Honorina's pride

A sötétség hangja

~Najó most már igazán jöhetne valaki!~
Mivel elkezdtem pánikolni a szárnyaim maguktól lekonyultak és meg se akartak mozdulni.
~Ne, ne! Kérlek, könyörgöm mozogj!~
Eszeveszetten mozgatni akartam a szárnyaimat és végül rengeteg fájdalommal csapkodni kezdtem rendszertelenül, így konkrétan semmit sem ért az igyekezetem.
~Oké végem, lezuhanok! Sajnálom ha valakit megbántottam az életemben vagy bármi rossz történt vele miattam...Bántás..Bocsánatot akartam kérni Sethtől. Seth...Seth!!~
A könnyeimtől nagyon elhomályosodott a látásom, de azt még láttam, hogy vészesen közeledek egy kőoszlophoz. Kitártam a karom felé és mikor épp neki csapódtam volna az erőm megint aktiválódott és összedöntöttem az oszlopot. A szárnyaim, mintha új erőre kaptak volna és repülni kezdtem előre..gyorsan.
~Legalább nem zuhanok.~
Mire feleszméltem egy újabb oszlopnak akartam neki menni.
Összeszorítottam a szemem, de ekkor hirtelen valaki hatalmas sebességgel megfogott. A karjaiba zárt. Sajnos így is neki csapodtunk egy oszlopnak. Végig csúsztunk rajta és olyan harmincöt métert plusszba esve megérkeztünk a szakadék aljára. Félve, de kinyitottam a szemeimet. A már jól ismert fiút láttam magam előtt. Seth neki dölt az oszlopnak. Ömlött belőle a vér, én meg előtte ültem a lábai között, mint egy szerencsétlen.
-Jössz..nekem egy..bocsánattal.-nyögi ki szenvedve
-Te idióta...sajnálom.-mondom a könnyeimmel küszködve
-Nem..hallom.-gonoszkodik halkan
-Sajnálom!-kiáltom és sírva átölelem. Míg én szorosan a törzsét fogtam, mellkasába furva a fejem, addig ő a derekamat karolta át.
-Ne sírj,...nem áll jól.-nevet fel erőtlenül
-Mért vagy itt? Várjunk ez ráér később hiszen vérzel..-eltávolodtam tőle és pánikolni kezdtem, de visszarántott magához és ha jól vettem ki akkor azt morogta, hogy maradjak csendben
~Hú, de megütnélek.~
-De gonosz valaki.-poénkodik majd köhögni kezd
-Ki kell jutnunk innen.-jelentem ki miközben a nehezen lélegző Sethtet néztem. -Várjunk mi..ad fényt?
-A szárnyaid te lüke.-felel Seth halkan mire a szárnyaimra néztem. Fényesen világítottak.
-Fel kell jutnom és segítséget szereznem. -gondokolkodok el hangosan miközben felnézek
-És ezt mégis hogyan tervezed hercegnő?-kérdi Seth szarkazmussal a hangjában
-Háát megprobálok felrep..-kitágultak a szemeim mikor megláttam, hogy a szárnyam végefele vérzik és belém is nyílalt a fájdalom. A könnyeim újra áztatni kezdték az arcom. -Seth!.. Nem tudom, hogy meddig vagyok még képes kinn tartani a szárnyaim.
-Tartsd amíg tudod...felesleges ezért is szenvedne..
-Úgy sajnálom. -vágok közbe és lehajtom a fejem, a kezemet pedig összeszorítom a talajon. Így felszedtem rengeteg földet a tenyerembe. -Csak azzal tudtam foglalkozni, hogy a szüliem, akik igazából csak azért vannak, hogy pénzeljenek. Ne akadjanak ki rám és ne kérdezgessenek. Olyan boldog voltam mikor kiderült, hogy lehet egy másik életem...De elszúrtam..már most! A szüleim, az uralkodók.. olyanok, mint a földiek. Az angyalok kinéznek, mégcsak repülni sem tudok!
-Igaz,.. de tudod, hogy ők mit nem tudnak..amit te igen? -fel se nézve rá csak megráztam a fejem nemlegesen -Egy démon mellett kiálni, akit pár napja ismer. Aggódni miatta maga helyett. Honorina néha olyan önzetlen vagy, hogy minden angyal irigyelhetne. Akinek tudsz segítesz a magad, néha bunkó és nyers módján...Látod még egy démont is rá tudsz venni arra, hogy kedves legyen egy angyalal.
