Szörnyeteg...? ✓

|{31}|

- Én ezt nem értem - rázta meg a fejét Remus. - Hiszen Syl felébredt, jól van... Akkor mégis mi a baj!?

- Kérem, Mr. Lupin, nyugodjon meg! Számunkra is egyedülálló a kialakult helyzet, de attól még valós, s sajnos elkerülhetetlen - sóhajtott fel McGalagony professzor.

- Igaza van, Remus - szólalt meg Sylvia, s ugyan a bátyja segítségével, de sikeresen fel tudott ülni. - Ennek így kell történnie. Nincs más megoldás.

- Ez nem igaz! - csattant fel a fiú. - Mindig van egy másik út, csak meg kell találni! Biztos van...

Syl szomorúan fogta meg a mellette ülő Remus kezét, s gyengén megszorította. Tudta, hogy mit érez a fiú, mert neki is ugyanolyan rossz volt. Ő sem akarta ezt, de nem tehetett mást.

- Nézz rám, Remus - emelte fel a lány Remus fejét. - Ez így helyes. Az átok annyira legyengített, hogy talán soha többé nem hagyhatom el az ágyat. Nem szeretnék egy olyan életet, amiben nem tehetek semmit anélkül, hogy ne kéne arra gondolnom, hogy egy rossz mozdulat megölhet.

- Ezt megértem - suttogta könnyezve Remus. - De attól még fáj. Most jött helyre minden. Te hoztál fényt az életembe. Elfogadtad azt is, hogy egy szörnyeteg vagyok. Nem akarlak elengedni...

- De segíthetek másoknak, Remus! Ezt az átkot senki sem ismeri, de ha megteszem azt, ami most rossz döntésnek tűnhet, akkor talán választ kaphatnak arra, hogyan lehet egyszerűbben kezelni. Hogyan lehet megmenteni másokat.

- De én téged is meg akarlak menteni! - nézett fel Remus Sylvia szemeibe. - Nem másokat, hanem téged! Nem lesz senki olyan, mint te...

- Ez nem igaz - mosolyodott el Syl. - Pontosan tudom, hogy fogsz te találni valakit, aki majd úgy szeret téged, ahogy én nem tehettem meg. Kérlek, Remus... Engedd meg, hogy jót tehessek.

- Hiányozni fogsz - motyogta a fiú. - Nagyon... Nem leszel velem, ha szükségem lesz rád.

- Tévedsz - suttogta továbbra is mosolyogva Syl. - Mindig veled leszek. A szívedben. Ha nem felejtesz el, sosem foglak elhagyni.

- Nem tudnálak elfelejteni - mosolyodott el Remus. Nehezen, de megbékélt a gondolattal. Továbbra sem tetszett neki az ötlet, de megértette, hogy ez a legjobb döntés, mindenki számára. Azt ő sem akarta, hogy Sylvia ágyhoz kötötten élje le az életét, s segítségre szorulva. Pedig egyébként ő megtette volna. Ott lett volna minden percben a lánnyal.

- Ha... Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor én elfogadom - sóhajtott fel Remus. - Nem tetszik, de megértem.

Sirius és James, akik eddig csendben hallgattak, most odamentek a barátjukhoz, s támogatásként a vállára tették a kezüket. Peter az egyik sarokban szipogott. Érdekes módon még őt is megérintette a történetük vége.

- Köszönöm, Remus - mosolyodott el Syl, s félénken magához húzta a fiút. Hamarosan Lily is csatlakozott hozzájuk, illetve a három másik fiú is. Együtt készültek fel a következő percekre. Együtt, mint egy család.

- Ha megittad a bajitalt, nagyjából egy fél órád lesz még utána - szólalt meg halkan Madam Pomfrey, mint aki nem akarta volna kimondani a szomorú szavakat.

- Lehetne az, hogy csak Remus marad itt? - kérdezte Sylvia kissé bátortalanul, de az aggodalma alaptalan volt. A barátai megértették, hogy az utolsó perceiket együtt kell tölteniük.

