A házad csak csönd

nádáb és abihu

Valakiben lélegezni kell.
Ez az önfulladás a legcsúnyább halál

és nekem pont ez jutott.
Azt hiszem, ma sem alszom
talán, csak lefekszem
ide a padlóra,
és a hézagok között,
felismerem az arcom.

Mert ebben a szögben
hasonlíthatunk rájuk,
csak: érzelemmentes.
Talán így könnyebb
lesz az alvás.

Itt már haza felé tartok,
ha kép: tékozló fiú.
Nekem volt-e már bűnöm?
Ha volt, megbocsátható-e?

És, ha Te meg is tudod,
én megbocsájthatom-e
magamnak?
.
.
.

"Mert nem muszáj szürke ruhában járni azért, hogy valaki jó keresztyén legyen."