Újrajátszás

1.rész

Hallom az üveg törését, a kétségbeesett emberek sikolyait, sírást, üvöltést. Majd szirénák sokasága csendül fel messziről, számomra lehet túl messziről már. Megannyi kép, hang, érzelem, szín egyszerre villant fel a fejemben versenyezve egymással kómába taszítva engem. Érzem ahogy a sötétség mintha kéz lenne, magával húz a feneketlen mélységbe. Fájdalom, az egyetlen dolog amitől úgy érzem élek. Pár perc, ennyi elég volt ahhoz, hogy minden tökre menjen. A családom, a barátaim nem emlékszem rájuk, nem emlékszem semmire. Csak egy dolog maradt meg nekem, csak egyetlen egy fénypont a sötétben, ez pedig a mosolyod. A te mosolyod, kié? Nem tudom. Nem emlékszem rád. Mit jelentettél te nekem és én mit jelentettem neked, hogy így mosolyogtál rám? Nem emlékszem a hangodra, az arcodra se terád. Csak arra, hogy ez a mosoly, pontosabban te jelentetted nekem a mindent és én elcsesztem. Ebben biztos vagyok, de mit azt még nem tudhatom..... Lassan, de biztosan ellep a sötétség, egyre mélyebbre süllyedek, úgy érzem nem kapok levegőt, de már nem érdekel. Talán meghalok, itt és most. Tudatlanul az éjszaka közepén, én.
Én Bokuto Koutaro.

Szinte érzem a halál lehelletét az arcomon, ahogy lágyan cirógat. A megváltás édes csókja perzseli ajkaim. Olyan nyugodt itt minden, ahogy lebegek a lágy sötétségben egymagam.

Egy nagy lökés, mégegy. Szinte szétszaggat belülről, fáj. Mi ez? Ismét a szirénák, lágy kopogás. Az eső, esik. Mindig is imádtam az esőt, azt hiszem. A lökések, megint.
- Próbáljon ébren maradni fiatalember. - kérlel egy határozott női hang. Lassan kinyitom szemeim, de nem látok. A már megszokott sötétség ölel körbe, szinte görcsösen kapaszkodva belém.
- Hozzák a hordágyat, életben van! - szól ismét az idegen. Ezek szerint, élek?
Pár perc múlva megjön a hordágy, leteszik mellém, majd érzem ahogy lassan megemelnek, a fájdalomtól üvöltenék, de nem teszem. Lassan lefektetnek, majd az autóba tesznek és már robognak is velem a kórház felé. Majd képszakadás.

Ismét a sötétség. Csak gomolyog körülöttem, mintha a viharos tenger hullámai közt lennék. Megpróbál maga alá gyűrni, de nem engedem. Most nem, én Bokuto Koutaro kaptam egy új esélyt az életem újrajátszására és arra hogy ismét lássam a mosolyát. Azt a mosolyt ami a fény volt nekem a sötétségben. Annak a mosolyát aki a legfontosabb volt nekem. A te mosolyod, rejtélyes idegen. Kit mindennél jobban szerettem.

Tudom elég rövid és silány lett ez a rész, de próbálkozom😅
Mindig is szerettem az ilyen történeteket és ez a páros az egyik kedvencem szóval muszáj volt írnom egy ilyet. 🤗