallasz engem?- fejem egyből a hang felé irányítottam.
— Szia. - ilyen hatással még egyetlen szellem se volt rám, nem akartam elküldeni..
— Most halott vagyok? - kérdezte és összerogytak lábai.
— Szerintem igen.. - válaszoltam szomorúan.
— De a testem még a kórházban van.
— Honnan tudod?
— Láttam.
— Akkor most szépen elmegyünk és megnézzük!

Nem tudom mi üthetett belém, de nagyon megtetszett, ami lehetetlennek tűnt. Utálom a kórház szagot, anyáékra és a balesetre emlékeztet, ezúttal most ez nem nagyon érdekelt.

— Josh Greent keresem! - könyököltem köszönés nélkül a púltra.
— 28- as szoba. - válszolta unottan.
Köszönöm. - kiáltottam vissza.

A szobába beérve váratlanul ért az, hogy Josh életben van.

— Nem haltál meg?! - kérdeztem ilyedten.
— Te azt akarod, hogy halott legyek? - nézz rám értetlenül a fiú.