Vonzás szabályai "VKOOK"

4.rész

Taehyung szemszöge:

Reggel a függönyön átszivárgó meleg napsütésre keltem fel. Mikor körbe néztem a szobán, ahol ébredtem, elõször nem jutott eszembe mi is történt, azonban hamar elért a felismerés, miszerint rosszabb helyzetben nem is lehetnék. A takaró hidegen simult meztelen lábamhoz. Kirázott a hideg, maga a szobával nem volt baj. Szépen volt berendezve, az ágy, amiben aludtam hatalmas volt egymagam számára, pihe-puha volt. A falak szép aranyban pompáztak. Szép nagy ablakok világították be a helyiséget. Az ablakok mellett volt az ágy, annak két oldalán két éjjeliszekrény. A padlót szép fehér szõnyeg fedte. A szobából két ajtó nyílt, az egyik valószínûleg a tisztálkodó helyiségbe vezet, a másik a kijárat/bejárat. Volt még egy hatalmas fehér ruhásszekrény és egy kis nappali rész, ahol volt egy kanapé és fotel. Csend uralkodott a szobán, erõs rózsa illat terjengett, ami felkúszott orromba. Elfintorodtam, nem szeretem a rózsa illatát, magával a virággal nincsen bajom, nagyon szép, de az illatát még nem volt alkalmam megszeretni.

Miután kielemeztem a szobát minden bátorságomat összeszedve bekukkantottam a pléd alá. Szerencsére rajtam volt a köntös. Próbálom elfelejteni a tegnapot, amikor is sok férfi megcsodálhatta meztelen testemet. Félelem jár át, ha arra a férfira gondolok, aki tegnap járt is nálam. Sokszor, amikor olvastam könyveket, akkor irigykedtem a fõszereplõkre, hogy milyen izgalmas az életük. Nem volt elég boldog azzal, amim volt. Amikor elveszít valami fontosat az ember, akkor jön rá az igazi értékére. Lehet, hogy nem volt túl eseménydús az eddigi életem, de nem féltem egyetlen napot sem és szeretõ családom vett körbe. Van egy sejtésem mit akarnak ezek a férfiak, de nem akarom megtapasztalni. Mindig is elég csendes voltam és szófogadó, szinte alázatos. Elég krimit olvastam ahhoz, hogy tudjam a legrosszabb dolog kíváncsinak és vadnak lenni. Szökéssel nem szeretnék próbálkozni, nem azért, mert olyan jó lenne itt tartózkodni, hanem úgyse lenne esélyem. Elkapnának. Az ilyen nagy befolyással élõ embereknek sok hatalmuk van és emberük. A kertig se jutnék, s miután elkaptak jól megbüntetnének, hacsak nem ölnek meg. A visszabeszélés se a legjobb dolog, mivel azt mindenki utálja. Nem szeretném kihúzni a gyufát, nem akarom megtapasztalni, milyen, amikor feldühítik. Jobb a békesség. A kérdések is feleslegesek, nem mondana el semmit sem, csak kihúznám a gyufát nála.

Valaki belép a szobába, erõs rózsa illatot áraszt, arca láttán elfog a félelem, kezem megremeg, torkom kiszárad. Az ajtót hangtalanul zárja be, s indul el az ágy felé. Mozgása akár egy ragadozóé. Szóval õ ilyen rózsaillatú. Azt hiszem még jobban megutáltam a rózsákat.

Megáll elõttem és végig vezeti sötét tekintetét rajtam. Megszólalni nem merek, viszont én is megnézem. Erõs, határozott kiállása van, izmos testére egy fehér ing és egy fekete farmer feszül. Combja izmos, kezei eresek. Haja barnán csillog, szemei semmitmondók. Karjait keresztbe teszi maga elõtt, és szólásra nyitja ajkait.

-Jó reggelt! Szeretnék neked pár szabályt elmondani mielõtt elmegyünk reggelizni! – mondja mély orgánumú hangján. Én csak bólintok beleegyezésem jeléül.

-Örülök, hogy nem beszélsz feleslegesen, mert az utálom. – még jó, hogy nem beszélek sokat. Viszont ezt észben tartom, figyelnem kell az életben maradásom érdekében.

-Elõször is, ha nem tartod be a szabályokat, annak következményei lesznek – nem gondoltam volna – Van ott egy szekrény, látod? – kérdezi. Megint csak bólintok.

-Ott vannak ruhák, viszont nem te választasz magadnak majd, hanem azt kell felvenned, ami ki lesz téve! A szobát csak akkor hagyhatod el, ha valaki érted jön. Minden étkezésednél ott leszek én és a társaim! – remélem kedvesebbek, mint ez.

-Egyenes leszek veled, omega vagy, alsóbbrendû faj, akik nem jobbak a kutyáknál! Ezt jól jegyezd meg!! – mondja, nekem elszorul a torkom. Hogy beszél ez rólam? Még sosem mondta senki sem nekem, hogy omega vagy mi lennék.

-A megszólításra figyelj! Akiket lent az ebédlõben ott lesznek, azok ugyanúgy feletted állnak, bármit kérnek szorgosan, mintegy kiskutya engedelmeskedsz, érthetõ? – bólogatok – Úgy szólítod õket, ahogyan kérik! Engem pedig úgy, hogy Uram! Egyelõre ennyi, ha visszajöttünk folytatom. Most gyere mögöttem! – én kérdõn nézek rá magamra mutatok, hogy így jöjjek? Köntösben? Õ szemöldökét felhúzva jön közelebb hozzám. Mellkasunkat alig pár centi választja el, lehajol fülemhez és megszólal.

