✓ || decalcomania〃NAMKOOK. (I.)

a.

Hetek teltek el mióta utoljára írtam valamit is ahhoz a pár sorocskához. Fogalmam sem volt mi lett volna a helyes folytatás, hogyan kellene kifejeznem azt, amit olyan nagyon mélyen érzek.

Megfordult a fejemben, hogy ebben egy jártasabb ember segítségét kérem, de Suga hyung elég elfoglaltnak tűnt mostanság és nem is nagyon mertem előhozakodni ezzel, mert abban a pillanatban megértené az üzenetét.

Későre járt az idő, de még nem annyira, hogy lefeküdjünk aludni. A hotelszobában feküdtem a kényelmes ágyban, amikor pár koppantást éreztem a vállamon.

- Mit szólnál, ha elmennénk autókázni? - mosolygott rám Namjoon - Régen csináltuk már.

Így történt hát, hogy kettesben neki indultunk a nagyvárosnak. Meg kell hogy mondjam, a fények már csak magukban lenyűgözőek voltak, de az épületek feléjük magasodva - talán elveszve bennük - az igazi Van Gogh festmények hangulatát idézték.

És arra gondoltam, téged kérdezlek meg. Miért is ne? Ha dalszövegekről van szó, akkor nálad jobb nem sok van. Kicsit vicces lesz megmutatni annak, akiről írtam, de nem hiszem, hogy rájönnél.

- Namjoonie hyung!

- Igen, Jungkook?

- Szeretném kikérni a véleményed valamivel kapcsolatban, ha nem gond - feleltem kissé remegő hangon.

- Dehogyis! Mond csak nyugodtan - biztosan észrevette idegességem, mert nyugtatóan elmosolyodott.

Megkértem őt, hogy kapcsolja össze a telefonom és az autó rádióját. Kicsit meglepetten nézett rám. Elindítottam a hangfelvételt, amikor késznek éreztem magam. Az éjszakai fényekhez a hangom és pár gitár akkord párosult.

When I see you smile in the screen
You're good at everything
You're just perfect
Feels like I've never been you

- szólt a hangszórókból a saját szerzésű dalom és imádkoztam, hogy ne jöjjön rá, mert elég nyilvánvaló volt. Megrögzötten próbáltam figyelni az utat, de mégis oldalra pillantottam a reakcióját lesve.
A műszerfalat bámulta üres szemekkel, mint aki megpróbálja magába fogadni az egész dal üzenetét.

Do you even see me?
Do you know who I am?
Or how do I look now?
You don't like me like that

Come and tell me so much, beautiful heart
Oh I'm gonna listen to you
Please

Namjoon kilépni látszott ebből a mentális állapotból, amikor megtörni hallotta a hangomat a kérlek szónál. Pontosan megértette a dal üzenetét és a fájdalmat, csak azt nem tudta, hogy neki szól.

All the numbers too big
Can't get out of your game
Oh I want to paint it like you
Please

És véget ért. Halálos csend honolt percekig, amíg meg nem szólaltam.

- Befejezetlennek érzem, de nem tudom hogyan folytathatnám. Mit gondolsz? - kérdeztem félve.

- Ezt te írtad, Jungkookie?

- Az elejétől a végéig. Tudom, hogy nem túl sok, igazából elég egyszerű a szöveg és ... - akartam folytatni, de a szavamba vágott.

- Nem, nem - csóválta a fejét mosolyogva - ez nagyon szép, így ahogy van. Nagyon büszke vagyok rád, Jungkook.

Ha nem vagyok abban a mentális állapotban, amiben akkor, örömömben talán egy fának hajtok. Azt mondta, hogy büszke rám. Kim Namjoon, az ember, akire példaképemként tekintek 15 éves korom óta. Nem hiszem, hogy abban a pillanatban létezett volna számomra más boldogság, eufórikusan éreztem magam.

- Köszönöm - mondtam végül.

- Csak őszinte vagyok veled - nevetett - Sokmindent elértél Jungkook, többre vitted, mint én valaha fogom, pedig még fiatalabb is vagy pár évvel - mondta ki, azt, ami nem csak megmelengette a szívem, de össze is törte. Mindig elfelejtem, hogy önmagát semmibe se nézi.

- Szóval hogyan is szeretnéd folytatni? - tért át rögtön egy másik témára. Magamban bólintottam a gondolatra, hogy nem szeret sokáig az érzelmes dolgokról beszélgetni.

- Hát különleges véget akarok neki, valamit, amivel metaforikusan kifejezhetem az egész dal üzenetét. Hozzád fordultam, mert tőled jobban senki nem ért a szavakhoz - magyaráztam és komolyan is gondoltam.

Majdnem tíz egész percig arra vártam, hogy mit fog mondani. Az ablakon keresztül bámulta a várost, talán éppen dalszövegek is születtek a fejében közben, de úgy tűnt nagyon keres valamit a gondolattárában.

- Ismered azt a szót, hogy decalcomania?