My lover is celebrity •Larry Stylinson•

42nd

Harry szemszög

Ahogy megláttam anyuékat eltört a mécses és úgy zokogtam, mint egy óvodás. Hónapok óta nem láttam őket. Nem tudnak a kórhazban töltött hónapokról. Semmiről. Természetesen, ahogy csitultak bennem a kedélyek, gyorsan frissen fizettem a kávézőban és hazavittem a családomat. Gemmáék nem győztek ámuldozni a házamon. Megmutattam nekik melyik kinek a szobája. Ők is tudták, hogy egy darabig nem jutnak haza. Megeskettük egymást, hogy mostmár tartjuk a kapcsolatot. A képembe vágták, hogy meg tudjak véde magukat és nem érdeklik a paparákok. Éjfél is elmúlt, mikor rájöttem, hogy Lounak nem mutattam meg azt! Azt amivel csak neki keszültem, ha ideköltözik.egy kis kenyelmet csempesztem neki a házba. A titokzatos második elemeletre, ahol magam is csak ritkán jártam eddig, de immáron minden megváltozik.
- Baba,gyere velem. Mutatok valamit, ami csak a tiéd.
- Cica szerintem mindent láttam már. - nevetett.
- Nem. Ezt még nem.
Összekulcsoltam az ujjainkat és flvezettem a másodikra. Nagyokat nézett, mert ugy tudta idefent nincs semmi. És egykoron még nem is volt, de egy honap kemeny munkának hala a háeomból kettő helység már készen várta őt.
- Nézz körül. - mondtam. S lassan nyitott be az első szobába. A saját dolgozojába. - Ez a te saját dolgozó szobád. Ha ideköltözöl és dolgozni szeretnél, vagy eleged lenne belőlem, ide bármikor menekülhetsz.

Lou szemszög

A kisszoba mesés volt. Volt egy hatalmas, már messziről kényelmesnek igerkező fotel, annak karfáján kihajtható asztallal, ahogy bòven elfért mindenem. Volt egy kanapé és egy szekrény ahova a munkához a dolgaim tarthatom. Már itt majdnem sirtam, de tovább vezetett. Benyitottam egy hatalmas ajtón. Elállt a lelegzetem. Egy nagy, saját könyvtár volt, tele könyvekkel. A polcok közötti üres helyen két hatalmas, hatrapillenthető fotel allott. Mellettük egy -egy saját kis lámpával.
- Reméleme tetszik. - mondta.
- Az nem kifejezés !- válaszoltam. - És harmadik ajtó?
- Oda ne nézz be. Üres!- mondta gyorsan és tudtam, hogy hazudik.
- Mit rejtegetsz?
- Nem akarlak azzal elriasztani, szóval kérlek ne nézd meg. - suttogta.
- Semmivel nem tudnál elijeszteni.
- Soha ne mondd hogy soha.
- Mi van ott a kínzókamara? - nevettem, majd enyitottam. Lefagytam. - Hazz... ez... meg mi..?
- Én mindtam, hogy ne. Ez csak egy álom a jövőre. - motyogta. Besétalltam és villanyt kapcsoltam, hogy rendesen átlássam a helyet. Óvatosan cirógattam végig a bútorokon. Mind mesteri kéz munkája volt. A könnyeim jöttek maguktól. Pedig szerintem már eddig is folytak de most mégjobban rákezdtek. - Persze ha te nem akarod, befalaztatom az ajtót...
- Azt próbáld meg! Hidd el, én is szeretném, de ez a jövő, Hazz. Túl fiatal vagy. Hogy vennéki magát ha te... ha mi...
- Mindegy! Nem lényeg! - mondta, s elindult lefelé.
- Harry állj meg! Kérlek... -megállt. Hátra sem nézett, de megállt. - Te tényleg szeretnéd?
- Hát persze! Ha nem így lenne nem lenne az a szoba sem!
- Jó, de előbb házasodjunk össze. Addig ne kezdjünk más projektbe, jó?
- Komolyan? - csillantak fel a szemei- Lou azt mondod, ha meglesz a nász, utána lehet? Utána tényleg lehet saját...?
- Persze Hazzy. Ha összeházasodtunk, és még mindig így érzünk, akkor lehet saját gyermekünk. - mosolyogtam, ahogy a már kész kis gyerekszobára gondoltam.