-...Mondasz valamit. Kössz Seth.-visszadőlök rá és elmosolyodok -Báár amúgy nem, mintha hű, de sokszor lennél velem kedves.
-Ne rontsd el! -morog rám finoman mire kuncogtam egyet
*Külső szemszög*
¤Hiába vagyok természetfeletti lény akkor sem fogom örökké bírni a vérzést. Ha ember lennék már akkor meghaltam volna mikor neki csapódtam ennek a szarnak Honorinaval. Neki nincs is nagy baja, nagyjából mindent én kaptam. De mégis, hogy fogunk kijutni?¤
~Vajon valakinek feltűnt, hogy eltűntem? A királynő le lépett és nem hiszem, hogy mostanában vissza jön. Lehet direkt csinálta, hogy leessek.~
-Hogy mit csinált az a vén kurva?-akart megszólalni erélyesen Seth, de hangja és ő maga is egyre gyengébb
-Úgy akart megtanítani repülni, hogy felvitt rohadt magasra és elengedett. Azt mondta, hogy lesz egy csomó időm, hogy összeszedjem magam. -felelte Honorina bosszúsan
-Az a..-Seth hirtelen csendbe maradt
-Mi a baj?-néz fel Honorina a fiúra kérdően
-Jön valaki.-válaszol és felnézett
Honorina kipréselte magából a maradék erejét, hogy szárnya látható maradjon. Ha az világít akkor több esély van rá, hogy meglátják őket, de az az erő vészesen fogyott.
-Seth..nem bírom tovább.-jelenti ki fáradtan Honorina mire Seth rákapta a tekintetét. A szárnya vissza is húzódott a hátába.
-Semmi baj.-paskolja meg a fejét Seth és pont ekkor valaki egy tüzes csíkot maga után hagyva lejött a szakadék aljára. Egy tűzgömb lebegett mellette, ami bevilágította valamennyire a helyet. Egy férfi volt az. A kinézete egy főnixéhez hasonló.
-Új csajszi, jöttelek megmenteni. Nathaniel vagyok a tűz angyalok vezére.-mutatkozik be magabiztos mosollyal az arcán, ami picit lehervad mikor meglátja, hogy Honorina nincs egyedül
-Végre.-könnyebbül meg a lány és a fiú elé lépked -Kérlek vidd el először őt! Nagyon súlyosan megsérült és utána, csakis utána jöhetsz vissza értem ha ő ellátást kapott. Világos?
-Értettem és a kislány nem fog félni a sötétben?-gúnyolódik miközben megindul Seth felé. Honorina lépni akar, de azonnal megáll, mert belenyílalt a lábába a fájdalom.
-Csak vigyed!-válaszol haragját visszafolytva
-Honorina nehogy már azt hiszed, hogy csakúgy elmegyek az angyalkával?-szólal meg Seth miután Nathaniel segítségével felállt
-Tűnés.-mondja Honorina az angyalnak, aki bólint és el is rugaszkodik a földtől majd hatalmas, a hajnal színeiben pompázó szárnyát kitárva repülni kezd felfelé. Amint a fiú távolabb ért a szakadék aljáról újra sötétség lepett be mindent.
~Valami nagyon fura van itt lent.~
Honorina probált sétálni, de nehezen ment neki a bokájában lüktető fájdalom miatt.
-Mit keres itt ennyi idő után egy arkangyal?-kérdezte Honorina mögül egy mély, érdes hang. A lány rémülten száznyolcvan fokos fordulatot vett, de senki nem állt mögötte.
*Honorina*
-Ki az?-kérdeztem vissza
~Oké meghülyültem, a sötétséghez beszélek!~
-Oh milyen érdekes! Egy kislány, aki játszik a hatalmas erővel, ami rendeltetett neki.-szólalt meg újra az a valami, de most jobb oldalról és a hangja szarkasztikus
-Nem tudom miről beszélsz, de nem vagyok kislány!-emeltem fel kicsit a hangom, ami visszhangzott
-Akkor eltitkokták előled, hogy kivagy. Nézd meg a hátad.-teljesen össze zavarodtam, de megtettem amit kért. A három virág világított a hátamon. Lejebb húztam a pólómat és a mögöttem lévő oszlopra vetültek a virágok. Azoknak is barack színe volt.
-Ez mégis mit jelent?-tettem fel a kérdést a lótuszokat bámúlva