Az ördög menyasszonya

1.

~Nomen est omen.

Minden nap monotonon és szokottan indul, mint bármelyik másik olasz családban. Felkelsz, felöltözöl, elmész futni, és megreggelizel a családdal, akikkel megbeszélitek a tegnapi vagy éppen az az napi munkát, ami viszont már cseppet sem mondható egyhangúnak. Nos a mi családunk is ilyen, csak éppen nem a szokványos munkákról van szó, hiszen a név kötelez.

Marionati

A név aminek hallatán néha még én is összerezzenek, és elgondolkodok azon, hogy megéri-e élnem még, vagy akár fel is adhatom az egészet, hiszen az olasz maffia egyik legbefolyásosabb család egy szem kislányának lenni, borzalmas dolog, fõleg úgy, hogy szinte minden más fontos európai maffia családban vannak kapcsolataim, és még csak 24 éves vagyok, de már így is annyi ember ismerek, mint amennyit más ember egész életében, és még közel sem értem a végéhez. Hiszen nekünk nõknek ebben a világban ez a feladatunk, ismerjünk minél több embert, és szépen mosolyogjunk, persze mindezt csendben. Nos én ezt kicsit másképp csinálom, ami miatt már nem egyszer bajom is származott, de így legalább tudom, hogy élek, és nem elnyomva végzem a monton napjaim körforgását, talán pont ezért kaptam ebben a világban azt a ragadvanynevet is, hogy az Ördög menyasszonya.

- Lotty, itt vagy?- lép be valaki a terembe, amiben eddig egyedül tartózkodtam, így a közepére húzott magányos szivacson helyeztem magam kényelembe törökülésben, és azon gondolkodtam, mint minden nap, hogy mi lenne, ha nem ebbe a családba születtem volna bele, hanem egy átlagos családba, és nem az lenne a dolgom, hogy információkhoz jussak hozzá, hanem a megszerzett orvosi diplomámat hasznosítanám, ám ilyenkor mindig ugyan oda lyukadok ki. Vagy a maffiával vagy vagy a maffia ellen. És szerintem nem kell részleteznem melyik az elõnyösebb.

- Vagyok.- válaszolok a feltett kérdésre, azonban még mindig magam elé nézek, és nem a kérdezõre.

A mai nap is ugyan úgy indult, mint az összes többi, felkeltem, felöltöztem, elmentem futni, utána reggeli a családdal, a tegnapi nap megbeszélése, és a mai munkáé, csakhogy ma nem volt munka. Ez pedig ebben a házban nem volt megszokott, mindig akadt valami, amit meg kellett csinálni. Egy megbeszélés, egy kihallgatás vagy valamilyen külsõs munka, azonban ma a bátyámat maga mellé rendelte az apám, nekem pedig meghagyta, hogy az általa elsõ embereknek hívott személlyel folytassak le egy edzés sorozatot. Ezt pedig nem tudom hová tenni, ugyanis hogyha valahová megy a bátyám, oda vagy mehet én is, mivel én vagyok a család egyik legnagyobb kapcsolattartója, vagy ha nem is mehetek, legalább tudom, hogy mirõl van szó azon az eseményen. Ma viszont még csak azt se tudom, hogy õk ketten pontosan mit csinálnak.

- Lotty?- érinti meg valaki a lapockámat, én pedig azonnal arra kapom a fejemet, és már készen is voltam arra, hogy megvédjem magam, ha arról van szó, de csak Luca volt az- Jézusom nyugi.- neveti el magát hirtelen reflexemen.

- Aha.- reagálom le ennyivel a nyugtatását, majd felé fordulok, õ pedig még mindig velem szemben guggol- Mit szeretnél Luca?

- Az apád küldött, azt mondta, ma velem gyakorlatozol.- áll fel, majd felém nyújtja a kezét, hogy felsegítsen engem is a földrõl, így amikor talpra álltam velem szemben találtam magam, vagyis inkább a mellkasával, mivel termetemmel nem igazán értem fel az õ magasságát, amit akár még egy kosarazó is megirigyelhetett volna, így hogy lássam az arcát is, hatráltam egy lépést, amikor belépett a velem eszemben álló férfi tertvére Leonora is.

