Maradj játékban! (Tsukishima Kei ff.)

•0003•

Korai lenne feladni?

Egy átlagos kis kertes házhoz értünk. Nem volt hatalmas szám a mi "palotánkhoz" képest. Ám otthonos és aranyosnak látszott.
- Fáradj beljebb- nyitotta ki az ajtót. Mí kedves tőle. Lassan be lépdeltem, majd hatalmasat csattant az ajtó én meg neki csapódtam a falnak. Lassan közel hajolt. Majd egy lágy puszit lehelt ajkaimra félénken.

Tapasztalatlan.

És még szűz is.

Ebben ezer százalékig biztos vagyok.
Mosolyogtam rajta egyet, majd vártam hátha folytatja. Vörös fejjel figyelt, fogok e valamit csinálni, de csak vártam. Aztán miután meguntam, hogy csak pironkodva bámul, megcsókoltam rendesen. Nehogy már egy puszinál le ragadjunk. Vette a lapot és próbálta megszerezni a dominanciát. Így hagytam egy kicsit magam. Óvatosan markolászta a derekamat. Mire én a hajába túrtam.

Itt ástam meg a síromat.

Hirtelen el lökött. A pirongós kisfiúból egy rideg komoly férfi tekintett rám.

Nem rémültem meg.

Az elején.

Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdőjelezzem a hirtelen váltást mikor nyakamra simított nagy tenyerével.

Áh szereti a durvább játékot. Erre csak beharaptam a számat, hátha jobban beindul.

Aha be is indult. De nem ott ahol én azt akartam.

Erősen rá szorított nyakamra mire bennem rekedt a levegő. Majd éreztem, hogy lábaim alig súrolják már a földet.

Kétségbe esetten kapkodtam a fogyó levegőmet. És szemeibe néztem.

Érzelemnek nyoma sem volt.

Egy igazi hidegvérű gyilkos tekintetét láttam. Rengetegszer találkoztam gyilkossal. Nem egyszer volt halál közeli élményem. De ő az első ember akitől igen is féltem.

Nem is.

Inkább rettegtem.

Most először féltem.

Hogy meg is halhatok.

A tekintete beleégett a lelkembe. Nem tudtam máshová nézni. A levegő kapkodást is feladtam.

Túl korai lenne még a munkám elején meghalni.
Minden létező lelki erőmet meg fizikai erőmet össze szedtem és orrba rúgtam egy nagy lendítéssel. Mire ő elfordúlt a rúgástól és el is engedett amitől én a földre estem. Fuldokolva kezdtem el köhögni.

Majd egy jó 5 perc levegő kapkodás után neki is kezdtem.

- TE MI A JÓ ISTEN FASZÁT MŰVELSZ?! BAZDMEG MEG IS HALHATTAM VOLNA!! FELFOGTAD EZT A MOGYORÓ AGYADDAL!?- lehet erős kezdés volt, és be kellett volna adjam a félős kislányt, de ezek után semmi élet kedvem nem volt megjátszani magam. Adtam inkább önmagam.

- Hm?- fordult felém. Orrából ömlött a vér.

Ám az a gyilkos tekintet. Éreztem a folytogató érzést.