-Jobb, ha hozzászoksz a lenge öltözékhez, mert ez a legtakaróbb ruhadarab, amit ittléted során viselni fogsz! Ha nincs kint semmi reggel kirakva, akkor meztelennek kell lenned! – mondja. Szemeim sokszorosára nõnek mondandója után. Meztelenül!? Jézusom, megfogok halni, ha még egyszer meztelennek kell lennem. Nem vagyok a legbüszkébb a testemre. Rálehel nyakamra, ami miatt kiráz a hideg és megugrok, majd, majdnem megfejelve õt, ami miatt haragos pillantással illet. Elindulunk kifelé a szobából és szorgosan megyek utána. mint egy kutya, ahogy az elõbb hívott. Éberen figyelek környezetem minden pontjára. A folyosó is hasonló stílusú, mint a szobáé. Letisztul, elegáns és világos, ami meglepõ, mivel az olyan házaknál, ahol elrabolnak embereket, azt várnád, hogy sötét és lepukkant. A ház kinézete utal rá, hogy tulajdonosa milyen gazdag is. Egy 5 perc séta után elérkezünk az ebédlõhöz, amit korábban említett. A falak aranyszínûek, a helyiség közepén egy hatalmas étkezõasztal van, ahol ülnek páran már. Ahogy belépünk, ránk kapják fejüket, a szobában hatalmas illatkavalkád keletkezik a benne lévõ emberek miatt. Az asztalnál ülõk éhesen vezetik végig tekintetüket rajtam és bennem ekkor realizálódik, hogy konkrétan semmi sincs rajtam, a selyemköntös a combom közepéig ér, éppen hogy takarva, ráadásul elég mély kivágású, kimutatja az alakom. Ha erre azt mondta, hogy ittlétem alatt ez lesz a legtakaróbb ruha, akkor nem tudom milyen lesz a többi. Elõre félek. Egyre közelebb érünk hozzájuk, így jobban szemügyre tudom õket venni. Összesen négyen voltak, három fekete hajú, egy szõke. A szõke tûnt a legnormálisabbnak és a legfiatalabbnak. Izmos volt mind és éberen méregettek engem. Tekintetüket látva nagyot nyeltem. A szõke felállt, szálkás teste volt és kevésbé metszõ tekintete a többihez képest. Közepesen magas volt, kisebb a többitõl, de magasabb nálam. Halk hangon szólalt meg.

-Szia, Baekhyun vagyok! Szólíthatsz így is, üdvözöllek köreinkben! – mondta magas hangon, ami meglepett. Örülök, hogy így beszélt hozzám. Eddig itt eltöltött idõ alatt õ szólt hozzám a legkedvesebben.

-A mellette lévõ felállt, Hatalmas volt, még a vezetõnél is nagyobb, izmos és kegyetlen volt a tekintete. Kirázott tõle a hideg, karomon a pihék felálltak, teljesen úgy nézett ki, mint egy gyilkos. Nem nézett rám semmi érdeklõdéssel, mintha még egy csótánynál is kevesebbe nézne. Ha találkoznék vele az utcán, egészen biztos, hogy menekülnék a közelébõl. Nem a legbiztatóbb a kinézete és a nézése. Felém tornyosul, majd megszólal.

-Chanyeol. – majd leül. Hangja rideg volt, mély és rekedt. Nem sokat kell gondolkoznom, hogy milyen a munkaköre. Egészen biztos, hogy nem a Mennyországba fog kerülni halála után. Isten foghatja a fejét fent. Feláll egy másik, aki olyan magas lehet, mint a mellettem lévõ. Arca nagyon jóképû, erõs vonású szemöldök, szép ívelt orr. Ajkait szemtelen félmosolyra húzza. És megszólal:

-Junmyeon vagyok, szólíts Suhonak, cicám! – bemutatkozása után magamban felvonom szemöldököm, azonban a külvilág felé nem mutatok semmit sem. A negyedik is feláll, õ a második legmagasabb, szeme több életet mutat magából, mint Chanyeolé. Keskeny szemei vannak, erõs testalkatú, szép álvonala van.

-A nevem Sehun. Légy üdvözölve köreinkben! – hidegen elmosolyodik, nem boldog görbület ez, hanem számító. Tudja, hogy nem sok jó közös pillanatunk lesz. Kívül nem mutatok semmilyen érzelmet, de magamban tombolok. Máshol akarok lenni, a meleg szobámban, hallgatni édesanyám hangját, látni édesapám olvasó alakját és bátyám szép mosolyát nézni, a párjával együtt, Namjoonnal. Elmondhatatlanul haza akarok már jutni, pedig még nem tapasztaltam a javát. Annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem már leültek. Hátulról megtol, hogy induljak meg és üljek le. Õ leül az asztalfõre én baloldalára kerülök, mellettem Baekhyun foglal helyet, aminek örülök. Kihozzák az ételeket, amik ínycsiklandóan néznek ki, szinte nyálam is kifolyik. Nem is tudom mikor ettem utoljára. Elkezdünk enni a helyiségben a villák és kések tányérhoz koccanó zaja hallik.

Így telik a reggeli, senki nem szólal meg, de kárpótol emiatt a fenséges étel, amibõl jól belakmározok.

Sziasztok! Itt lenne a következõ rész, kemény 1200 szavas, ami az eddigiekhez képest sok. Élveztem megírni ezt a részt, pedig semmi különlegesebb nem történt benne. A következõ résszel beindul a történet, türelem! :D