Never good enough // Sosem elég jó

The third son // Part 3

Jungkook nagyon kedvesen bánt velem. Ami... teljesen új érzés volt. Az iskola és a kedvesség valahogy nem ért össze eddig az életemben. Sokáig beszélgettünk, miután meggyőzte a nővért, hogy maradhasson. Nem hibáztatom a hölgyet, ennek az aranyos nyuszimosolynak hogy lehetne ellenállni? Viszont az egy érdekes dolog volt mikor megjegyeztem, hogy nincsenek barátaim. Erre azt mondta, hogy tudja. Ebben nincs semmi furcsa. Látszik rajtam, hogy totál egyedül vagyok. De ezután hozzátette, hogy sok mindent tud rólam. Majd úgy folytatta a beszélgetést mintha mi sem történt volna. Terelte a témát. De mindez ellenére... beszélgettünk. Beszélgettem egy iskolatársammal, és nem bántott. Se testileg se lelkileg. Azon kapom magam, hogy mosolyogva lépkedek a járdán, miközben a terapeutám felé tartok.

- Történt valami jó az iskolában, igaz? - kérdezi a 30-as évei elején járó nő, aki az utóbbi időszakban segített kezelni a lelki gondjaimat.
- Miből gondolja? - kérdezem kissé zavartan, mintha rajtakaptak volna valami rosszaságon.
- Mosolyogva jöttél be. - mosolyog ő is lágyan. Egy picit habozok, majd bólintok és előredőlök a kanapén.
- Ami azt illeti, igen. Ma... beszélgettem egy fiúval. - mondom büszkén és ismét mosolyogva.
- Ez jó hír. Osztálytársad?
- Nem... elsőéves. De nagyon kedves... és bátor. - meredek az egyik falra elgondolkodva. Halvány mosoly bújkál a szám sarkán. - Visszaszólt Seoyunnak.
- Ó, valóban? Ő az első aki ezt megtette az iskolában? Mi van a többi elsőévessel? - érdeklődik, az arcomat fürkészve.
- Seoyun hírhedt. Mind meg vannak ijedve tőle. Úgy tűnik ez a fiú nem ijedt meg. Vagy nem hallott róla. Bár... - gondolkodom el hirtelen.
- Bár? - kulcsolja össze kezeit Mrs. Jeon egymásra tett lábain.
- Mondott valami érdekeset neki amitől meghátrált... de mindegy. Nem fontos szerintem.
- Értem. - bólogat a nő, és ismét azzal a furcsa tekintettel néz. A beálló csend nem kínos. Emlékszem az elején mindig kínosnak éreztem, de már egyáltalán nem az. Tudom, hogy ilyenkor elgondolkodik azon amikről beszélgetünk, és figyeli az arcomat, a szemeimet, hogy tudja hogy érzem magam. Ez is kellemetlen volt régebben, de már tudom, hogy csakis az én érdekemet szolgálja. És Mrs. Jeonnak olyan szép barna szemei vannak, olyan kedves tekintete, egyáltalán nem feszélyez amikor sokáig néz vele. Talán furcsán hangozhat de kicsit úgy érzem mintha ő is a családom része lenne. Ugyan a formalitások megmaradtak, de nagyon megkedveltem őt. Úgy segít, hogy fel sem tűnik, hogy terápián vagyok. Csak egy kellemes beszélgetés.
A kellemes csendet telefon hangja szakítja meg. Mrs. Jeon a kijelzőre pillant és rám néz.
- Ne haragudj, a fiam az.
- Nyugodtan. - mosolygok rá, amit viszonoz, majd a füléhez emeli a telefont.
- Negyed óra és otthon vagyok, ne aggódjatok. - szól bele egyből. Kis csend után összeráncolja a szemöldökét.
- Mit csinált? - a szemei elkerekednek és kiül a pánik az arcára.
- Hívd fel apádat, indulok. - és leteszi.
- Valami baj van? - kérdezem udvariasan.
- Csak a kisebbik fiam ezúttal messzebb ment a kelleténél. - rajzolódik kínos mosoly arcára. - Ne haragudj, Taehyung, tényleg nagyon sajnálom de muszáj hazamennem. Ha gondolod, holnap is eljöhetsz, hogy bepótoljuk.
- Ugyan, negyed óra már nem olyan fontos. Ma senki nem bántott, nincs mit feldolgoznom. - mosolyodom el keserédesen.
- Rendben. Add át anyukádnak üdvözletemet. - mosolyog és pakolni kezd. Bólintok és egy meghajlás után távozok az épületből.

Másnap reggel szinte boldogan kelek és öltözök fel. Még a nap is süt, ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy kezdenek sárgulni a falevelek. Lemegyek a konyhába és elfoglalom a helyemet az asztalnál.
- Jó reggelt anya! - köszönök az említettnek, mikor ő megjelenik egy kávésbögrével a kezében.
- Neked is, szívem. Jól aludtál? - kérdezi mosolyogva, bár meglepettnek tűnik.
- Igen. Hogy őszinte legyek, nagyszerűen. - bólintok.
- ezt öröm hallani. Kérsz tojást? Eonjin talán hagyott annyit hogy elég legyen neked is.
- Tudod, hogy nekem elég lesz, anya. - mosolygok halványan. Erre már határozottan ledöbben. Szokatlan lehet, hogy reggelinél, evéshez készülődve mosolyogni lát.
- Igen... tudom... - mondja halkan, összezavarodva. Kicsit szórakoztató.