Nos számomra õk alkották azt a bizalmi kört, amelyet az apámnál 8-10 ember állított össze, ahogy a bátyámnál is. Nekem pontosan elég volt kettõ, hiszen se nem vagyok a maffia fõnöke, se nem vagyok ennek a címnek a várományosa, így nekem ez a két személy pontosan elég is volt, hiszen a Bello testvérpár az, aki már totyogós gyerek korom óta mellettem van, és tud rólam mindent. Õk azok akiket még én magam sem tudom eltaszítani az életembõl, olyan oszlopos részei, de nem is szeretném elveszíteni õket. Hiszen õk itt az én támaszaim a batyámon kívül, még akkor is, ha egész Európában számtalan barátom van, ez a két ember számomra már inkább család, mintsem két alkalmazott.

- Luca,- bólint a lány, amikor mellén ér, nekem pedig azonnal átöleli a nyakamat, és úgy húz magához, hiszen õ még kisebb, mint én, mintha nem is lennének testvérem Lucaval, de még csak rokonok sem- Lotty, végre megint itt edzel velünk.- csillantak fel a lány szemei, hiszen már hónapok teltek el az utolsó itt töltött napom után.

- Hiányzott ez a hely.- mutattam körbe, és meg is pördültem- Meg talán egy kicsit a társaság is.- vágtam egy grimaszt a lány felé, aki erre csak megforgatta szemeit, és meglökte a vállamat, így én hatráltam egy lépést nevetve.

·⚜️·

Mindhárman a terem közepén ültünk a szõnyegeken, hiszen már befejeztük a mai edzést, így beszélgettünk a következõ európai utunkról, amit minden évben kénytelenek voltunk megejteni, hogy fenntartsuk a kapcsolatainkat, melyeket a többi maffia családdal ápolunk. Azonban ezt a csevegést apám egyik közeli embere szakította félbe, amikor belépett a terembe, ezzel magára vonva mindhármuk tekintetét.

- Marionati kisasszony.- hajtja le a fejét, én pedig felállok, hiszen addig nem folytathatja, amíg fel nem állok, vele szemben- Az apja küldött, hogy adjam át magának, hogy várják önt az irodájában.

- Minek?- nézek bele a velem szemben álló férfi szilárd tekintetébe, hasonlóan ridegen, ám ez a férfit még egy kicsit sem hatotta meg.

- Nekem azt nem kötötték az orromra Lotty.- enyhült meg a férfi tekintete, hiszen már gyerek korom óta mellettem van, ahogy apám mellett is, így õ az összekötõ közöttünk, e miatt pedig már igazán jó kapcsolatot ápolok vele, így ha tud valamit, akkor azt elmondja nekem, ám most az õ szemében is kétségbeesettség tükrözõdött, ez pedig nagyon nem jó dolgot jelent.

Lassan indultam el az emelet felé, ahol negyed órát töltöttem el, majd utána ismét lelépkedtem a lépcsõn, még mindig idegesen, hiszen még mindig nem tudom mi vár rám odalent.

A nappaliba érve egy oda nem illõ zakót fedezek fel a karosszékre dobva, melybe bele volt tûzve egy lilomot ábrázoló tû, én pedig végig húztam ujjamat a zakót díszített tárgyon, mely az egyetlen dolog volt, amely színt vitt a sötét színû ruhadarabba. Amíg én a tárgynak szentelen minden figyelmemet, ami ugyan olyan családi jelép ként szolgálhatott, mint az én pecsétgyûrûmbe vésett mint, hona nem tudtam melyik család lehet ez, apám egy másik embere lépett be a helyiségbe, megállva az ajtóban.

- Az apja várja önt kisasszony.- húzta össze magán zakóját a férfi, én pedig bólintva léptem el mellette nyomomban Lucaval és Leonoraval.

Felszegett állal és határozottan kopogtam egyet hatalmas mahagóni ajtón, majd ugyan így nyitottam is be a helyiségbe.

·⚜·