Claire egy pillanatra úgy érezte, elromlott a hallása. Talán nem hallotta jól az előzőeket. Mégis hogyan lehetséges, hogy ennyire kicsi a világ? Az edzőnő Logan anyja?? Ez teljesen lehetetlen.
-Ömm...ez a hír ennyire hihetetlen?-törte meg a csendet a fiú egy idő után.
-Nem...dehogy.-hazudta a lány.
Logan annyiban hagyta a dolgot.
-Szóval, Claire, mit csinálsz ma este?-érdeklődött.
-Tanulok. Sokat. Dolgozatot fogunk írni és jól kell sikerülnie meg ilyenek.-hebegte. Most, hogy megtudta ezt a fiúról, nem lett volna kedve vele találkozni.
-Tudod mit, most mennem kell, de majd valamikor találkozhatnánk.-hadarta, majd amilyen gyorsan csak tudott, elhúzta a csíkot.
Lehet, hogy most egy életre elszúrta az esélyeit a fiúnál, de mégis. Túlságosan is letaglózta a hír. Victoria Lawson a kor egyik leghíresebb edzője volt. Csak nemrég ugrott meg a hírneve és Claire mindig arról álmodozott, hogy a tanítványa lehessen. De most, szégyellte magát, amiért ordibált a nővel és teljesen semmibe nézte. A műkoris álomedzővel csúnyán elbánt. Tudta, hogy ezt jóvá kell tennie, de azt még nem, hogy miképp fogja ezt megtenni.
Ahogy a hazafelé vezető úton baktatott egyre csak azon járt az agya, hogy hogyan fog bocsánatot kérni a híres Victoria Lawsontól.
Mikor hazaért, már mindenki otthon volt. Az szülei és Billy is. Épp valami mesefilmet néztek, és észre sem vették, hogy ő hazaért. Bement a konyhába, kent magának egy kenyeret és elsietett a szobájába. Nem volt kedve már semmihez. Túl hosszúnak bizonyult ez a nap. Tanulás és vacsorázás után vett egy gyors zuhanyt, majd hamar lefeküdt aludni.
Másnap megint kora hajnalban kelt, de ma nem ment el a jégcsarnokba. Inkább hamar elkészült és bőségesen megreggelizett.
Aznap a suliban ismét nem történt semmi, leszámítva, hogy tesin a fiúk újfent elcsórták Dylan ruhájit és az iskola különböző pontjaiban rejtették el. Clairenek sok időbe telt, míg az összeset megtalálta és visszaszolgáltatta a barátjának.
Órák után hamar elbúcsúzott Dylantől és a pályára sietett.
Ahogy sejtette, Logannek most is edzése volt az anyukájával és még pár másik sportolóval.
Claire irigykedve nézte, ahogy a fiú triplákat pörget és könnyedén érkezik a jégre.
A lány türelmesen megvárta, míg végetért az edzés, de végig az egyik fal mögött maradt rejtve, nehogy Logan észrevegye és kérdezgetni kezdje. Az csak kínos perceket szült volna és talán csak mégtovább rontja a lány esélyeit.
Mikor már mindenki lement a jégről és csak az edzőnő volt ott, Claire előlépett rejtekhelyéről és kelletlenül megállt a nő előtt.
Victoria sokat sejtő mosollyal az arcán fürkészte a lány tekintetét.
-Öhm...én csak...szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi kirohanásaim miatt. Nagyon tiszteletlenül beszéltem önnel. Sajnálom.-magyarázkodott.-Nem hinném, hogy tudja, de pár hónapja...az egyik versenyen elestem és nagyon bevertem a fejemet. És a karomat is eltörtem. Az álmom, hogy kijutok az olimpiára, azon a napon összetört a jégen. Azóta nem merek felugrani egy ugrásban sem. Sajnálom, ha azt hitte, van bennem valami, ami a többiekben nincs, de tévedett. Belőlem már nem lesz semmi.
A nő figyelmesen meghallgatta őt. Vékony szemöldökét összeráncolva koncentrált valamire, majd végül széles mosoly terült szét az arcán. A lány nem értette, hogy mi zajlhatott le benne.
-Pompás a helyzet!-csapta össze a tenyerét-Jobb mint hittem. Holnap reggel fél hatkor kezdek veled.
-Azt hiszem nem értett meg engem. Nem azért jöttem, hogy korizhassak. Csak bocsánatot akartam kérni és már itt sem vagyok.-mentegetőzött. Egyszerűen nem értette, mégis mi nem volt világos az előbb elmondottakban. Talán nem fogalmazott elég pontosan, pedig begyakorolta a szövegét.
De az edzőnő változatlanul mosolygott.
-Drága Claire! A szíved mélyén már eldöntötted. Holnap fél hatkor a parkolóban. Ne késs!
