Claire nem akart hinni a szemének. Nem tartotta a sors egyszerű véletlenjének, hogy a fiú akivel megismerkedett a kávéházban, ugyanott korizik ahol egykor ő. Meg egyáltalán az is meglepő, hogy emellett a sport mellett kötelezte el magát. Nagyon sok fiú hiszi azt, hogy ez egy béna lányos hobbi. Pedig nem. A korcsolya művészet. Akárcsak a színészkedés, vagy az éneklés. Ez is egy meseszép ábrándozás.
A lány elbambult. Észre sem vette, hogy valaki megállt mellette.
-Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim! Claire Wilson. Merő meglepetés.-csendült fel a jól ismert gúnyos hang.
-Stephanie. Mit keresel itt?
A vörös hajú lány széles mosoly közepette válaszolt.
-Ugyanezt kérdezhetném én is!Tudtommal abbahagytad a korcsolyázást!
-Igen, de attól még itt lehetek!-csattant fel a lány.
-Igazad van. Nyugodtan vágyakozz innen a lelátóról, míg én kijutok az olimpiára!-sziszegte indulatosan, majd eltipegett az öltözők irányába.
Claire bármennyire is próbálta figyelmen kívül hagyni a gonosz megjegyzést, nem tudta. Igenis fájt neki, hogy nem tudja megcsinálni az ugrásait, és fél tőlük.
Lehunyta a szemét. Elképzelte, hogy a közönség hangosan éljenez, ő pedig újra a jégen van kedvenc fehér ruhájában és vidáman integet a dobogó legfelső fokáról, aranyéremmel a nyakában. A mosolya szélesebb mint valaha és ezt az egész csarnok látja. Mindenki örül és a szülei is büszkék rá. Annyira, hogy meg feledkeznek még Billyről is.
Kinyitotta a szemét. Ekkor szembe került a lehangoló, szomorú valósággal. A pálya már kiürült. Senki sem korizott rajta. A székek üresek voltak, egy lélek sem volt a lelátón.
Claire vette a bátorságot és leszaladt a palánk mellé. Tudta, hogy nincs a közelében senki, így leült a kispadra. Nála volt a korcsolyája, hisz azt mindig magával vitte mindenhová, mint egyfajta ereklyét. Elővette és egy ideig csak bámulta a hófehér bőrcipőt és az ezüst színű tiszta pengét. Fel akarta venni, de tudta, hogy nem kéne. Ma már amúgyis lebukott egyszer.
Ebben a pillanatban hallotta, hogy nyílik az ajtó és valaki közeledik felé. Villámgyorsan a korijához kapott és megpróbálta minnél hamarabb a táskájába gyömöszölni. De lassúnak bizonyult. Észrevették.
-Megint itt?- kérdezte kedvesen a szőke hajú edzőnő, szőrmekabátját igazgatva.
-Igen...-sóhajtotta a lány.
-Nagyon szeretheted ezt a helyet, ha a barátok helyett ide jársz.-jegyezte meg.
-Itt nőttem fel. Mégis hova máshova mennék?-vonta meg a vállát érdektelenül. Nem igazán volt kedve a felszínes csevegéshez egy olyan edzővel akit nem is ismer.
-Tudod, magam is szeretem a jeget nézni. Főleg amikor szép sima és csillogó.
Claire nem tudta, hogy erre most mégis mit reagáljon. Kezdte kínosnak érezni a társalgást. Azon kezdett gondolkodni, hogy hogyan tudna megszabadulni ebből az egyoldalú társalgásból. Talán ha csak gyorsan elfutna...
-Vedd fel a korcsolyádat!- szólt hirtelen a nő.
-Hogy mi?-ocsúdott fel elmélkedéséből a lány.
-Gyerünk, vedd fel!-hangzott el újból az utasítás.
-Nem!-rázta meg a fejét Claire. - Már egyáltalán nem korizom!
-Akkor mégis mit kerestél a jégen hajnalban? Kapd fel végre a koridat!
A lány igazat adott a nőnek. Tényleg jól esett a reggeli kikapcsolódás a pályán. Akaratlanul is gépiesen a lábára húzta a cipőt, majd befűzte azt.
Kérdőn fel nézett a mellette álló edzőre.
-Remek! Most menj fel a jégre és menj pár bemelegítő kört.
