Kitaszítottak - Görög mitológia ff.

5. Fejezet

Az ajkai melegek voltak, és ahogy (hozzátenném nagyon profin) csókolta az enyéimet, megállapítottam, hogy tapasztalt. De még mennyire! Szóval itt vagyunk, a lábfejünket az óceán vize mossa, fürtjeinkbe belelendült a szél, miközben forrás testünkkel egymást öleltük. Természetesen viszonoztam a csókját. Nem tudom miért! Nem reflexszerűen, ahhoz túl sok érzelem gyűlt kettőnk közt. Viszont a valóság ehhez túl komor. Ahogy biztos lábakon álltam már, eltoltam magamtól. Apollón ellenkezett, de még több erőt alkalmaztam és megvetettem a lábamat.

– Ezt nem tehetjük – motyogtam.

– Miért nem? – ellenkezett Apollón.

– Alig ismerjük egymást!

– Rosszabb helyzetekben is voltam – közelebb rántott magához, és kissé akaratosan meg akart csókolni, de a kezemet a szájára tettem.

– Én viszont nem! És nem is fogok. Apollón, rólad mi derülne ki? Az hogy házas vagy és a feleséged halálra aggódva magát várja, hogy haza érj?

– Őt nem érdeklem kicsit sem – vágott vissza durcásan, mire a szemöldököm a homlokom közepéig szaladt. Szóval ő is házas! A kis... Ahhh!

– Vagyis tényleg házas vagy! – hitetlenkedtem lélegzet visszafojtva. Hogyan? De most könyörgöm! Nem néz ki többnek 25-nél! Hogy lehet házas? Istenem én lassan huszonhárom éves leszek és életemben volt két faszim. Az egyikkel voltam kemény három hetet, a másikkal még két és fél évet, de abból pár hónapon át, hogy is mondjam, más erdőre ment vadászni.

Aphrodité és Apollón is házas! És állítólag Aphrodité anyuka is! Hogy? Zeusz villáma most sújtson belém, könyörgöm! Ennél szerencsétlenebb szinglinek még nem éreztem magam. Most már tényleg szükségem van arra a borra.

– Mit érdekel az téged? – kérdezett vissza Apollón.

– Hahó! – mutattam körbe. – Az előbb lesmároltál, mint hőségben a fagyit! – na ez a hasonlat is érdekesre sikerült. Apollón grimaszolva bámult rám.

– Ez attól még nem jogosít fel, hogy a magánéletemben kutakodj.

– Ugye tudod, hogy jelenleg ingyen élsz a családomnál?

– Ki kérte egyáltalán, hogy gyere ki? – kiabált vissza.

– Ki kérte egyáltalán, hogy csókolj meg? – a lelkem mélyén lévő fogszabályzós nyomi kislány sikította, hogy ő kérte és nagyon őrül annak a csóknak. De ez a nagylány egy független feminista – akarna lenni. Nem kérek más segítségéből, mindent elintézek egy magam – és ezt mondom úgy, hogy főznek és mosnak rám.

– Te is akartad – az arcán elterült egy levakarhatatlan mosoly, amitől – szexi volt, de – nagyon utáltam. És főleg azért, mivel igazat beszélt. Tényleg nagyon vágytam rá, de ez akkor sem lesz jó!

– Melyik univerzumban? – forgattam meg a szemeimet. Hálát adtam az égnek, hogy éjszaka van és nem látja, ahogy az arcom rákvörös.

– Ebben – válaszolta, a kezeit összefonta a teste előtt, és ahogy végigmértem azt kívántam, hogy bárcsak az én testemet ölelné azokkal az erős kezekkel.

– Te nem vagy normális – vágtam rá. A drámai hatás kedvéért meg akartam fordulni és kint hagyni a parton, de a lelkem nem vett rá. Na, meg a kíváncsiságom. Tudni akartam, hogy mire célzott azzal, hogy a feleségét kicsit sem érdekli ő. Tudni akartam, hogy van-e családja. Tudni akartam, hogy miért nem megy vissza hozzá, és helyette miért itt csókolgat engem. Mindent tudni akartam róla, mert azt hittem ezzel megértem őt.

– Mi van, még is maradni szeretnél? – kérdezte gúnyos mosollyal az arcán.

– Ha itt maradsz megfázol, és azt semmiképpen nem szeretném – válaszoltam. Apollón kicsit zavartan mért végig, és az arcáról eltűnt az a magabiztos mosoly. Mintha leengedte volna a védelmét.

– Sajnálom – bökte ki kicsit nehézkesen. – Nagyon sajnálom, Avy – nézett a szemembe. Még most is a szemei csak úgy ragyogtak. Hogy lehetséges ez? És miért akarom még most is megcsókolni? Ez hogy lehetséges?! Erre kérnék előbb választ!

– Semmi baj – válaszoltam, majd megragadtam a felkarját. – Menjünk vissza, van egy nagyon jó dugi borom – mosolyodtam el, mire Apollón felnevetett. A lábunkra ragadt a homok, a csóktól az ajkunk feldagadt, és az adrenalintól nem fogunk tudni egy darabig aludni. Rávettem Apollónt egy lábfürdőre, ami annyiból állt, hogy meleg vizet engedtem a kádba, bele egy kis fürdősót. A kamrából kicsempésztük a vörös boromat, és egy kis nasit hozzá. A kád szélére ültünk és a meleg vízbe áztattuk a csülkeinket. Nem bírtunk nem nevetni. Próbáltuk visszafojtani, de annak csak az lett az eredménye, hogy még jobban nevettünk.

– De most komolyan, ez a bor szörnyű – nevetett Apollón. Durcásan ránéztem.

– Akkor miért ittál meg belőle úgy három pohárral? – kérdeztem vissza.

– Néha meg kell elégedni azzal, ami van – nevetett. Igen, határozottan be voltunk csípve. Határozottan!

– Furcsa vagy – nevettem, miközben a lábammal eveztem a vízben. Apollón tekintetét magamon éreztem, a nyakamon, a mellkasomon, a kezeimen, az arcomon, a combomon. A tekintetével teljesen felperzselt és meztelennek éreztem magam. Mit tesz velem ez a pasi? De hisz házas! Bár gyűrűt sem hord, és túl fiatalnak tűnik. Mégis csak velem történhet meg, hogy belezúgok egy házas pasiba. Aki még nem is az esetem! Én általában a sötét hajú pasikra bukom. Eddig mindegyik pasim, és randipartnerem barna hajú volt, sötét szemekkel. Talán Apollón lenne egy új mérföldkő? De ácsi! HÁZAS! Miért felejtem el állandóan? HÁZAS! Egyszer felírom a homlokára, hogy ne felejtsem el, de amennyire magamat ismerem ezt is elfelejtem.

– Nem furcsább mint te – bökte meg a vállamat.

– Biztos vagy te ebben? – kuncogtam. – Látszik nem ismersz még eléggé.

– Akkor engedd, hogy megismerjelek – mondta egy kisfiús mosollyal az arcán. Mielőtt eljutott volna a tudatomig, hogy mit is mondott, ajkait újra az enyéimre tapasztotta. Már megint?!