Nyomozni Arany [Befejezett]

~ Prológus ~

Először is szeretnék tisztázni néhány dolgot.
- Ez a könyvem egy iskolai feladat
- A címben szereplő "Arany" Arany Jánosra utal
- Ő személyesen nem fog szerepelni a könyvben, csak idézetek tőle, nem kell aggódni, csak annak, aki miatta kezdte el olvasni
- 5+3 részes ( prológus + epilógus + teljes történet )
- Ez az első komolyabb krimim, remélem jó lesz

Jó olvasást :)
Vercsi

Főszereplőnk a mai napon is szokásához híven, reggel hatkor elment futni a Radványi erdőbe és környékére. Szeretett futni, olyankor tudott igazán elmerülni a gondolataiban. A felkelő nap sugarai, gyönyörű látványnak bizonyulnak, ugyanakkor futás közben nem lehet neki akkora figyelmet szentelni. Kétféle ember van, aki valamilyen cél érdekében fut, és akit a szíve vezet. Főszereplőnkre az utóbbi igaz. Akit a szíve vezet, nem tud eltévedni. És kellő tudás birtokában, az agyunkat arra tudjuk felhasználni közben, amire csak akarjuk. Főhősünknek ez nagyon is kapóra jön. A nyomozói állás, sok észt igényel. Ugyanakkor, a mai napon nem kellett neki semmi fontos dolgot kiveséznie, mégis elment futni.

Az erdőn túljutva, lement a Duna partra. A reggeli napsugarak csak csillogtak a víz tükrén sárgásra festve azt. Nyomozónk arcára halvány mosoly ült. Hirtelen ötlettől vezérelve, felkapott egy követ és oldalazva, beledobta a vízbe. A kavics ötöt pattogott, majd elmerült. A parton megbékélt nevetés hallatszódott. A hang tulajdonosa szinte híres volt arról, hogy az ilyen váratlanul szép pillanatokat kiélvezze. Nem ácsorgott sokáig, futott tovább. Felment a folyó mellett futó autóútra, ahol a lakókon kívül mások nem is közlekedtek, és ott folytatta útját. A nyárfák alatt, a házak mellett, emelt a tempón. Élvezte ahogy hajába bele kap a szél. Sprintelt, karjait kitárta és szemeit lehunyta. Imádta ezt az érzést: Szabadnak lenni.

Nyolc óra környékén, a kis vaskapu csikorgása törte meg a ház csendjét. Futóbajnokunk kifáradva hazaért. Lemosta magáról a futás piszkát, kiment a konyhába, hogy reggelizzen, de a kemény valósággal találta szembe magát: nincs semmi, amit ehetne. De sebaj, megitta kávéját, majd felvette pulcsiját és cipőjét. Lement a garázsba, miután a bejáratot bezárta. Sohasem tartotta fontosnak, hogy minden ajtót bezárjon, elvégre, ki törne be egy rendőr házába?

Nyomozónknak is, mint minden embernek szembe kellett néznie az emberek nagy bajával: a forgalmi dugóval. Nem szeretett visszaélni a hatalmával, ezét nem kapcsolt be szirénát, bár nem is járőrkocsival van, úgyhogy csak plusz munkának tartja kitenni a készüléket a kocsi tetejére.

Kilenc és fél tíz között megérkezett az örsre. Leparkolt a számára fenntartott helyre. A házával ellentétben a kocsijára nagyon is vigyázott, ezért kétszer is leellenőrizte, hogy biztos jól van-e bezárva. A bejáraton felmutatta igazolványát, de minek is? Hisz már nyolc éve itt dolgozik. Csak szereti követni a szabályt. Megnyomta a lift hívógombját, ami fél perc múlva meg is érkezett. Beszállt és megnyomta a hármas gombot. A harmadikon kiszállt, végigment az emberekkel teli folyosón, amin magassarkúja kopogott, ezt felettébb szórakoztatónak találta a sok férficipő mellett, ezért kezét, arca elé kapta, nehogy rajtakapják.
- Jó napot Hope nyomozó.
- Jó napot. - mosolygott vissza főszereplőnk az egyik kedves munkatársára. Bement az irodájába és kényelembe helyezte magát a székén. Szomorkodva pillantott üres asztalára. Nincs semmi munka... Lekönyökölt az asztalra és fejét a kezeibe hajtotta, majd lassan szétcsúsztatta őket és elfeküdt az asztalon. Erre szokták mondani, hogy unatkozik. Minden papírmunkája kész volt az előző ügyből, így még az sem maradt. Körülbelül egy óráig lehetett ilyen zombi üzemmódban, amikor valaki kopogtatott az ajtaján. Nyomozónk gyorsan felkapta a fejét, mert már alig várta az új ügyet, de sajnos csak egy titkár jött be az ajtón. Hope nyomozó nem foglalkozott azzal, ha esetleg megsérti-e a titkárt, mimikájával kimutatta nemtetszését a vendég láttán.