Az én történetem

Szívek

Vámpírmérget fogott a kezében. Ha rám locsolja, lőttek a szívemnek. Szóval csak üres duma, hogy az apám szart se tud. Néztem Anit, aki elkezdte letekerni a fiola kupakját, és rám nézett.

-Ani...-tettem felé a kezem.

-Nem szabadna tudnod. Nem akarhatsz megvédeni.-könnyezett.-Kussolnod kellett volna!!-kiabált rám. Meglepődtem, hogy így beszélt. Soha nem tette.

-Meg akartalak védeni. Barátok vagyunk tudod.-próbáltam meggyőzni őt. Magamat meg képzeletben felpofoztam.

-Szerelmesek!!-kiabálta az arcomba és a földre esett a sírástól. Odaugrottam hozzá, a fiolát elvettem, és kihajítottam az ablakon kupakostól. Átöleltem Anit szorosan, aki hozzám bújva sírt. Nagyon sokáig lehettünk így, ő csak sírt, én szorosan tartottam az ölemben. Egy idő után felállt, megigazgatta a haját, és rám nézett.-Most mi lesz? Már nem kéne érezned irántam semmit.

-Ez ellen a varázslötty sem hatott volna.-adtam a kezébe egy borítékot.-A videocam. Megnézheted, amint túlléptük a vámpírok határát. Ha tetszik, ha nem, mi most meglógunk, és feleségül veszlek.

-Kornél!-kapott a mellkasához megrökönyödve.

-Mi az?-néztem értetlenül.

-Kérdd meg a kezem! Anélkül biztos, hogy nem!

-Majd megkérem.-kacsintottam rá, mire vörösen eltakarta az arcát. Imádni való. Felkaptam a karjaimba és egy ugrással kirepültem vele az ablakon, és a lehető legesleggyorsabban a felhők fölé szálltunk. Ani addig sikított míg vízszintesen nem kezdtem menni egy kisebb viharfelhő felett.

-Annyira hülye vagy! Hogyan képzeled, hogy csak úgy felhozol ide?!-visítozott.

-Kicsi Ani. Majd megszokod.-vigyorogtam, mint egy félőrült. Látni kellett volna milyen fejet vágott. Le sem lehet írni, de remélem el tudjátok képzelni. Na jó, azért megpróbálkozom vele. Engem úgy képzeljetek el, mint mikor Tanya Degrecsov a 12. rész végén közli istennel, hogy mit fog csinálni vele és Ani meg kétszer olyan ijedt képet vág, mint a 203.-as zászlóalj(haha most meg kell nézned, ha tényleg tudni akarod <3).