Az én történetem

A véletlenek

Fáradtan keltem, de rohantam, mert Ani drágám úgy rázta a csengőt, mintha tűz lenne. Felkaptam egy nadrágot, sebtében egy inget, és rohantam, mint akit a tatár kerget. Fellöktem néhány szobalányt akik szédülten vigyorogtak a látványomra, majd beértem Ani drágámhoz. Lihegtem, mint egy kutya, és meghajoltam majd odamentem hozzá.
-Öltöztess.-emelte fel a kezét a tükör előtt állva.
-Ani valamit tudnod kell!-kezdtem bele, és hirtelen felvillant egy kép, ahogy Károly "főherceg" óva intett hogy ne mondjak egy szót se. De baszki! Tudnia kell, hohy kibe szeretett bele.
-Ne tegezz. Már nem vagyunk olyan viszonyban.-mondta durcázva. Öcsém, mennyire be tud sértődni, ha nem elélvezésig megyünk...
-Dehogy nem.-csaptam a fenekére, mire felém fordult.-A vőlegényed egy hatvanas, kövér, félkopasz, és büdös féreg.
-Kizárt. A hatvan évesek nem tudnak olyan leveleket írni.-fonta össze a karját és a másik irányba nézett.
-Te buta! Ő is volt fiatal! Ő is udvarolt! Tudja, hogyan kell, és sokkal több tapasztalata van mint nekem például!-magyaráztam neki nagy gesztusokkal.
-Hát az látszik is!-durcizott.
-Te egy hatvanas, 148 kilós emberrel akarod megdugatni magad-vettem le sietve az ingem hogy jól lássa mi is a helyzet-ez helyett?!-mutattam magamra idegesen.
-Nem...-sírta el magát.-Tudok mindenről. És neked erről nem szabadna beszélned.-sírt tovább és az asztalához ment és megfogott egy fiolát, amiben zöld lötty volt. Egyből felismertem. Vámpírméreg...