Bad Positioning - Csábításból Jeles Fanfiction

I. Jobb lesz így

Hosszasan merengtem az ablakon kinézve apám autójában, azon tűnődve, hogy elrepült a nyár, a tengernyi szabadidőm, a szülinapom, és a lehető leghamarabb jött el a napja annak, hogy szerény kis családunk összepakoljon, és egy teljesen új útra merészkedjünk.

Elnéztem oldalra, át a vállam fölött, s az elsuhanó fák látványa után inkább úgy döntöttem felcsavarom a rádiót, hátha könnyebb lesz elviselnem az út hátralevő részét. Apával sokáig éltünk egyedül, nem is tudom már mióta. Jót fog tenni ez a fajta váltás az életünknek... apáénak legalább is biztosan. Újraházasodott. Ki hitte volna hogy mire betöltöm a tizennyolcat, ő is megkomolyodik?

- Hogy vagy? - kérdezte apám a bajsza alatt, arra reflektálva, hogy nem nézek ki épp fényesen.

- Remekül. Ne kérdezgesd ezt - sóhajtottam föl idegesen, hisz már hatodjára hallhattam ezt a kérdést az eltelt órában.

Lassan fél éve nem is találkoztunk Rose-zal. Ő volt a legjobb barátom. Most pedig egy olyan emberhez megyek, akivel eddig csupán azért voltam jóban, mert nem akartam hogy apa szomorú legyen, ha nem jönnénk ki jól az új élettársa lányával... de Amber nem az én világom. Késő estig tartó shoppingolások mellett sokáig nehéz volt eltűrni, hogy lényegében mellette nem lehet megszólalni. Egy idő után ezt megtanulja elengedni az ember, de tény, hogy a barátságunknak nem a kölcsönös szimpátia az oka.

Sóhajtva konstatáltam, hogy megállt a jármű, ezzel tudatosítva bennem, hogy hazaértünk. Egy kellemes, szellős vasárnap estével zárhatjuk tehát a múltat, és nyithatjuk végre az új életünk.

Amber hosszú, szőke tincseit, és viszonylag boldog, nyugodt tekintetét egyből megismertem, kiszállva pedig a nyakába vetettem magam.

- Azt hittem sose lesz vége - mondtam ezt úgy, mintha ezt a közel negyven kilómétert le kellett volna sétálnom, annyira fáradt voltam.

- Azt hittem előbb jöttök - tette csípőre a kezét a szöszi, számonkérő tekintettel.

- Apa lassú - legyintettem, majd kikerülve Ambert, beléptem a házba, valahova ledobva a táskám, majd segítettem kipakolni a cuccokat apának, aki már-már kínosan sokáig magyarázott Ambernek a biztonságról, és arról, miért vezet olyan rohadt lassan.

Az egész délutánunk pakolással telt, és Amber sztorizgatásairól, mennyi mindent csinált a nyáron, és hogy hány olyan helyen járt, ahova szívesen magával vitt volna, ha nem dolgoztam volna végig a nyarat. Szóval fájdította a szívem Los Angeles-i, New Yorki partikkal, bár itt Párizsban sem olyan vészes a helyzet így augusztus végén. Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lesz könnyű megszoknom az új sulit. A Sweet Amoris egyébként sem a legnevesebb iskola a környéken, sok jót nem csiripelnek a madarak felőle.

A gyomoridegem tárgya viszont inkább Rosa volt. Kíváncsi voltam, vajon haragudni fog-e rám, amiért hanyagoltam, vajon egy osztályba kerülünk-e, és ha igen, vajon tudnak-e rólam minden haszontalan pletykát már az új osztálytársaim... Nem szeretem kimutatni a félelmeim, és hiába beszélgettünk egész délután, - az estét is beleértve - Amberrel, neki sem árulhattam el, mennyire tartok ettől az egésztől. Egy új kezdet számomra vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul végződhet. A paranoiám pedig nem segít a helyzeten.

