Összetörve ...

7. rész

"Maja...Anyád..."

Apa elakadt egy pillanatra, láttam a felgyülemlett könnyeit, amelyeket nem enged ki a szeméből, nehogy úgy tűnjön, hogy sír, majd átölelt, és nagy nehezen a fülembe suttogta:

- Anyád... Meghalt...

Hirtelen nem kaptam levegőt, összeszorult a torkom, sírni akartam, de nem bírtam. Ez már sok volt. Hogy anya?? Nem, ez valami tévedés.

- De... NEM!!! AZ NEM LEHET ANYA!!! EGYÁLTALÁN MIBŐL GONDOLOD EZT? ANYA NEM HALT MEG!!!

- Maja...fi...figyelj, m...most hallot..tam a hír...ekbe, meg...meghalt. - mondta könnyeivel küszködve nehezen. - n...nagyon sajnálom..... M..ma nem megyek d..dolgozni, meg te se menj s..suliba, el...elmondom mi történt v...vele. 

Apa ekkor megállította a taxit, kifizette, kimentünk, majd őrült erővel futni kezdtem. Sírtam. Fájt. És nem hittem el. Ugye ez nem velem történik meg? ANYA MIÉRT HAGYTÁL ITT??? A tegnap esti veszekedésünk miatt lett ez anyával. És...és itthagyott.  Egy ismeretlen városba minket. Elment. Soha többé nem látom. Hiányzik. És mostanól együtt kéne élnem azzal a gondolattal, hogy elment. De én nem akarok ezzel együtt élni. Mert én nem akarok élni. 

Emlékszem futottam, futottam, majd egy nagyobb parkban szó szoros értelmében összeestem. Aztán minden kimaradt. Egy hűvös fehér szobában ébredtem fel. Óóó ne.... A kórházban voltam. Jejj. És az ajtó kis ablakán keresztül megláttam apát, ahogy...néz engem? Igen, határozottan néz, majd mosolyogni kezdett. Fel akartam kelni, de erre annyira elkezdtem szédülni, azt hitte helybe meghalok. Hmm. Nem is rossz ajánlat. Aztán bejött apa és elmagyarázta. Az egészet.

- Amikor futottál a parkba, akkor megbotlottál egy fa gyökerében, és az eséstől és a hirtelen téged ért hatalmas stressztől kómába estél. Khm... 6 hétre. Pontosan 6 hétre 4 napra. - majd folytatta apa -  Az elején úgy tűnt, az orvosok szerint, hogy nem éled túl. De aztán felépültél szép lassan. Nagyon megijedtem, azt hittem téged is elvesztettelek.

- Mi? Hogy érted, hogy engem is?

- Elfelejtetted a kóma miatt?

- Mit? Na, várj, hol van anya?? Jajj ne, csak ezt ne....- sírtam, ahogy a kóma miatt eszembe jutott. Így voltunk fél óráig. Én nyöszörögtem olyanokat, hogy anya, de apa ott ült mellettem csendben várt rám, és simogatta az arcom. Aztán abbahagytam teljesen letörve és gyászosan apára próbáltam nézni. Először homályosan láttam, majd égették a szemeim. De ez volt a legkisebb problémám. Anya nincs. 

- Anyukád...tudod, rengeteget ivott és...

- Nem akarom tudni hogy halt meg!! - szóltam közbe.

Ó, ha akkor tudtam volna, mik fognak történni velem később.... Ha akkor látok a jövőbe, inkább kiugrok az ablakon. Vagy megfojtom magam valami egészen kicsi kanál vízbe. Vagy mindegy, csak ne éljem túl. De nem tudhattam, hogy mi lesz később velünk...