Silence scream /Jimin f.f./

5. rész (16+)

Nézve utána, állok megfagyva. Mint ha, úgy rémlene, a reggelinél azt mondtam, hogy nyugtom lesz... Haha! Egy nagy szart... Teszem lábaim egymás elé, és megyek utána. A hogy az utolsó fok is lábam alákerült, szembesülök a ténnyel, hogy az egyik ajtó nyitva van, tehát ott kell lennie. A küszöbön megállva, kukkantok be. Az ágyon ül, és telefonozik? Mi folyik itt? Kérdőn nézve a srácot, pillant rám egy komoly tekintettel. Mi franc... Rossz szobába jöttem? Nézek ki egy pillanatra, de mindegyik szoba ajtaja csukva van kivéve ez. Telefonom megmarkolva nézek rá.

-„Most mit csinálsz?"- mutatom felé.

- Térre van szükséged, vagy nem? - megint lefagyva állok... Most ez egy vicc? Skrizofén vagy mi? Egyszer olyan, mint egy gyerek ugrál össze vissza, majd a másik percben egy felnőtt lesz sok tapasztalattal, és komolysággal... Nem bírom, tovább rá kell kérdeznem...

-„Skrizofén vagy, vagy mi?"- fordítom oda, mire felnevet.

- Dehogy vagyok Skrizofén.- helyezkedik ülő helyzetbe.

-„Akkor mi ez a hirteleni, viselkedés változás?"

- Hogy mi?- biccenti oldalra fejét. Komolyan még észre sem bírja venni?

-„Az egyik pillanatban gyerekes, míg a másikban komoly vagy..."

- Jaaaa...- emeli fel fejét, és tápászkodik fel az ágyról. - Ez csak úgy jön, én ilyen vagyok, nincs semmilyen viselkedés zavari problémám.- csukja be szemét mondandója közben, és lehajtott fejjel, beszél, kezei végig csípőjén vannak, majd a végén rám néz. Döbbenten állva figyelem. Aham... Várj mi? Bólintva egyet indulok vissza. Hogy csak úgy jön? Fura... Nagyon fura, egy srác... Inkább megtartom tőle a távolságot... Ér el lában az első fokig, mikor hallván, hogy ki lép a szobából, érezve hogy mondandója van, fordulok vissza.

- Vagy esetleg, problémát okoz neked?- hangja kissé lágy, és mint mindig baromi mély, de még is érdeklődő. Megrázva fejem indulok meg ismét. Azonban egy kintről beszűrődő hang csapja meg hallójáratom. Szemeim azonnal az ajtóra pillantottak, ami előtt jött a hang. Taehyungnak is furcsa lehetett, mert leelőzve ment az ajtóhoz, és nézett ki azon a bizonyos leskelődőn. - Ezek nem a srácok. -mondja furcsállva.

Szívem azonban szinte reagálva mondatára, gyorsul, és torkom is elkezd szorulni. Telefonomon nyomkodva betűket, állítom be a hangot, és megnyomva közlöm vele mondandóm.

-„Bújjunk el!"- szinte futó lépésben érek a sráchoz, és ragadom meg kockás pulcsiját, és kezdem húzni. A legjobb lenne, ha az ablakon ki menekülnénk, így a konyhába húzva állok meg az említett tárgy előtt.

- Anna, tudod kik ezek? - megrázva fejem húzom, a kilincset de meg sem mozdul...- Be van zárva. - erre megszeppentem. Akkor hova bújjunk, meg fordulva nézek kérdőn szemeibe. - El akarsz menekülni, vagy el bújni? - telefonom előkaparva válaszolok

-„Ha nem tudunk elmenekülni, akkor elbújni, de ott ahol tuti biztos, nem találnak ránk."- Taehyung elkezdett agyalni, és hirtelen ikhlet sugárzott rajta. Meg ragadva karom kezdett az ajtó irányába húzni, amitől ismét rám jött a pánik. Amikor keze a kilincshez ért fülünket, egy nagy robaj csapta meg. Össze néztünk, és rögvest az asztal aláhúzom, hisz hosszú az abrosz, így nem vennének észre ha bejönnének ide... De az asztal alatt azonnal elengedtem a srácot, és össze húzva magam figyeltem előre.

- Ti az emeltre, mi az alsó szintet kutatjuk át, ha megtaláltátok, ne had játok meg szökni!

-Igen!-hallatszik három férfi szájából. Szemeim folyamatosan az abrosz hullámaira merevedve, hajolok kissé előre, kezeim levéve térdeimről, mi alattam helyezkedett el, teszem a langyos kőre kezem.

- Hé, ide figyelj, a főnök azt mondta, hogy azé lesz, aki megtalálja, szerinted ezt komolyan is gondolta? - kezdenek beszélgetni halkan... Azé lesz? Vagyis én?