- Persze - bólintott Lily. A Tekergők megvárták, amíg Sylvia megitta a minden történetet lezáró bájitalt, majd sorra elköszöntek a lánytól. Sirius és James jó pár percig ölelték magukhoz Sylt, de ezt senki nem nézte rossz szemmel. Mikor végül ketten maradtak, Remus újra elsírta magát.

Sylvia szomorúan vigasztalta a fiút. Nem mert mondani semmit, mert a szavainak nem lett volna értelme. Neki is fájt a döntés. Annyi mindent szeretett volna még megtenni. A csillagok alatt aludni, elvégezni a tanulmányait, megnyerni a kupát, megviccelni a mardekárosokat, s még ezernyi dolgot. Megházasodni - álmaiban Remussal -, gyermeket nevelni, venni valahol egy kertes házat, s boldogan megöregedni.

- Ugye tudod, hogy én örökké szeretni foglak? - kérdezte Remus, ezzel kirángatva Sylviát a gondolatai mélyéről.

- Hát persze - mosolyodott el a lány szélesen. - Én is szeretni foglak.

Remus felült Syl mögé, s szorosan magához ölelte. Érezni akarta a barátnője szívverését, ami lassan, de érezhetően gyengült. Nem szóltak egymáshoz, de nem is kellett. Olvastak a másik tekintetéből, gondolataiból.

Remus nem akart arra gondolni, hogy hamarosan mindennek vége. Látta, hogy Syl egyre álmosabb lett. Máskor mosolyogva fogadta volna, hogy az ő nagy szerelme a vállán készült elaludni, de tudta, hogy Sylvia ebből az álomból soha nem fog felébredni.

- Szeretlek, Remus - suttogta Sylvia halkan, s lassan a fiú vállára hajlott a feje. Remus könnyei utat törtek maguknak, s sebesen folytak le az arcán. Újra rázni kezdte a zokogás, ahogy tudatosult az elméjében, hogy ezek voltak Sylvia utolsó, hozzá intézett szavai.

- Én is szeretlek, Syl - felelte Remus, s megpuszilta a lány homlokát, miközben szorosan ölelte magához.

|~|

Sirius egyedül állt a sírkövek között. A Nap már lemenőben volt, egy élő sem tartózkodott már a szomorú kertben, kivéve a fiút. Sirius már hetek óta nem járt erre, de végül rászánta magát, hogy benézzen. Rutinosan sétált az orgona bokorral bekerített, pár éves sírhoz.

- Szia, Syl - szólalt meg rekedten, s leült a földre. - Sajnálom, hogy olyan régen jártam már itt utoljára, de sajnos más is úgy döntött, hogy magamra hagy engem... Regulus meghalt. Tudom, hogy barátok voltatok, még akkor mondta el nekem, mikor Rosier megátkozott. Ha találkozol az öcsémmel, meg mondod neki, hogy sosem utáltam? Én már sajnos nem tehetem...

Persze, választ nem kapott, de jól esett neki, hogy kibeszélhette magából. Szüksége volt már egy kis békére a lelkében. Kicsit pakolászott a sír környékén, rendbe tette a virágokat és a mécseseket, majd lassan feltápászkodott.

- Sajnálom, hogy Remus nem jött el. Legközelebb hozom őt is, ígérem! Csak hát... Nagyon nehéz neki. Hiányzol. Mindenkinek.

Sirius várt egy darabig. Talán arra, hogy valami jelet kapjon a barátjától, talán arra, hogy erőt gyűjtsön az induláshoz. Hirtelen aztán egy lágy szellő suhant végig a tájon, amiben mintha Sylvia vidám, rég hallott nevetését hallotta volna.

Vége!

|~|

Tudom, nem lett túl vidám, de már a kezdeteknél tudtam, hogy ennek nem lesz happy end vége. Remélem, hogy valakinek azért így is fog tetszeni! Köszönöm, hogy itt voltatok a könyv során, s vártatok a hónapos kihagyásoknál, hogy újra és újra feltámadjak.

Köszönök mindent! :3