Claire úgy tett, ahogy kérték és seperc alatt mosoly terült szét az arcán ahogy a régi bemelegítő feladatokat végezte a pályán. Elfogta a nosztalgikus érzés a sok éves tapasztalattól.
Észre sem vette, hogy az edzőnő rávette arra, hogy korizzon és forogjon. Egyszerűen csak élvezte a pillanatot. Már majdnem fél órája edzett, mikor elhangzott a rettegett kérés.
-Ugorj kérlek egy szimpla flippet! Csak egyet.
Claire lefékezett a palánknál és tágra nyílt szemekkel meredt a nőre.
-Ezt nem kérheti tőlem. Bármi más megcsinálok, csak az ugrásokat ne!-tiltakozott.
-Gyerünk Claire, csak egy egyszerű egyfordulatos szimpláról van szó. Nem nehéz.-biztatta.
A lány tenyere nyirkossá vált, szíve pedig hevesebben vert. Képtelen volt felugrani. Nem mert. Égetőnek érezte az edző tekintetét magán és egyre nehezebben vette a levegőt.
Végül a stressz felülkerekedett rajta és lesietett a palánk mellé. Levágta magát a padra és dühösen leszaggatta a lábáról a koriját. Ebben a pillanatban nagyon haragudott magára.
Megtörölte nedves pengéjét és visszarakta a korcsolyát a táskájába.
-Mégis mit csinálsz?-kérte számon az edző.
-Haza megyek!-kiáltotta kurtán a lány.-Tudtam, hogy ez az egész egy szar ötlet!
Felpattant a kispadról és azon volt, hogy minnél hamarabb eltűnjön innen.
De a nő rögtön megakadályozta. Megszorította a vállait és mélyen a szemeibe nézett.
-Most nagyon jól figyelj rám Claire! Ne félj attól, ami egyszer már sikerült. Mert sikerülni fog mégegyszer. Csak kitartás és idő szükséges hozzá. Benned megvan a szenvedély, ami más sportolókban nagyon ritka. És ezt nem szabad csak úgy feladnod. Én segíthetek neked legyőzni a félelmeidet. De ahhoz a te elhatározásodra is szükség van.-magyarázta és szinte már könyörgően pislogott a lányra.
Claire egy pillanatra elképzelte ahogy mindent újrakezd, legyőzi a félelmeit és a végén megelőzi még Stephaniet is, de gyorsan elhessegette ezt a fantomképet. Már elhatározta, hogy nem korizik többé, és ehhez mindenképp tartani fogja magát.
-Értékelem a fejmosást, de már döntöttem. Nem kezdek olyanba, amit nem tudok végigcsinálni. Ez nem egy hülye film aminek a végén minden összejön! A valóság másabb, fájdalmasabb. Higyje el, a saját bőrömön tapasztaltam.
Azzal kirántotta karjait az edző szorításából és elviharzott a helyszínről. Ahogy ávágott az épület folyosóin, egy kósza könnycseppet törölt ki a szeméből.
Már a parkolónál járt, amikor újból összefutott Logannel. Aznap már másodszor. Nem számított a találkozásra, így rendesen meglepődött.
-Claire, igaz?-kérdezte kedvesen a srác és beletúrt a hajába.
-Igen-helyeselt a lány.-Te korcsolyázol?-szegezte neki a kérdést és elveszett a zöld szempárban.
-Ahha. Na és te?
-Én nem. Már nem.-vonta meg a vállát Claire.
-Hogyhogy? Szerintem teljesen korrekt sport.
-Minden csak nem korrekt.-motyogta az orra alatt.
-Úgy érzem nem akarsz róla beszélni.-jegyezte meg egy kis idő után Logan.
-Micsoda megérzések.-nevette a lány.-Ki az edződ?
A srác egy pillanatra elbizonytalanodott, majd egy kínos mosollyal az arcán válaszolt:
-Victoria Lawson. Ő az...az anyám.
Kedves erre tévedt Olvasó!
Remélem tetszik eddig a történet, igyekszem nagyon valódian feltüntetni a karaktereket. A történetet a Spinning Out című sorozat inspirálta, de a saját tapasztalataimat is belevegyítem.
Ha van valami meglátásod, nyugodtan jelezz nekem!
További szép napot!
🐤🐤🐤