-Nem tudom, de jó lenne... lennének ötleteim a büntetésre...- hangjuk egyre hangosabb... Ide fognak jönni... Mihez kezdjek, ha meg találnak? Agyamon eluralkodott a pánik. Szemem letáncoltak a barnás kövezetre, és agyaltam mit tegyek. Kik ezek? Mit akarnak? Jó arra tudom a választ... Engem... De miért? Mit tettem? Hirtelen egy kezet érezve kapom oda fejem és a sokktól, széttárva ajkaim akartam sikítani, de ezt egy kéz megakadályozta. Szemeim kitágulva néztek, Taehyungra.

- Sh... Ne félj, nem találnak ránk. - suttogja, miközben el veszi szám elől nagy kezét. Bólintok egy apród, de így sem nyugodok le... Csak remélni tudom, hogy igaza lesz... Helyezkedek, vissza helyemre, és kémlelem tovább az abroszt. Hallván hogy nyitódik, az ajtó minden lefut az agyamban... Menekülni.... Menekülni.... Folyamatosan csak ez ismétlődik. Ismét egy nagy kéz érinti vállam, azonban most rá kapva tekintetem. Érzem, hogy próbál nyugtatni, de egy ilyen helyzetben képtelen vagyok. Lenézve fordítom vissza fejem, és emelem eredeti helyére.

-Nekem is lennének.- nevet fel az illető, akinek gyerekesebb hangja van mint a másiknak

- Neked?- nevet a másik- Na, haljam azt a nagy ötletet, ha van.

-Oh, tudod, nem lenne célra vezető, ha elárulnám.

-Már miért nem?

-Ki tudja mit hall és mit, nem. Nem akarnám elszólni magam.

-Igaz... De úgy is tudjuk, hogy már egy rendőrségen lehet, mint eltűnt személy, mi csak biztosítékok vagyunk, szóval mondhatod csak.

-Lehet... Hát jó... Ki kötözném, függőlegesen, és szépen eljátszanék vele.-meséli büszkén, amitől undor, és rémület, kerít jobban hatalmába, és kezeim fülemre rakva szorítom össze szemeim. Érzem, hogy Taehyung szorítása is kicsit erősödik, így megrántom vállam jelezve, hogy engedjen el. Ő le is veszi kezét rólam, azonban érzem, hogy dühös. Persze, nem rám, hanem azokra az alakokra.

-Haha!- nevet - Csak ennyit, tudsz? Látszik, hogy még kezdő vagy. -nevet tovább.

-Tsh. Vén szatyor... mormogja magában.

-Mondtál valamit, zöldfülű?

- N... Nem uram!

- Azért. - hallatszik, hogy ki mennek, amitől szívem is lassítani kezd.

- Találtatok valamit?

-Nem uram.

-Akkor nyomás, csatlakozzunk a többiekhez. A legközelebbi, rendőrőrsre megyünk. - hallatszódik, hogy lépteik halványodnak. Megvárva, míg el megy, a kocsi mászunk ki. Karom magam elé téve, meredek a földre.

- Anna, minden rendben?- lép felém Taehyung, amitől egyet hátra léptem, és bólintva mentem az ajtóhoz. Lassan megfontoltan kinyitva kukucskálok ki rajta, majd tisztázva, hogy nincs itt senki, lépek ki. Taehyung az ajtóhoz szalad, ami tárva nyitva van, és a zár törött. Fejét fogva nézi. Ez miattam történt...Nézve a padlót döntöm el gondolatom. bepötyögve, tartom felé hanggal együtt.

-„Bocsánat, hogy ilyen gondot okoztam, inkább elmegyek, mielőtt vissza jönnének, köszönöm, hogy eddig itt lehettem..."- mennék el Taehyung mellett, de ő meg foglya karom, amire, vissza nézek, de testem azonnal húzódik el.

-Nem mehetsz el, főleg most hogy vadásznak rád. Nem kell aggódnod ez miatt, nem a te hibád, úgy hogy maradj, kérlek.- engedi el addig szorosan tarot karomat, és néz ismét gyermekesen, mint ha csak egy csokiért könyörögne.

-„D.. De ha maradok, akkor biztos titeket is bántani fognak..."- nyújtom fel ezúttal hangtalan mobilamat.

- Meg fogjuk oldani. -mosolyog rám.

-„Rendben.."- megyünk vissza a házba. Mikor Taehyung becsukja, az ajtót ismét kocsi zajra leszünk figyelmesek. Taehyung szemei azonnal a kukucskálóra tapadnak, közben szívem ismét zakatolni kezd, és egy sóhaj után kiegyenesedve néz a szemembe. - Csak a többiek.