18.

2.7K 168 43
                                    

Tommal remekül megvoltunk. Imádtam és az érzéseim még annál is erősebbek voltak mint eddig. Nagyjából az összes szabad időnket együtt töltöttük. Camilla pedig éppen próbálta tönkre tenni a kapcsolatunkat, szokása szerint...komolyan mint valami pszihopata. Viszont Tommal természetesen mindent megtettünk azért hogy ne tudja véghez vinni a kis tervét. Bejelentettük hogy hivatalosan is együtt vagyunk,posztoltunk és minden egyéb. De természetesen rengetegen Camilla mellé áltak. Az álhírek amiket terjesztett kezdtek nevetségessé válni...,,Ellökött mikor megcsókoltam volna Tomot" ,,Előttem csókolta meg a barátomat hogy szakítsunk" ,,Az egész kapcsolatuk csak a marketing miatt van". Szégyen amit Camilla művel. Nem is értem hogy hihetnek neki az emberek. És bár pontosan tudtam hogy ezek mind csak nevetséges pletykák amiket egy féltékeny lány indított, és Tomot egyátalán nem érdekelte...Mégis furdalt a lelki ismeret, amit persze Tom nem hagyott...azonnal észre vette rajtam ha bajom van és mindig sikerült megnyugtatnia.

* pár nappal később *

Éppen a limuzinban ültem Tom kezét szorítva idegességemben. Épp a film bemutatójára indultunk...Rettegtem. Még soha nem volt ilyen bemutatóm. Viszont tudtam hogy rengeteg kérdés nem a filmmel kapcsolatos lesz...Hanem kettőnkkel. Rob már indulás előtt felhívott hogy nem lesz semmi baj engedjem el a fülem mellett a bunkó és tolakodó kérdéseket és ha bármi baj van ő ott lesz és leüt mindenkit. Ez bevallom valamennyire megnyugtatott. Persze nem az hogy leüt mindenkit csak hogy ott lesz. És persze Tom is. Rajta nem látszott hogy feszült lenne. Teljes nyugalommal ült mellettem miközben a mellettünk elsuhanó tájat nézte. Természetesen ő is megnyugtatott és minden tudása alapján nagyjából felkészített hogy mi vár rám. Camilla is itt lesz...Ahelyett hogy otthon ülne nyugodtan a hátsó felén, mennyivel boldogabb lennék ha így lenne...de nem neki természetesen el kell jönni és parádézni...

Miután kiszálltunk a hosszú fekete ruhám szoknyáját megigazítva Tomba karoltam és a paparazzi tömegen át indultunk az épület felé.
- Kisasszony! Mit érez azzal kapcsolatban hogy tönkre tette Camilla és Tom kapcsolatát? Tényleg csak a marketing miatt alkotnak egy párt Tommal? Miért kellett más párját elvenni? - záporoztak felém a kérdések én pedig zavartan kapkodtam egyik újságíróról a másikra a fejem. Szerencsére Tom kimentett azzal hogy gyorsan belépett az épületbe velem együtt és kizárt mindenkit aki értelmetlen kérdésekkel bombázott minket.

- Lám lám...- hallottam meg egy ismerős vinnyogó hangot - A kis sztárpár - Camilla. Én esküszöm megtépem.

- Camilla - ejtettem ki vészjóslóan a nevét és felé indultam volna ha Tom nem szorít két karral erősen a mellkasához. Láttam Camilla arcán a féltékenységet. És egy gonosz mosolyt villantottam rá. Soha nem voltam az a gonoszkodó típus de most betelt a pohár...ez a lány mindent megtesz azért hogy tönkre tegye az életem.

- Engedd el bébi - suttogta halkan a fülembe Tom - nem fog megváltozni - adott egy lágy puszit a nyakam érzékeny pontjára mire engem kirázott a hideg.

- Rendben - sóhajtottam fel majd Tom karjaiból kibújva indultam meg Rob felé.

* a film után *

Miután vége lett a filmnek jöhetett a sajtó tájékoztató. Rengeteg kérdést kaptunk kettőnkről viszont semelyikre sem válaszoltunk.

- Azért nem válaszoltok a kettőtöket érintő kérdésekre mert mind igaz? - kérdezte egy bátor riporter. Éreztem ahogy a mellettem ülő férfi izmai megfeszülnek és idegesen pásztázza körbe a kis termet. Majd a tekintete megakadt valakin. Camillát bámulta, és ha tekintettel ölni lehetett volna a lány már holtan feküdne. Láthatóan élvezte a szituációt. Tomra néztem aki idegesen a szájához emelte a mikrofont hogy válaszoljon a kérdésre.

- A pletykák melyeket Camilla terjesztett hamisak. Az összes. Camillával nem volt valós a kapcsolatom...az volt a marketing. Viszont amit Ariana iránt érzek a legvalósabb dolog amit valaha éreztem - állt fel és az őt vevő kamerák felé fordult - És Camilla - nézett egyenesen a lány szemébe - Elbuktál. Akármennyire is akarsz nem tudsz elválasztani minket mert szeretem ezt a lányt - mutatott rám Tom - úgyhogy cseszd meg - vonta meg a vállát majd mellém lehuppanva mosolyogva megcsókolt. A kitörése elképesztően jól esett. Ahogy kettőnkről beszélt mindenki előtt a karrierét kockáztatva örökre bebizonyította számomra hogy mit érez irántam. Én pedig ugyan így éreztem. És igaza van cseszd meg Camilla.

Hellobelloooooo! Itt is az új rész! Hogy tetszett? Személy szerint élveztem hogy Cammillának végre meg lett mondva! Ha tetszett jelezd egy votetal vagy írd le a véleményed kommentben!❤️

Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek😅

Barátok?  //Tom Holland (befejezett)Where stories live. Discover now