Elcsesztem, megint. Ahogy rád néztem láttam hogy így van, ne is tagadd. Csalódott voltál és dühös, hogy rám vagy a kialakult helyzetre azt nem tudom..... Fájt....Nagyon nagyon fájt neked, de nem tehettem mást, meg kellett kérdeznem.
- Kuroo, Kuroo vagyok.......a legjobb barátod. - mondtad egy keserű mosoly kíséretében. Nem tudtam megszólalni, nem mertem. Elfelejtettem a legjobb barátomat, mi jogom lenne bármit is mondani neked?! Szörnyű ember vagyok, egy idióta......Sajnálom Kuroo, nagyon nagyon sajnálom.
És most sem, most sem bírok megszólalni a szégyentől amit érzek. Csak nézem ahogy magad elé meredsz semmitmondó tekintettel. Majd hirtelen, mint mikor a marionett bábú zsinórjai elszakadnak, összerogysz a kórházi szoba padlóján. Nem szólsz semmit, de ajkaid mozognak, sárga szemeid egyre ellepik csillogó könnyeid és sírni kezdesz. Hangtalanul, némán, arcodon megannyi fájdalommal egy idióta miatt, kit a barátodnak neveztél.
Tíz perce nézem hogy szenvedsz... Minden egyes pillanattal egyre nagyobb baromnak érzem magam... Majd hirtelen, egy gyenge kopogás töri meg a folytogató csendet.
Az ajtó lassan kinyílik és egy alacsony, szőke srác lép be rajta. Nem néz rám, egyből Kuroo-hoz indul. Kimért léptekkel halad, halkan, mint mikor a macska madárra vadászik, közben egy percre se veszi le a szemét a telefonja kijelzőjéről. Közelebb érve hozzá, felemeli fejét, majd tekintete unottból sajnálkozóra vált át. Egy apró mosoly kíséretében leguggol mellé és lágyan simogatni kezdi az arcát, mintha félne attól hogy mégjobban összetöri őt.
- Oh Kenma.... Nem is hallottam, hogy bejöttél. - mondta Kuroo, majd fejét mégjobban a fiú kezébe nyomta.
- Nem szokásom hangoskodni, nem vagyok te vagy Bokuto... - Mondta a kisebbik, majd figyelmét felém fordította.
- Hallottam mi történt, szóval nem emlékszel semmire mi?! Ez olyan mint mikor elveszik egy nagyon fontos mentésed, nem? - kérdezte inkább magától mint tőlem.
Még pár percet beszélgettünk..... Volna, ha bármit is tudtam volna mesélni, de így rájuk hárult az a hálás feladat, hogy egy amnéziás gyereknek tartsanak mesedélutánt. Beszéltek a röpiről, a csapatomról, más csapatokról, mint kiderült van egy tanítványom is... Egy bizonyos Hinata Shouyou, aki Kenma jó barátja. Kuroo mesélt Tsukishimáról, elmesélte hogy mennyire kiakadt, hogy neki a röpi csak egy klubb, de végül ő is élvezi kezdte a játékot. Beszéltek a közös emlékekről, edzőtáborokról, magukról... Egyszóval minden fontos és lényegtelen dologról, ami csak a csövön kifért.
Hogy hogy esett nekem mindez? Kicseszett szarul! Képzeld el ahogy a legjobb barátod próbálja elmesélni neked ki is vagy te valójában.... Hogy miért is vagytok ti barátok, hogy miken mentetek keresztül. De te csak ülsz ott némán, tudatlanul és fogalmad sincs miről beszél. Az emlékek amik a mindent jelentették kettőtöknek, neked már csak egy story marad egy idegen embertől...
Szánalmas, szánalmas vagy Bokutu Koutaro.
Amikor már kezdtek volna bemelegedni, egy "kedves" nővérke kitessékelte őket a szobából. De ekkor bevillant valami, egy emlék egy szemüveges srácról, Kurooról... És még valakiről... Egy homályos alkról, ki mellettem állt, mintha mindig is ott lett volna a helye. Csak tudnám ki ő.... Csak tudnám ki vagy te, rejtélyes idegen... És miért vagy ilyen fontos nekem?
Rövid és nem is a legjobb, DE megvan. Több hónapos kihagyással, de felraktam. Bocsi érte.🙇♀️
Animés csoport linkje:
https://discord.gg/XPpDb6U
YOU ARE READING
Újrajátszás
Fanfiction"Most nem! Újra látnom kell azt a mosolyt ami a fény volt nekem a sötétségben. Annak a mosolyát aki a legfontosabb volt nekem. A te mosolyod, rejtélyes idegen. Kit mindennél jobban szerettem."