Idő közben előkerült Amber bátyja, Nathaniel, ám mivel szinte teljesen átnézett rajtam, nem sokat beszélgettünk. Eddig is hasonló volt a helyzet, valahányszor bármilyen interakcióba kerültünk, olyan tekintettel bámult rám, mint amivel ölni lehetne. Mintha szúrta volna a szemét hogy ezentúl én is az élete része vagyok. Amber sem beszél vele túl sokat, róla pedig szinte egyáltalán nem szokott. Rejtélyes figura.

Cordeliaval, Amberék anyukájával beszélgettem a nap végén, amíg már mindenki eltette magát holnapra. Arcvonásai alapján nem tűnt olyan kedvesnek mint amilyen amúgy volt aznap, de a küllem nem minden, nem ítélkezem. Mindig kedveskedett, mikor találkoztunk, mintha tenni akarna róla, hogy ne legyen köztem és a gyermekei között nagy feszültség. Tipikusan olyan édesanya, aki szemethúny minden olyan dolog felett amiért bárkinek szégyenkeznie kéne a gyerekei miatt. Jó érzés volt, hogy tárt karokkal fogadott engem és apát az otthonában, tekintve rá, mennyire egy gazdag, és kifinomult özvegy nő volt valójában. Apának remek ízlése van, Cordelia egy rendkívül szép asszony félhosszú, festett szőke hajával, hideg, kék szemeivel, letisztult stílusával. Letagadhatna vagy tíz évet.

Visszatérve a szobámba - mely amúgy közös volt Amberrel - megtorpantam. Amber el sem ment aludni, ahogy mondta, végig a szekrényben matatott, és kipakolta a ruháim.

- Ha szólsz, segítek, és már rég kész lennénk - dugtam be a fejem a gardróbba, majd meglepve konstatáltam hogy mindent tökéletesen elrendezgetett.

- Már tök rég elkészültem - legyintett a szőnyegen ücsörögve, pizsamában. - Hogy vagy amúgy?

- Hogy lennék? - néztem rá kérdőn, kérdésre kérdéssel válaszolva.

- Holnap szeptember. Első napod a sulimban - mosolyodott el összehúzva kissé szemöldökét, látva rajtam azt az elmondhatatlan mennyiségű fáradtságot.

- Beszélnem kéne Rosával - sóhajtottam föl, majd helyet foglaltam a szöszi mellett a szőnyegen.

- Holnap lesz rá alkalmad. Mellé is ülhetsz ha minden jól megy - ásított föl.

- Igen? - kérdeztem meglepve. - Osztálytársunk lesz?

- Ja, ja. Nathaniel mondta - mondta ezt kissé csüggedten.

- Ő ilyen nagy ember? - nevettem föl a tényen, hogy bármi kérdésem volt eddig, mindig ez a pali vezetett a válaszhoz.

- DÖK elnök, unalmas figura - húzta el a száját. - Mindene unalmas, beszélni se lehet vele. Iskolában fülét-farkát behúzza, egyébként nem olyan mint amilyennek elsőre tűnik - nézett el egy irányba, majd inkább felállt és kisétált a gardróbszobából.

Nem firtattam, ami magánügy, csak utánamentem. Úgy is lesz alkalmam megismerni jobban mindkettejüket ha egy suliba is járunk, és valamilyen csoda folytán egy osztályban is fogjuk ezentúl egymás vérét szívni. Valami olyasmit hallottam, Nathaniel évet kellett ismételjen régen, így egész eddig a húgával kellett egy osztályba járnia. Részemről ez amúgy nem hangzik rosszul, ő gondolom máshogy élte ezt meg.

Az éjjel semmit sem aludhattam, volt, hogy a gyomoridegem nem hagyott, mikor pedig esetleg sikerült elbóbiskolnom, kb hajnali négy körül, felébredtek a madarak, és onnantól álmodni sem mertem alvásról, haha.