Vendigo - Radiodust [Hazbin Hotel]

0

Alastor azóta tudta, hogy pszichopata, mióta elolvasta a Nem vagyok sorozatgyilkos című könyv első kötetét, mégsem tudott azonosulni azzal, hogy nincsenek érzései. Kényelmetlennek érezte a tudatot, hogy ha bántják nem sír, ha örömet okoznak neki, nem nevet, és valószínűleg, ha megöl valakit, nem okoz neki rossz érzést. Sőt, valójában a gyilkolás az egyetlen dolog, ami az érzelmek kakofóniájának delíriumába zárta Őt. Szüksége volt a halál közelségére ahhoz, hogy ismerkedhessen a milliárdnyi apró rezdüléssel, ami valahol a szíve és a gyomra tájékán törtek fel, amik apró tűkként szúrtak az ágyékába. Ha nem lenne számára ez a titkos szeánsz, talán rá sem jön arra soha, milyen érzés érezni.
Vagy nem kisállatok gyilkolásával kezdi felfedezni önmagát. Valamelyiknek előbb vagy utóbb be kellett következnie.

A vadászles nem volt masszív. A régi falemezeken már lyukakat rágott a szú, és a furcsa dohos pára szaga is beette magát. Világos nem volt soha odabent, csupán a foghijas réseken át préselte be magát a napfény, és táncoltatta a hátán a port. Ha Alastor odabent járt, gyertyák fényével és beteg rituálék diszharmoniájával törte meg ezt a realisztikus látványt és igazából már semmi természetes nem élt abban a viskóban. A moha nem búrjánzott, a gomba nem telepedett meg a nyirkos szegélyécek között.
Alastor a kisasztalon egy öreg rádiót tartott. Valaha egy antik darabnak számított, ma azonban már csak az idő múlása ette fel magát a burkolatán. Folyton recsegett, mióta Alastor vérrel pentagrammákat rajzolt a falakra, és a sárgás félhomályban, a gyertya fényének foltos kavalkádjában olyannak tűnt, mintha még működne. Valami nem evilági élet töltötte meg. Szellem, démon, vagy a képzelet zavaros vágya a társaságra. 
Alastor Charlienak hívta. A hang ami a glitch-elésből kiszűrődött legalábbis Charlienak nevezte el magát. Alastor tippje szerint egy fiatal asszony hangja lehetett, de korra nem tudta megsaccolni hány éves pontosan. Először csak akkor működött, ha az állat még életben volt, amikor még fuldoklott a felhabosodott vérében, rúgott az apró lábaival, rángott a pisze orra, és a félelem ott ült a szemeiben. Aztán már csak elég volt, ha ott van. Szakszerűtlenül kibelezve, és a véréből rajzolt beteges ábrák zavaros vonalai közt, fekete gyertyákkal körberakva, sovány holdfény és sápadt gyertyafény remegése között.
Alastor az ingujjait felgyűrte, de az anyaga így is véres lett. Foltokban pettyezte az alvadt vörös szín a ruhája karjait, mellkasát, és az arca állvonalát, a szája mentén felfelé és egy kicsit a szemüvege széleit. Képes lett volna úgy ölni, hogy az állat nem vérzik ki ilyen látványosan, de élvezte a vér ottlétének tudatát magán. Mintha emberé lenne. Anthony-é, egészen pontosan.
Mindig volt nála egy váltás ruha, és nem félt, hogy valaki meglátná nála a koszos holmit. Errefelé féltek az emberek járni. Boszorkány mondák, és sorozatgyilkos teóriák tucatjai szennyezték az erdőt. 