Azzal Victoria elsétált az edzői öltözők felé. A lány pedig zavarodottan nézett utána. Mégis mi ez az egész? Minek hadovál ez a nő a szívéről, amikor mégcsak nem is ismerik egymást. Claire tehetetlenségében felsóhajtott, majd elhagyta a jégcsarnokot.
A kinti levegő hűvösebb és szelesebb volt. Akármennyire is furcsán hangzik, a jégpálya területén sokkal melegebb az időjárás mint kint. A nap már majdnem eltűnt a hegyek mögött, de még túl korán volt ahhoz, hogy Claire Wilson hazamenjen.
Eleinte csak céltalanul kóválygott a kisváros utcáin, majd végül visszatért kedvenc kávézójába, ahol a szokásos italát kérte.
Az egyik asztalnál megpillantotta Logant egy sráccal beszélgetni. Mivel semmi kedve nem volt ahhoz, hogy lúzerként egyedül üljön, határozott léptekkel indult meg Logan felé.
A fiú mikor észrevette, barátságosan integetni kezdett, és arrébbpakolta a cuccait, hogy a lány odaférjen mellé.
-Szia Claire, de jó hogy összefutunk! Ő a legjobb barátom, Eric. Eric, ő Claire. Akivel tegnap találkoztam pont itt.-mosolyogta.
-Helló!-köszönt Eric, mire a lány biccentett egyet.
Elég furcsának találta a helyzetet, szinte magára sem ismert. Eddig mindig visszahúzódó, bunkó és határozott személyiség volt, most meg kedvesen mosolyog két szinte ismeretlen fiú társaságában. Hogy változnak az idők....
Egyébként Eric sem volt csúnya srác. Fekete rövid, oldalra zselézett haja és hasonló árnyalatú türkizkék szeme volt, mint Clairenek. Sokkal izmosabbnak bizonyult, mint Logan de a humorérzékük megegyezett.
A lány észre sem vette, hogy elrepült az idő és már korom sötét volt odakint. Túlságosan is jól szórakozott a fiúk társaságában. Logannek gyorsan el kellett sietnie az esti magánedzésére, így Eric és Claire egyedül maradtak.
-Hazakísérjelek? Már elég sötét van odakinnt.-jegyezte meg a fiú mély, megnyugtató hangján.
-Igen, azt megköszönném.-egyezett bele a lány.
Nem bánta, hogy egy kis plussz időt tölthet a sráccal, hiszen egész jófejnek találta.
Egymás mellett haladtak az úton. A hold nem lászott az égen a felhők miatt és a hó lassan szállingózni kezdett.
-Na és te, mivel foglalkozol sulin kívül?-érdeklődött Eric.
-Ezzel-azzal.-válaszolta kitérően a lány.-És te?
-Régen hokiztam, most kipróbálom a síelést.-felelte.
Egy ideig csendben sétáltak, de Claire megszakította egy kérdéssel:
-Te és Logan honnan ismeritek egymást?
-Egy oviba jártunk még nagyon rég. Azóta legjobb haverom. De visszatérve rád. Komolyan nem sportolsz?
-Miért fontos ez ennyire?-tudakolta a lány kicsit feszülten.
-Csak mert olyan alakod van.-jegyezte meg Eric.
-Nos...ezt bóknak veszem.-kuncogta a lány.-De nem, nem sportolok semmit.
Még egy ideig elbeszélgettek, de aztán megérkeztek Claireék háza elé. Ott telefonszámot cseréltek és elbúcsúztak egymástól.
A lány nagyon jól érezte magát és nem akarta, hogy véget érjen az este. De az sajnos a végéhez közeledett. Egy nagy sóhaj kíséretében bemasírozott a házba.
A szülei miatt nem kellett aggódnia, hisz ha eltűnne se vennék észre, csak maximum egy hét után. Utálta, hogy ennyire nem foglalkoztak vele, de ezt csak magának köszönhette, mert ő esett el azon a bizonyos versenyen, ezzel tönkre téve karrierjét. Fáradtan dőlt be az ágyába. Tudta, hogy akkor csalódást okozott a szüleinek, a családjának, az edzőjének és mindenki másnak aki körülvette és hitt benne. Többé már senkit sem érdekli a sorsa, meg úgy általában az élete. Az edzője is itthagyta és visszament Amerikába "potenciális bajnokokkal" foglalkozni. Ígyhát tényleg nem maradt senki aki foglalkozna vele.
Ekkor a homlokára csapott. Mégis van valaki, aki érdeklődik iránta. Valaki, aki talán nem a csalódottságot okozott korcsolyázót látja benne.
Bizakodó mosollyal az arcán állította be az ébresztő óráját hajnali ötre...
