~Dia szemszöge~
Mikor bementünk már mindenki aludt, így mi is mentünk. Elmentem fürdeni majd közvetlen utánam Jeff is ment.
Mikor visszajött bebújtunk az ágyba, majd át ölelve a másikat el is aludtunk.
~Reggel~
Reggel kicsit bágyadtan kelltem, nem tudom hány óra lehetett, de biztos nagyon korán, hiszen az ablakon még alig-alig szivárgott be egy kis fény. Megpróbáltam felülni, hogy mégis kiderítsem, mi volt a felkelésem oka, de valami nem engedte. Kicsit megilletődtem, hiszen az agyam még nem kapcsolt be teljesen, ezért furcsán, hunyorogva tekintettem le.
Jeff karjai a derekamra fonódtak, nem szorítva, de azért erősen maga melett tartott. Lenéztem az alvó Vigyorira és miközben azt néztem, ahogy fekete tincsei kócosan hullanak az arcára, arcvonásai elernyedtek, és ahogy az egyenletes szuszogását hallottam, eszembe jutott a tegnap. Életem egyik legboldogabb napja. Játékosan fonogatni kezdtem a haját, miközben a tekintetem a szobában lévő rózsacsokorra vetődtek, majd azok a gondolataimat a tegnaphoz visszavezették. Nem csoda, Jeff igazán tett róla, hogy felejthetlen legyen az este. Ahogy ránéztem, éreztem, tényleg szeret, lám, egy gyilkosnak is van szive.
Mindent megtett volna értem, és ezt a tudtomra is adta. A szívem az örömtől hirtelen gyorsabban kezdett mozogni, mert megütött, úgy szeret engem, mint denki mást. A lelkem megtelt örömme és izgatottsággal, felcsigázva fordúltam felé, és hirtelen nem akartam mást, csak hogy ébren legyen, és újból érezzem az ajkait az enyémen. Azt akartam, hogy csak velem foglalkozzon, és ez meg is lepett. Ez hát a szerelem?
Az ember már-már önzően ki akarja sajátítani a társát, rettegve óvja, és bármire képes lenne, hogy megtartsa. Gondolataimba merülve a szemem újból az arcára siklott. Béke áradt belőle, nyugodtan, zavartalanul aludt. Melkasa egyenletesen járt föl-le. Nekem mégis a mosolya fogott meg. Az arcán most egy kedves, elképesztően cuki mosoly ült, ami a fekete szemébe lógó tincseivel kombinálva csak egy szót hozott ki belőlem. Aw. Csak erre tudtam gondolni. Viszont kicsit lelombozott a bevágott szája, ami sohasem gyógyult be. Tudom, hogy magát gyönyörűnek vallja, de utáltam nézni. Nem is magáért a mosolyért, mert nem csak hogy menőnek találtam és megszoktam, ráadásul helyes is volt, hanem azért, mert el nem tudtam képzelni, mennyire fájhat. És ez nekem is fájt.
A szerelem egy újjabb tünetét ismertem fel magamon, most már, ha eddig lett is volna kétségem afelől, hogy szeretem, már nem volt. Szórakozottan az ujjam hegyével a melkasára kezdtem irogatni, hogy szeretlek, teljesen megfeletkezve a külvilágról. Talán órákat is feküdhettem ott, nem tudom mennyi volt, amikor Jeff hirtelen felém fordította a fejét és így szólt: -Én is szeretlek, Dia.
Elpirultam, de erre csak adott a direkt engem idegesítő vigyora. Ezért fogtam egy párnát, és a fejére nyomtam, nevetve. Ő is nevetett, ledobta magáról a párnát, és elkezdett csikizni. Belőlem kiszakadt a nevetés, próbáltam elmenekülni, de még mindíg fogta a derekamat. Amikor úgy érezte, elég volt a kínzásomból, magához húzott, és belesuttogta a fülembe.
-Minek keltél föl?
Én csan behunytam a szemem, és újra elaludtam a karjaiban.
Ezt a részt Esztibeszti segített megírni
Remélem tetszik nektek😊