Charlie, Charlie recsegett a rádióban. Vékony hangja latin szavakat mormolt, de lehet Alastor csak képzelte, kicsit még az adrenalin hatása alatt volt.
 Úgy fordult meg, hogy a vállára follyon az álla árnyéka a reszkető fényekben. A szemüvegén furcsa, szentjánosbogarak fényeihez hasonló villanás ragyogott, a szemei áhítatban úszó színe azonban még így is átütött. Alastor felemelte az egyik karját, hogy az arcán a síkos vért eltörölje. Ahogy az alkarja elmaszatolta a vért, felsejlettek olyan vágások a kezein, amiket sosem lehetett az iskolában látni.
Meg valljuk be, Anthony soha nem figyelt Alastor karjainak állapotára.

Remegett a kezében a telefon. A videó már húsz perce vette Alastor árnyékszerű mozgását a vadászles közepén. Furcsa, sípoló szuszogó hangot vett fel, és szapora lélegzetvételt ami nem Alastoré volt. Anthony valamikor huszonöt perce mászott fel a vadászleshez, és nem számított rá, hogy Alastor nem veszi észre, ahogy kinyitja annak ajtaját.
Furcsa volt, hogy van ajtaja, de ezen nem gondolkozott. A telefont akkor vette elő, amikor meglátta a sötétebb beltérhez szokott szeme azt, amit Alastor művel az állattal. Azt gondolta, ezzel majd bánthatja, megmutatja mindenkinek az osztályban és Alastor nem lesz többé közkedvelt. Most is ezt gondolta, csak annyi változott, hogy nem volt biztos benne, hogy egyáltalán haza is jut a felvétellel.
Alastor most a testével is felé fordult. Anthony képzelete sokkal több vért és halált látott a ruháján, mint szükséges lett volna, a pánik felfokozta a képzelgés erejét. Azonban a vadászkés nem volt kitaláció amit a kezében fogott. A penge lefelé nézett ugyan, de csöpögött róla az állat vére, és a srác kezében rohadtul fenyegetően hatott.
 Alastor elgondokozott. Anthony arcát látva, ahogy megvilágította a képernyő azt, valami eszébe jutott, 
de mégsem tudta szavakkal leírni azt, ahogy Anthony arcát sem. Ugyan ismerte ezeket az érzelmeket, de emberi arcon még nem látott ilyet. A kisállatok ingerszegény érzelemvilágához képest azonban szinte bombarobbanás volt. Alastor tudta, hogy nem lesz képes visszafogni magát most, hogy szembekerült Anthonyval. Izgatott volt, mégis csalódott.
És mániákus.
 - Tudtam, hogy követsz. - mondta lassan, nem siette el a beszédet, az övé volt a világ minden ideje. Mint amikor az apjával vadászott. A földön hasaltak a puskáikkal, és érezte az alnövényzet és a sár egyvelegének illatát. Hosszú ideje várták, hogy a vad jobb lövéshelyzetbe kerüljön. Alastor pont így érzett. Minden izmával megfeszülten várta, hogy Anthony egyet közelebb lépjen.
 - Te rohadt beteg vagy baszd meg! - szakadt ki Anthonyból hirtelen. A cipőjébe volt izzadva, és ettől fázott is. A hideg, esti szél átfújt vékony ruháján. Tudta, hogy hátra nem mehet, mert leesne, ahhoz meg nincs ideje, hogy kényelmesen lemásszon. Átfutott az agyán, hogy mégis ugrik, de elég magasan voltak ahhoz, hogy rosszul érkezzen a földre.
 Anthony percek óta a vadászkést nézte a kezében, de egy pillanatra felnézett Alastorra, de rohadtul megbánta.
Alastor kurvára mosolygott. 

🌵🌵🌵

|| Még soha nem írtam ehhez hasonló történetet, de Alastor személyisége, és Angel karaktere egyaránt megfogott. Tudom, hogy ez a sztori merőben más mint a Hazbin Hotel történetei, de igyekszem jól megírni, hogy így is élvezzétek! Tudom, hogy Alastor és Angel is, out of karakterek lesznek, de próbálok minnél többet meghagyni az eredeti személyiségükből. Remélem találok olyat, aki élvezni fogja az írásomat ennek ellenére is. (: